Újra itt! Visszatérek?

Szép napot mindenkinek! Nos igen itt vagyok. Újra jelentkezem. A napokban visszaolvastam a történetet. És nagyon hiányzik az írása. Ihlet hiány miatt hagytam abba, és fejeztem be, de nem bírok enélkül a sztori nélkül élni. Annyira hozzám nőtt. Ezért kitaláltam, azt, hogy folytatom egy 2. évaddal. Sajnos Haru meghalt8Én kegyetlem, megöltem. :( )ezért nem ő lenne a főszereplő hanem bejönne a képbe egy másik lány. Kb olyan lenne mint Haru, csak más névvel, és persze azért némi eltérés lenne köztük. Leírom, hogy mit gondoltam ki. Kérlek jelezzétek ha érdekel. Nekem nagyon sokat jelentene, ha ismét írhatnám ezt a sztorit.

2.évad története: 

Már 3 év eltelt Haru halála óta. JungKook továbbra is a BTS tagja, de ez mellett a Gong építészeti cég egyik dolgozója. Sikerült alelnök helyettesnek feltornáznia magát a ranglétrán. Nagy tehetségnek tartják a szakmában. Feltudta dolgozni Haru halálát, de igazából minden nőben öt keresi. És mindig ráébred, hogy olyan nincs, mint ő. Aztán egy nap, az új projekt munkáját mutatja be a cégnél. Hatalmas nagy konferenciával ötvözve. Amikor megpillant egy lány. Mintha Haru látta volna. De nem lehet ő mivel meghalt. Akkor ki ő? ÉS eddig, miért nem találkoztak? Egy új szerelem esetleges kibontakozása lenne eme történet? Lehet. Ha kíváncsiak vagytok rá kövessétek figyelemmel. 

13. Ég veled! (VÉGE)

13.Fejezet

Ég veled!

(VÉGE)

Másnap reggel JungKook rögtön avval kezdte a napot, hogy elment a építészeti céghez, és megbeszélte azt, hogy ott fog dolgozni. Én meg mentem a forgatásra. Nagyon gyorsan el is telt a nap, nem volt benne semmi különös. Este éppen a vacsorámat ettem amikor megcsörrent a telefonom.

- Szia, Anya! – szóltam bele a telefonba.

- Szia lányom! Na van már gyűrű az ujjadon? – kezdte rögtön

- Nem nincs. De, hamarosan elkezdik építeni a közös házunkat Gangnam-ban. Ez is megfelel?

- Egyenlőre! Amúgy, hogy vagy? – kérdezte.

- Fáradt vagyok. De ezt félretéve jól.

- És JungKook-al mi van?

- Semmi ő is jól van. Lehet, hogy most építész lesz belőle. Mert bevitt egy általa tervezet tervrajzot az építészeti céghez, és felajánlották neki egy tervező munkát. Ma volt az interjún még nem tudom, hogy mi lett a végeredmény. De remélem sikerült neki, és elvállalta, mert ez egy nagy lehetőség neki. És nem szeretném ha feladná. – fejtettem ki

- Hát szerintem sem kéne eldobni magától egy ilyen lehetőséget. Ha majd megtudod, hogy mi lesz, akkor majd értesíts! Viszont most mennem kell. Szia kicsim, szeretlek! – lerakta. Meg sem várta, hogy elköszönjek. Hát szép.

Amúgy éreztétek már azt, hogy valami nincsen rendben körülötettek? Vagyis úgy értem, hogy nem szóltam de mostanában nagyon rosszul éreztem magam.  Éles szúró érzést éreztem a mellkasomban. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy nem sok van hátra. Ezért írtam egy levelet JungKook-nak ha én már nem lennék vele. A biztonság kedvéért.  Vagyis, ez nevetséges! Mindegy hagyjuk. Leültem a TV elé, és mint egy hűséges barátnő vártam haza a barátomat. Olyan 10 felé ért haza. Ahogy meghallottam, hogy megjött, azonnal kifutottam üdvözölni, de amint elé értem, összeestem, és elvesztettem az eszméletem.

JungKook szemszöge:

Alig vártam, már hogy Haru-hoz érjek és elújságoljam neki hogy sikerült. De a szemem láttára eset össze. Azonnal felkaptam, és a kórházba vittem. A kórházban azt mondták, hogy felborult a szívritmusa. Az okát még nem tudták akkor, de bent tartották. Gépekre kötötték, és azonnal elkezdték a kivizsgálást. Én közben felhívtam a családját, és a fiúkat is. Kb egy 20 perccel később mindannyian odaértek. Addigra az eredmények is megvoltak. Mindannyian a kórteremben figyeltük az orvos szavait.

- Sajnos nem tudjuk megmenteni! A szíve összeomlott. Semmi gond nincsen vele teljesen egészséges, csak…mi sem tudjuk az okát de úgy tűnik a szívizom nem bírta tovább, és felmondta a szolgálatot. Sajnáljuk! Számunkra is rejtély mi történt Ms. Lee-vel. Most már csak a gépek tartják életben. Magukon múlik, hogy mikor kapcsoljuk le.

Én ott abban a pillanatban megsemmisültem. Haru nélkül élni? É…én képtelen vagyok rá, egyszerűen…

Ahogy az várható egy ilyen helyzetben azonnal összerogytam, és a kezemet a mellkasomhoz kaptam. A szívemet mintha darabokra tépték volna. De nem csak én reagáltam így hanem mindenki. Mindenki lesokkolt állapotban volt, és sírtak. Én nem. Semmi érzelmet nem lehetet leolvasni az arcomról. Tényleg szó szerint megsemmisült minden bennem. A gondolataim azon jártak, hogy én is megölöm magam. Nélküle nem tudok élni, ezért vele akartam halni, de akkor ezt nem tettem meg. Hanem máshogy cselekedtem. Hiszen jobban ismertem bárkinél. Ő azt akarná, hogy éljek! És én ezt tiszteletben tartom. Ezért az ő kedvéért élek, és tovább folytatok mindent amit elkezdtem. Hiszen mindig itt lesz mellettem. Testileg nem, de lelkemben mindig ott lesz, és soha sem feledem el.

- Kapcsolják le kérem a gépekről! – keltem fel a földről.

- JungKook miről beszélsz? Nekünk van jogunk arra, hogy megmondják mit csináljanak vele!- mondta Haru anyukája.

- Nem mindegy, hogy mikor hal meg? Már így is az! Semmi értelme nincsen. – szálltam vitába.

- Ennyit jelentet neked a lányom, hogy csak így hagyod elmenni? – háborodott fel.

- Még a saját életemnél is jobban szeretem őt! Magánál is jobban ismertem, és ezt az ő nevében mondom. Mert szerintem Ő is így gondolná.

- Igazad van! Kapcsolják le! – mondta MinHo. Majd az orvos odament a gépekhez, és lekapcsolta. Ennyi volt. Az életem értelme nincs többé. Odamentem hozzá. Levettem róla a lélegeztető maszkot. Végig simítottam puha arcán, és csak néztem. Még így is gyönyörű volt. Nem tudtam levenni a szememet róla. Lehet, hogy furcsán hangzik, de tudtam, éreztem, hogy ott van velünk, és ő is csak rám koncentrál. A lelke még mindig kapcsolatban állt velem. Ezért hát beszéltem.

- Ez a nap is elérkezett látod? – itt már elejtettem egy könnycseppet. Hátra fordultam, de rajtam kívül senki sem volt a szobában. Ezért tovább folytattam.

– Egyikünk sem sejthete, hogy ilyen gyorsan eljön ez a nap amikor elválasztanak minket. Úgy gondoltam, hogy ezt akkor mondom csak el neked, amikor véget ér kettőnk között a dolog, vagy ha öregek leszünk, és nincsen sok időn hátra. Ezért ezt most mondom el neked. Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek! Már az első találkozásunk óta. Amikor megláttalak, rögtön éreztem, hogy nekem te vagy a végzetem. Aztán miután kezdtelek jobban megismerni meg is bizonyosodtam benne. Nem volt olyan porcikád amit ne szeretem volna, nem volt olyan szokásod, amit ne kedveltem volna. Egyszerűen imádtalak. Örökre magamhoz akartalak láncolni, de úgy tűnik ez nem sikerült. Pedig én nagyon próbálkoztam. Szerinted tálálok egy hozzád hasonló lányt akit tudnék így szeretni, mint téged? Szerintem nem. Szeretlek Napfény! Soha sem fogom elfelejteni a mosolyodat, a nevetésedet, a  hangodat, a szemeidet, az érintésedet, a csókjaidat, a LÉTEDET! És soha se feled én leszek öröké a te CSERESZNYEVIRÁGOD!  ÉG VELED, LEE HARU!

12.Fejezet Évekkel később

12. fejezet Évekkel később

* 5 évvel később*

Írói szemszög:

         Egy nagy ugrás a történetben. Úgy gondoltam, hogy ezek után a dolgok nem lesznek annyira érdekesek, viszont az 5 évvel későbbi események annál inkább. Így hát a történet most már egy kicsikét előre haladt, de ne féljetek nem maradtatok le semmi érdekesről, mert nem történt semmi érdekes. Haru élete végre sínen van. Szerető, boldog család, barátok, szerelem, hírnév, elismerés. Amire mindig is vágyott. Szóval kb ennyi történt. Remélem, hogy nem baj, ha ekkorát ugrok a történetben. Jó olvasást hozzá! J

Haru szemszöge:

       Az elmúlt 5 év életem eddigi legjobb 5 éve volt. 1 évig voltam a SunShine tagja, utána elhagytam a lányokat. Ez azért volt, mert az ország, a Big Hit, és a rajongók azt gondolták, hogy sikeresebb lennék szólistaként, és színészként. Mivel a bátyám is színész. Hát igazuk lett. Színészként óriási sikereket értem el. Mellette a szóló karrierem is beindult, de inkább a színészkedés hozta meg a nagy sikert. A SunShine tagjaival, még mindig baráti a viszony, de most már csak 3-man vannak.

A családommal való viszonyom is nagyon jó lett, mintha ők neveltek volna fel. Az alma nem esik messze a fájától. Lehet, hogy nem mellettük nőttem, fel, de szinte azonnal a családtagja voltam. Ugyan olyan a személyiségem, mint anyáé. Ezért vele nagyon bensőséges lett a kapcsolatom. A család többi tagjával is nagyon jól kijövök. És imádom a családomat.

      JungKook! Róla annyi mindent tudnék mesélni. 5 éve vagyunk együtt. Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de mégis együtt vagyunk még, és nagyon boldogok vagyunk. Egyszerűen nem tudok olyan dolgot mondani rá, ami rossz. Tényleg Ő az életem értelme! Megígértük egymásnak, hogy örökre együtt leszünk bármi áron.

*2020 január 5.-e*

Az egész napomat szervezkedéssel töltöttem. Ugyanis elvégeztem egy egyetemet ahol esküvőszervezőnek tanultam. És egész nap egy esküvőt szerveztem. Rohangáltam a virágoshoz, a fogadási helyszínhez, a ruhaszalonba… stb. Ezzel meg is szerveztem az esküvőt, ami a délután folyamán le is zajlott. Sikeresen! Ez után a szüleim házában pihentem ki a nap fáradalmait. Hétvégen állandóan a szüleinknél vagyunk, én is, és Min Ho is. Kivéve akkor ha forgatunk.

  A konyapultnál ücsörögtem anyut figyelve. Éppen főzte a vacsorát.

- Holnap kezdődik az új dromam forgatása. – haraptam bele egy almába.

- Az jó! És mi a helyzet JungKook-al? – nézett rám anya egy pillanatra. Az egész családom kedveli JungKook-ot és támogatják a kapcsolatunkat. Anya talán egy kicsikét túlságosan is.

- Lemezfelvétele van. Egész héten nem találkoztam vele. De miért kérdezed?

- Hát csak úgy. Remélem, egyszer Ő is rászánja magát, és megkéri a kezedet, úgy mint ma a bátyád is teszi. – nézett anya MinHo szobája felé. Pár másodperccel később az említett ki is lépet.

- Oppa tényleg megkéred Suzy kezét? – támadtam le azonnal.

- Igen tényleg. Ma este akarom. – mosolyodott el.

- Hol? – kérdeztük egyszerre anyával.

- Először elviszem vacsorázni utána, meg elviszem a Han folyóhoz. A Banpo-hídon akarom megkérni. – mutogatta a dolgokat, a maga módján. Mintha a szavait nem tudtuk volna felfogni.

,,Csing-csing” szólalt meg a kaputelefon.  MinHo szaladt oda felvenni.

- Halló!

- Oppa Suzy vagyok! Beengedsz? – hallottuk meg Suzy hangját.

- Nem! Máris megyek le! – nyomta ki a telefont. –Sziasztok! Kívánjatok szerencsét! – hozta fel a kabátját, és a cipőjét, majd becsukta maga után az ajtót.

Ezt követően az én telefonom is megcsörrent. JungKook neve volt a képernyőn.

- Szia!- vettem fel a telefont

- Szia Haru! Most végeztem a felvétellel. Mit szolnál egy vacsorához? Az elmúlt egy hétben nem is találkoztunk, ezért gondoltam, hogy most találkozhatnánk egy kicsit.

- JungKook te komolyan megmagyarázod azt, hogy miért találkozunk? Egy szavad kerül, és már megyek is. Nem kell magyarázkodni. – kuncogtam bele a telefonba

- Rendben, akkor fél óra múlva ott vagyok érted. Szeretlek! – hangjában hallottam, hogy elmosolyodott

- Rendicsek! Én is szeretlek!- majd letettük.

- Na, a te lovagod is felbukkant? – fordult felém anyu, miközben a szemöldököt húzogatta. 

- Anya! Mondtam már, hogy ne gondolj semmi házasságra. Még ne. Majd pár hónap múlva beszélhetünk róla! Most megyek készülődni. JungKook fél óra múlva itt van értem. – álltam fel a pulttól, és a szobámba mentem.

Gyorsan magamra kaptam valami szebb, és melegebb ruhát. Hajamból kiszedtem a gubancokat. Majd kijavítottam a sminkemet, majd az előszobába mentem felhúzni a cipőmet, majd a falnak támaszkodva lestem a kaputelefont. 10 percig ácsorogtam még, amikor megszólalt.

- Halló! - vettem fel

- Szia, én vagy…- nem értettem mit mondott, mert már le is tettem. Elköszöntem gyorsan anyától, majd, mint a villám rohantam lefelé a lépcsőn. A lépcsőn! 20. emeletről. Lifttel is mehettem volna, de sietni akartam. És a tudat, hogy végre láthatom JungKook-ot felpörgetett.

   A lépcső legalján várt. Ahogy meglátott, hogy rohanok le a lépcsőn elmosolyodott, és tát karokkal várta, hogy karjai közé ugorjak. Óriási erővel rohantam neki mellkasának, és jó szorosan átkaroltam derekát. Az érkezés pillanatában ő is azonnal átölelt.

- Annyira hiányoztál! – mondtam bele mellkasába, és jó mélyen beszippantottam kellemes, férfias illatát.

- Te is hiányoztál Haru! – szorított még erősebben magához. Eme romantikus pillanatunkat a telefonom csörgése zavarta meg. Anya volt az.

- Szia kislányom, csak annyit akarok mondani, hogy: Induljatok, már el! És remélem, hogy egy gyűrűvel az ujjadon mész haza.

- Anya ezt már megbeszéltük. Rendben indulunk! Leteszem! – még valamit mondott, de már nem értettem mert kinyomtam.

JungKook kezét megfogva elindultunk kifelé. Az autó ajtaját udvariasan kinyitotta nekem, majd be is csukta azt. Ő is beszállt a kocsiba. Bekapcsolta a biztonsági övemet, és a sajátját is, majd a motort beindítva elindultunk.

         Az étteremben az asztalhoz leülve az étlapot nézegettem JungKook-al együtt. Miután leadtuk a rendelést rögtön elkezdtünk beszélgetni.

- Hogy ment a felvétel? – kérdeztem én először

- A szokásos. De inkább arra, vagyok kíváncsi, hogy hogy alakult a barokk esküvő? – nézett rám kíváncsian.

- A kezdeti nehézségekhez képest nagyon jól. Minden jól alakult. Kivéve, azt hogy a lovak a fogadás bejárata elé kakiltak! – a végén elnevettem magam, hát igen eléggé érdekes a sztori.

- De gondolom megoldottad. – mosolygott ő is.

- Ez csak természetes! – húztam ki magam.

- És az új droama?

- Holnap kezdődik az első forgatási nap. Remélem jól fog sikerülni, és azt is remélem, hogy nem fog annyira elhúzódni a forgatás. – néztem bele a telefonom naptárába.

- Miért?

- Mert sok esküvőt kell szerveznem, és májusban kezdődik a szezon. – fordítottam felé, a naptáram.

Elképedve bámulta a dátumokat. Teljesen elképedt.

Ezek után nem sokkal kihozták az inni valónkat, és az ételünket is.

          Mikor elfogyasztottuk a vacsorát, fizetünk, és haza mentünk. Azaz az én lakásomra.

Egy nagyon szép, és jó éjszakát töltöttünk el együtt.

Másnap reggel JungKook mellett ébredtem. Ennél jobb érzés nincs is a világon. Ahogy kinyitottam a szememet JungKook fekete íriszeivel találtam szembe magamat.

- Jó reggelt napfény! – mosolygott rám, és egy puszit nyomot a homlokomra.

- Jó reggelt! – mosolyogtam vissza rá., majd szorosan átöleltem.

- Készülnöd kéne. Hamarosan menned kell a forgatásra. – ölelt ő is magához.

- Nem akarok még menni. Olyan jó érzéssel tölt el, hogy a karjaidban lehetek. Még 5 percet kérek.- dörzsöltem bele arcomat csupasz mellkasába.

- De nem foghatod rám a késésedet.

- Nem fogom.

- Helyes!

- Amúgy te gondoltál már arra, hogy házasok vagyunk? Vannak gyerekeink, és még boldogabbak vagyunk, mint most. Mivel családunk van. Te gondoltál már erre? – toltam el egy kicsikét magamtól, hogy a szemébe nézhessek.

- Sok gondolkozom rajta. De úgy gondolom, hogy még rá érünk vele. Nem akarom még elsietni, de azt sem akarom, hogy 30 éves korunk felett legyen. Pár év múlva lehet róla szó. – mosolygott rám. Teljesen egyet értettem vele. Én is így voltam vele.

- Egyetértek, de mi van ha a baba téma előbb becsúszik? – gondoltam bele, hogy mi lenne ha

- Akkor…- gondolkodik – Felneveljük őket, szeretetben, de miattuk nem kell még összeházasodni. A házasság komoly dolog, ezért nem akarom elsietni. – simította meg az arcomat.

- Nekem mondod? Esküvőszervező vagyok! – mosolyodtam el

- Igaz! Na, de letelt az 5 perc, ezért menj készülni. – paskolta meg a hátsómat.

- Igen is! – másztam ki az ágyból. Direkt incselkedve, és lassan indultam el a fürdő felé.

- Mégse menj! – nyúlt utánam, és a kezemet megfogva visszarántott, az ágyra. Fölém kerekedet, majd végig nézett meztelen testemen. – Hogy tudsz ennyire szexin kinézni? Olyan tökéletes a tested, hogy ha látom azonnal megkívánom. Miért teszed ezt velem? – hajolt bele a nyakamba, és egy csókot nyomot rá, majd még többet hintet rá.

- Kölcsönös az érzés! – simítottam végig izmos hátán. Az évek során JungKook még erősebb, és izmosabb lett. Egyszerűen nem lehet nekik ellenállni.

Nyakamról áttért az állkapcsomra, és állkapcsomon végig haladva elért ajkaimig. Elmosolyodott, majd hevesen neki este ajkaimnak.

        Már éppen kezdtek volna komolyabb dolgok is történni,  amikor a hálószobám ajtaja kicsapódott, és a menedzserem toporzékolt az ajtó előtt.

- Gondoltam, hogy így talállak benneteket! Nos nem akarok hangulat romboló lenni, de Haru! 20 perced van elkészülni! – ordította el magát a végén. Nos igen a menedzserem ilyen, kedves aranyos, de nagyon maximalista, és pontos. A gondomat viseli, és nagyon jó a viszony köztünk. De az időzítése mindig is a legjobb volt. Most is tudta, hogy mikor kell megzavarnia minket.

Válasz képen mutattam neki, hogy menjen ki addig a szobából, ameddig én ki nem megyek. Szegény JungKook ott maradt felizgulva. És nekem magára kellett hagynom, mert készülnöm kellett.

- Benézel ma hozzám a forgatásra?- kutattam a gardróbban, valami ruha után, amit egy gyors zuhany után felveszek.

- Persze, hogy benézek! Csak előtte el kell intéznem valamit, de délután bemegyek ígérem! – mosolyodott el a végén, pont amikor kiléptem a gardróbból.

- Okés! Na megyek fürdeni! Szeretlek!- nyomtam neki egy gyors puszit ajkaikra, majd a fürdőbe vettem az irányt. 

Sikeresen elkészültem 20 perc alatt. Eonni (a menedzserem) gondolt rám, és a buszban volt számomra reggeli. Ezért imádom őt! J

      Egy forgatás első napja mindig nagyon nehézkesen indul. A színészeknek, és a stábnak is. Bele kell rázódni a dolgokba ami nem egyszerű. Viszont egy jó hír. A nap végére sikerült felvenni egy jelenetet. Ez nagyon nagy dolognak számít. JungKook is ott volt a délután, és végig figyelemmel kísérte a forgatást. Este ismét az én lakásomra mentünk, és folytattuk azt, amiben Eonni reggel megzavart.

        Olyan hajnali 2 óra körül, még mindig beszélgetünk a kanapén ülve, egy forró teát szürcsölgetve. Amikor JungKook hirtelen felállt, és amikor visszajött egy hengerbe csavart papírral jött vissza.

- Ez mi? – kérdeztem értetlenül.

- Figyeld csak! – kezdte el kinyitni, majd a kis asztalra lerakva kiterítette, és akkor összeállt a kép.

- Egy ház tervrajza? – pislogtam rá értetlenül

- Nem akár milyen ház, hanem a mi közös házunk tervrajza. – nézett a tervrajza büszkén.

- Ezt intézted ma? – néztem meg közelebbről

- Igen, tetszik? – kíváncsiskodott.

- Ez nem az a ház amit mi közösen terveztünk nem rég. Amit te rajzoltál le? – pillantottam rá.

- De ez az! Elvittem a terveinket egy profinak, és megrajzolta ő. Azt mondta nagy a tehetségem ehhez a dologhoz. Szívesen látnának a cégnél, mint tervező. Na de nem ez a lényeg. A ház építését Áprilisban kezdik. Hát nem nagyszerű? – szemeiben láttam az örömöt.

- JungKook, ez hihetetlen! – mosolyodtam el. – Nem csak a közös házunk van meg, hanem végre az éneklésen kívül is van valami ami érdekel, és értesz hozzá. Ugye elfogadod az ajánlatot? – kérdeztem tőle.

- Előbb veled akartam megbeszélni. Szerinted? – pillantott ismét rám.

- Holnap elmész és elfogadod. És nagyon tetszik, hogy a hátam mögött ilyen terveket szősz. Hajoltam hozzá közelebb, és megcsókoltam. 

11.fejezet A testvériség

11. fejezet A testvériség

- Nos akkor nagyon megleplek vele, ha azt mondom, hogy Lee Min Ho-shi a te testvéred?- szólt az igazgató hozzám, én meg teljesen lefagyva Lee Min Ho-shit bámultam, és megszólalni sem tudtam.

- Tudom, hogy nem most kellett volna veled közölni, a debütt előtt 2 nappal, de evvel még jobban indulsz. Lee Min Ho kishúgaként még jobban imádni fog téged a világ. Nagy sokként érhet a dolog,de Min Ho itt van és elmesél neked mindent. És azt javaslom mindent pótoljatok be amit ebben a 17 évben el szalasztottatok. – mondta az igazgató, de én nem nagyon tudtam felfogni, hogy mit mondott. Még mindig sokk alatt voltam. És Min Ho-t bámultam.

- Tessék? Mit mondott igazgatóúr? – eszméltem fel végre,és ránéztem.

- Mindegy Min Ho kérlek vidd el Haru-t valahová, hogy rendezzétek a dolgokat. – utasította az igazgató Min Ho-t.

- Nagyon köszönöm a közreműködését igazgató úr. – hajolt meg udvariasan MinHo, és elém lépett. – Gyere Haru, menjünk el valahová! – fogta meg a kezemet, és kivezetett az irodából.

- El kell mennem átöltözni, egy pillanat és jövök! – engedtem el MinHo kezét, és elrohantam. Egyenesek az öltözőkhöz mentem, ahol  a lányok kényelmesen ücsörögtek.

- Haru! Mit akart tőled az igazgató úr? – ugrott fel rögtön a helyéről HeeMin ahogy beléptem.

- Bonyolult a dolog! Csak annyit mondok, hogy a családommal kapcsolatos, ezért most elkell mennem. De majd jövök vissza, és elmondok mindent részletesen. Rendben? – néztem rájuk egy pillanatra a nagy öltözködésem közepette.

- Rendben, de a fiúknak mit mondjunk, hogy hová tűntél? Pár perc múlva megyünk ebédelni-nézett MiRa az órájára.

- Mondjátok nekik, azt, hogy elkellet mennem elintézni valamit, majd jövök. Csak nem említsétek nekik a család dolgot. – húztam fel a bélelt bakancsom.

- Rendben! Remélem, minden megoldódik végre az életben! – mosolygott SeNa.

- Én is remélem! – mosolyogtam vissza rá. Majd a sálamat, és a sapkámat felkapva kirohantam az öltözőből, elköszönve a lányoktól. És rohantam vissza Lee Min Ho-hoz.

- Akkor mehetünk? – mosolygott rám.

- Igen! – vettem egy nagy levegőt.

     Az épület hátsó ajtaján mentünk ki ahol, Lee Min Ho kocsi parkolt a parkolóban.  Udvarisan kinyitotta nekem az ajtót, és be is csukta, amikor beültem. Egy úriember!

     - Hová megyünk? – fordultam felé, amikor beült a volán mögé.

- A kedvenc kávézómba. Nyugis hely, ezért nyugodtan megtudunk beszélni mindent. – indította el a kocsit. De még nem indult el, hanem rám pillantott. Majd áthajolt, és bekapcsolta a biztonsági övet. – Fő a biztonság. – somolygott, mikor visszaült rendesen az ülésbe.  Én csak elpirulva lehajtottam a fejmet.

    A kávézóba érve, Lee Min Ho-t félve követem. Egy nagyon eldugott asztalhoz ültünk le. Majd a pincér lány odajött hozzánk.

- Jó napot! Mit hozhatok? – kérdezte aranyosan

- Nekem a szokásos hosszú kávé lesz. – mondta Lee Min Ho –Neked Haru? – nézett rám.

- Én egy cseresznyés shaket kérek. – pislogtam nagyokat a pincérnőre. Nagyon zavarban voltam. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt.

- Rendben hamarosan hozom őket! – mosolygott ránk a pincérnő, majd elment.

- Nagyon meglepet a dolog igaz? – vágott bele a közepébe Lee Min Ho.

- Igen, nagyon meglepet, de tényleg igaz? Bizonyítékot akarok, és azt is tudni, akarom, hogy mi történt pontosan. Mivel akkor ez azt jelenti, hogy az egész eddigi életemet hazugságban éltem. Egy nagyon rossz, és fájdalmas hazugságban. – néztem rá tök komolyan.

- A bizonyíték. – vette elő mobilját. Keresni kezdett rajta valamit. – Az anyakönyvi kivonatod másolta, és mostani DNS tesztetek eredménye. – fordította felém a telefont, és kezembe adta.

Először a DNS tesztet eredményeit néztem meg. Lee Min Ho szülei neve, és az én nevem szerepelt rajta. A teszt eredménye pozitív. Azaz ők a biológiai szüleim. A második az anyakönyvi kivonat. Ott is benne volt Lee Min Ho szüleinek a neve. Tényleg meg voltak a bizonyítékok,de akkor miért nem ők neveltek fel.

- A bizonyíték meg van. Oké elhiszem, de akkor,miért kellett árvaként élnem, ha vannak az igazi szüleim élnek? – nyújtottam vissza neki a telefont.

- Ez az amit nehezebb lesz felfognod, és bonyolultabb mint hinnéd. – sóhajtott fel.

- Szerintem képes vagyok felfogni!

          Fél órán keresztül,csak ő beszélt. Elmesélt mindent részletesen, hogy mi is történt pontosan a születésemkor, és azután egészen eddig a napig.

      Az egész ott kezdődött, hogy megszülettem. Szép egészséges kisbaba voltam, és már akkor is gyönyörű. (Ezt Lee Min Ho mondta) Viszont ekkor kezdődött a baj. Aki együtt volt egy szobában az anyámmal, megirigyelte a szépségemet. Az ő gyermeke fogyatékosan született, ezért szinte teljesen aránytalan volt. A nő (a nevét nem említette Min Ho) ezért bűncselekményt követett el. Előbb hagyhatta el a kórházat, mint anya. A nővérek, és az orvosok sem vették észre, hogy kicserélt engem a saját gyermekével, és engem vitt el. A nő busani volt ezért velem együtt visszautazott Busanba.

  2-3 hónapos lehetem akkor, amikor a nő bűntudatában feladta magát a rendőrségen, és én így az árvaházba kerültem. Mivel még kisbaba voltam gyorsan örökökbe fogatok. Az a kedves házaspár akikre emlékszem, akik az autóbalesetben meghaltak. Ezért ismét visszakerültem az árvaházba. Utána az igazi családom azaz a Lee család visszaakart szerezni engem, de az állam nem engedte… Hogy miért nem engedte az a mai napig titok maradt. Még ők sem tudják most sem. 

Állandó kapcsolatot tartottak az árvaházzal, és mindenben segítettek. Az iskoláztatásomat is ők fizették. Amikor az árvaházat bezárták, akkor egy félreértés miatt későn értesültek róla, hogy most az összes gyereket örökbe lehet fogadni, ezért lecsúsztak ismét róla, és mondták nekik, hogy most már felnőttem, és a magam útját járom. Ezek után nyomozásokba kezdtek, és próbáltak megtalálni. De ez nem volt olyan egyszerű, hiszen állandó lakcímem sem volt, és még sorolhatnám az okokat… Aztán hallottak rólam a hírekben, hogy debütálni fogok. Felvették a kapcsolatot a Big Hit Ent-tel és most itt tartunk.

Ez lenne a családom, és az én történetem. Nem tudtam rájuk haragudni, ahogy senkire sem haragudtam. Csak arra a nőre, aki kicsikét elvitt a kórházból, és elszakított a családomtól. Nagyon fájt, és valahogy Lee Min Ho-n keresztül éreztem, hogy az egész családnak is fájt. Most pedig, hogy végre megtaláltak, szeretnének végre visszakapni. Ahogy én is.

Végig Lee Min Ho-t néztem, és elöntöttek az érzelmek, ezért sírni kezdtem.

- S-sajnálom! Csak…tényleg nehéz felfogni. - szipogtam

- Elhiszem Haru! – ejtett Min Ho egy  pár könny cseppet. – Most már melletted állunk 

ígérem! – szorította meg az asztalon lévő kezemet. Visszaszorítottam. Most már tényleg kezd minden megoldódni az életemben.

  Hirtelen felindulásból felpattantam a helyemről. Átmentem az asztal túloldalára Lee Min Ho-hoz, és megöleltem. Ő egy picikét meglepődött,de utána szorosan visszaölelt.

- Ígérd meg kérlek nekem, hogy ezek után nem engeditek, hogy valami elválasszon minket. –szipogtam, még mindig.

- Megígérem Haru, az egész család nevében! – ölelt még szorosabban magához.

Olyan jó érzés volt a karjai között lenni. Ismerős volt az érintése, a szívverése. Biztos, amikor kisbaba voltam akkor tartott a kórházban a karjaiban. De azóta már eltelt 17 év. Sok mindent kell bepótolni, de azt hiszem, hogy sikerülni fog. Hiszen, ha mostanáig nem adták, fel a keresésemet, akkor nagyon fontos lehetek a számukra.

Miután sikerült kellőképen lenyugodnom,  Lee Min Ho-val a telefonszámomat cseréltünk, hogy majd beszélni tudjunk egymással. Majd visszavitt az ügynökséghez.

    Az edző terembe beérve a lányok nagyban táncoltak a koreográfusunk, meg figyelemmel követő őket. Amint meglátott, hogy megjöttem biccentett, hogy azonnal csatlakozzak. Vettem egy óriási levegőt, és beálltam a helyemre.

   Este 9 felé végeztünk. Lezuhanyoztunk, majd melegen felöltöztünk, és kimentünk az esti hidegbe. Ahol a fiúkra vártunk.

- Mi történt? – állt velem szembe HeeMin.

- Majd ha otthon leszünk elmesélem. Ma este nem akarok átmenni a fiúkhoz. Sok mindent kell összeraknom a fejemben, és fel kell dolgoznom a dolgokat. Holnap el kell mondanom nekik, mindenkép, nehogy meglepetés érje őket. Mivel az igazgató…- de itt abbahagytam.

- Az igazgató? – pislogott HeeMin.

- HeeMin, majd ha elmeséli otthon akkor, megtudod, most ne kíváncsiskodj. Mondta is, hogy most ne! – teremtette le MiRa HeeMin-t.

- Jól van na! Értettem, Unnie! – öltötte ki HeeMin a nyelvét. Mire én felnevettem.

- Viszont egy valamit most elmondok nektek. Attól függetlenül, hogy megtaláltam az igazi családomat, ti és a fiúk is a családom vagytok. És nagyon szeretlek benneteket! – mosolyogtam rájuk.

- Jaj, Haru! – jött oda MiRa megölelni, majd HeeMin és SeNa is csatlakozott.

- Mi ez a nagy ölelkezés? – hallottunk meg egy ismerős férfihangot, mire elengedtük egymást.

Mind a heten ott voltak. Pár másodperccel később begurult elénk a kisbusz. 

Felszálltunk rá a szokásos módon. Az ülésrend is meg van. Ki ki mellett ül. HeeMin V mellett. Végig szokták ökörködni az utat. MiRa Jin mellett ült. A videóklipünk forgatása óta nagyon szoros a kapcsolatuk. SeNa J-Hope mellett szokott ülni, nagyon jól elvannak ők is együtt. Rap Monster, JiMin, és Suga a leghátsó négyesben van a törzs helyük. JungKook természetesen, meg mellettem ül.

- Mit kellett elintézned, ebédszünetben? – fordult felém JungKook ahogy elindult a busz.

- Majd holnap elmondom, de ma már csak piheni akarok. Nagyon fárasztó volt a mai nap, mind fizikailag, mind lelkileg. De nyugi, minden rendben. – fogtam meg a kezét, és rá mosolyogtam. JungKook vissza mosolygott rám, de láttam az arcán, hogy nem hisz nekem. Tudja, hogy valami nincsen rendben, és valami tényleg megviselt lelkileg. Akármi is lesz nála jobban senki sem ismer. Még a családom sem.

A vállára hajtottam a fejemet, és úgy utaztunk tovább.

    Amikor dromhoz értünk a fiúk egy kicsikét letörtek voltak, hogy ma nem megyünk le hozzájuk, de megértették.

        A nappaliban leülve a lányoknak mindent elmeséltem. Nagyon érdekes, és meglepetett arcokat vágtak, néhány könnycseppet is ejtettek,de csendben végig hallgatták az egészet. Azt mondták, ők is így reagáltak volna a helyemben. Remélik, hogy megoldódik most már minden az életemben. És HeeMin közölte velem, hogy Lee Min Ho- nak be kell majd mutatnom. Mind a négy rajongói vagyunk Lee Min Ho-nak, vagyis most már az én bátyámnak. Még kimondani is érdekes.

Ezek után elbúcsúztam a lányoktól, és lefeküdtem aludni. De előtte beszéltem, egy kicsikét JungKook-al SMS-ben, majd utána hajtottam csak álomra a fejemet.

   Másnap, nem úgy indult, mint a többi reggel. Egy SMS ébresztet fel. Ez állt benne

,, Jó reggelt Haru! Remélem jól aludtál. Holnap találkozunk a színfalak, mögött, és a színpadon is mivel én leszek az egyik műsorvezető! Egyél rendesen, és vigyáz magadra! „      Min Ho OppaJ

Az üzenetet látva elmosolyodtam. Nagyon jól eset. Már alig várom, hogy újra találkozzak vele. Visszaírtam neki.

,,Köszönöm Oppa!J

Majd elmentem készülődni. egész reggel azon gondolkoztam, hogy hogyan mondjam el a fiúknak. Bár nem tudom mit gondolkoztam rajta, mert elmondom, és kész. Vagy felfogják, vagy nem. Szerintem a második inkább, de én legalább megpróbáltam. Evvel az elvvel mondtam el nekik az ebédszünetben,de még sem úgy sült el ahogy akartam. Mivel felfogták, de túlkombinálták, és még egyszer elkellett magyaráznom nekik. Akkor már felfogták.

   Holnap lesz a debütálásunk. El sem hiszem! Végre! A debütálásnak köszönhetően megtaláltam a családomat, ami nem is akár milyen család! De ez nem sikerülhetett volna akkor, ha nem lenne JungKook! Hiszen tudjátok! Ha Ő nem lenne én sem lennék! Nincs mese, ez a valóság! JungKook-al élem le az életemet, az én legnagyobb kincsem!

A Cseresznyevirágommal!

10. Fejezet A szív zenéje

10. fejezet A szív zenéje

Ismét egy nagy ugrás. Már csak  3 nap van a debütálásig. Nagyon izgulunk a lányokkal, hiszen a cég sok mindent elvár tőlünk, és nagy reményeket fűz hozzánk. Viszont van egy kis probléma. Velem. Lee Haru ugyanis nem tud táncolni. Az utóbbi időben nagyon sokat fejlődtem, és az új koreográfiákat is megtanultam sikeresen. De, ez nem elég. Nem tudom, miért,de nem érzem magam jól a bőrömben, ha táncolok. Tévedés ne essék! Szeretek táncolni, sőt imádok, de nem érzem magam jónnak benne. Ezért az elmúlt másfél hétben keményen edzetem. A lányokkal való közös edzések után is, tovább maradtam bent és gyakoroltam. De így sem tetszett amit a nagy tükörben láttam magam előtt.

- Oké Haru menni fog,csak ne add fel! Többre vagy képes, mint hinnéd. JungKook  és a többiek is hisznek benned, menni fog!

Ezekkel a szavakkal biztattam a testemet, ami már kezdte feladni mára. Beraktam egy számot a lejátszóban, és elakartam kezdeni, valamit kicsikarni magamból, de ekkor valaki belépet az ajtón.

Kikapcsoltam a zenét, és a zaklatóm felé fordultam.

- Szia! Hogy-hogy itt vagy? Nem otthon kéne már lenned? – töröltem meg a homlokom
.

- Én is kérdezhetném ezt tőled. Aggódom érted. Nem gondolod, hogy túlzásba viszed a gyakorlást? – jött közelebb hozzám.

- Nem, nem viszem túlzásba a gyakorlást. Azért gyakorlok, mert szükségem van rá. Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy kiálljak a színpadra. Gyakorolnom kell! – fordítottam neki hátat, és újra elakartam indítani a zenét, de nem indult el. Hátra pillantottam. Kihúzta  a konektorból, a lejátszott.

- Dugd vissza!

- Ha ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy gyakorolni akarsz, akkor először azt zene nélkül kell. A tánc egy élet érzés. A te saját zenédtől függ. Ha a saját zenédre tudsz táncolni, érzelmesen, és könnyedén, akkor akármilyen zenére tudsz táncolni tökéletesen. A saját zenédet kell megtalálnod, ha meg van akkor nagyon jó táncos lehet belőled. – sétált oda hozzám, és derekamnál fogva magához húzott.

- Zene nélkül nem lehet táncolni.

- De lehet! Érezned kell. Segítek! – fogta meg a kezemet, és a terem közepére vezetett. Elengedte a kezemet,majd mögém állt. (Ezt onnan tudom, hogy éreztem levegő vételét a nyakamon)

- Csukd be a szemed! – utasított, becsuktam. – Tedd a kezedet a szívedre, és zárj ki minden zajt, minden zavaró tényezőt. Csak is a szívverésedre koncentrálj. Ha csak a szívverésed hallod akkor, jelezd egy mozdulattal. Bármit is teszek utána, te csak kövesd, ahogy a szíved kívánja, olyan ritmusban.

Mindent úgy csináltam ahogy mondta. A szemet becsukva, a szívemre tettem a kezemet, és csak arra koncentráltam. Sajátos ritmusa volt. Minden ember szívverése más. Ezt eddig észre sem vettem, hogy milyen sajátos ritmusa van.  Jelzés képen a szabad kezemet felemeltem, és teljesen kinyújtottam. Éreztem! Éreztem, valami különleges dolgot amit nem tudok szavakban leírni.

A felemelt kézfejemhez egy másik kézfej ért hozzá, majd lágyan és gyengéden végig húzta a kezemtől az oldalamig. Az oldalamnál megállapodott keze, és követte a másik keze is. Hátulról átkarolva húzott magához, majd a fülembe súgta. – Bíz bennem, és bíz a szíved zenéjében.

A már leengedet kezeim közöl az egyiket megfogta, és felhúzta a mellkasom alá. Megfogta kézfejemet, és egy gyengéd, könnyed mozdulattal kipörgetett. A szemeim ekkor pattantak ki. De vissza is csuktam, mert nem adott rá utasítást, hogy kinyissam. Ami ez után történt… az érzés,amit abban a  4 percben érzetem, lemondhatatlan és leírhatatlan. A szívem dallamára, ritmusára táncoltunk. Együtt, a saját zenémmel, és ez egy érzelmes páros táncban nyilvánult meg.

A végén elfogott egy olyan érzés, hogy itt a vége, és itt abba kell hagyni. A zene végett ért. Ekkor nyitottam ki a szememet.

A lábaim derekát átkulcsolva helyezkedtek el, és a kezeimmel nyakát karoltam át. Ekkor tértem magamhoz. Egészen addig a percig Kába voltam, és csak én meg a zene voltunk, egy másik az enyémhez nagyon hasonló zenével együtt.

- Na! Érezted? – kérdezte tőlem miközben a szemeimet fürkészte.

- Éreztem! De nem csak a sajátomat, hanem a tiédet is. Szinte ugyan olyan volt, mint az enyém csak egypár helyen tért el ritmukailag. – túrtam bele a hajába.

- Ez azt is jelenti, hogy egymáshoz tartozzunk. A szív dallama, csak azoknak az embereknek egyforma akik egymásnak lettek teremtve,  szeretik egymást. – adott egy puszit az ajkaimra.

- Mindent te tanítasz meg nekem JungKook! Szeretlek! – csókoltam meg. Visszacsókolt. Csók közben szorosan átölelt, és megpörgetett. Ez megmosolyogtatott mindkettőnket, és ez vetett véget csókunknak.

- Most már elhiszed, hogy tudsz táncolni, és ha érzed magadat, akkor menni fog? – tett le a óvatosan a padlóra.

- Elhiszem, és most már értem, rájöttem a titkára. Hála neked!

- Ezért, most már haza mehetünk? És végre kipihened magadat? – tűrte el egy nedves  hajtincsemet

- Igen, és igen!  - helyeseltem

- Rendben, mert már kezdesz rosszul kinézni. Karikásak a szemeid, és vékonyabbnak tűnsz. Túl hajtottad magad.

- Tudom, de ígérem nem lesz ilyen többet . Csak akkor ha a cég kényszerít rá, önszántamból soha se lesz ilyen. – kacsintottam.

- Helyes! Öltözz fel rendesen, mert hideg van. – fordított meg és a cuccaim irányába lökött.

- Várj! Táncoljunk még egyet! Erre! – dugtam vissza a lejátszót, és bekapcsoltam a számot. JungKook mosolyogva megforgatta a szemeit, és bólintott egyet. Ez a belegyezés volt.

 Ismét elindítottam a számot,és táncolni kezdtünk Ed Sheeran Thinking out Loud című számára. Nem azt a koreográfiát táncoltuk ami a klipben van, hanem a sajátunkat. Minden mozdulat, érintés, lépés jött magától. Nagyon élveztem, és végre el is hittem, hogy jól csináltam.

Ez után JungKook jó melegen felöltöztetett. Nem volt neki elég a puffi kabátom, a két nadrág rajtam, és a 4 zokni. Ezeket mind ő adta rám, hogy honnan szedte az nem tudom. De rendesen felöltöztetett az biztos. Alig bírtam menni. Az a 3 nadrág túlzás volt, mint egy bádogember. Így fázni nem fáztam,de nagyon melegem volt. Még a buszon sem vehetem le semmit. Aztán amikor visszaértünk a dromhoz, automatikusan a fiúk dromjába mentem JungKookal. Ez olyan megszokás volt.

       Amikor beléptünk a nappaliba mindenki ott volt, még az én csapattársaim is. Mind a földön ült körbe ülve valamit.

- Sziasztok! Mit csináltok? – kezdtem el vetkőzni. Eléggé érdekes néztek ahogy vettem le a nadrágokat magamról.

- Üvegezünk! Jöttök ti is? – mosolygott HeeMin

Egyszerre bólintottunk JungKookal, és beültünk a körbe. Rap Mon megpörgette az üveget, és mindenki kíváncsian várta, hogy ki lesz a kérdező, és a válaszoló. A kérdező Suga a válaszoló pedig én.

- Nos tündérke felelsz vagy mersz? – csapta össze kezeit

- Felelek!

- Mit tudsz a családodról?

- YoongGi ilyen személyes kérdést nem tehetsz fel.- vágta fejbe a mellette ülő SeNa.

- Semmi baj. Egymás között vagyunk, és még soha sem meséltem a családomról. Elmondom mit tudok. Semmit nem tudok róluk. Már többször is nyomoztam utána. Próbáltam megkeresni a szüleim adatait, vagy nagyszülők adatait, de nem találtam semmit. Semmi sincsen róluk, mintha az egészet egy titok fedné. Valami nem engedi, hogy a családom után nyomozzak. Viszont az egyik nevelőm az árvaházban, azt mondta, hogy jobb is ha nem tudok a családomról semmit. Addig vagyok biztonságban, ameddig nem tudok semmit az igazi kilétemről. Ezért nem kerestem tovább. De ti vagytok a családom. Úgy, hogy nem kell keresnem tovább. –néztem végig a társaságon.

- Szeretünk Haru! – mondta mindenki egyszerre.

- Én is titeket!

Ezek után még tovább folytattuk az üvegezést
.

Érdekes, és vicces volt. Például amikor V és JiMin voltak együtt. V a merszet választotta. Az volt a feladta, hogy  valljon szerelmet JungKook-nak. Nagyon vicces volt. Olyanokat mondott, hogy nélküled nem tudok élni, meg, hogy lehozná neki a csillagokat is az égről. Én nagyon sokat nevettem rajtam, és végleg megbizonyosodtam róla, hogy V egy űrlény,a aki nem normális.

Az utolsó pörgetés az enyém volt. És nagy szerencsémre sikerült magamat, és JungKookot pörgetnem. JungKook volt a kérdező én meg a válaszoló.

- Felelsz vagy mersz Haru? – kérdezte mosolyogva.

- Merek!

- Mivel egyedül engem nem hívsz Oppa-nak ezért azt kérem, hogy mond ki aegyosan azt, hogy JungKook Oppa szeretlek!

- Nem mondom! Ez hülyeség kérj mást! – háborodtam fel

- Meg kell tenned Haru, mert ha nem teszed meg büntetés jár. – mondta MiRa

- JungKook O..Op…Oppa saranghae! – mondtam ki nagy nehezen.

- Most egy kicsit határozottabban, és aegyo-t is akarok hallani. – nézett bele JungKook a szemembe

      Olyan piros voltam mint a paradicsom. Nagyon zavarban voltam. De megpróbáltam elő venni színészi képességeimet.

- JungKook Oppa saranghae! – mondtam ki, mire mindenki tapsolni kezdett. JungKook pedig magához ölelt, és a fülembe súgta.

- Ezt többször ilyen módon nem kell kimondanod, ha nem akarod. De tud, hogy nagyon jól eset. – simította meg a hajamat, és szorosabban ölelt magához.

- Majd egyszer kifogom mondani, úgy hogy nem kell rá megkérni. – szorítottam én is magamhoz.
Még nem tudom őt Oppa-nak hívni. De az, hogy szerettem abban biztos vagyok.

     Ezután elbúcsúztunk a fiúktól, és felmentünk egy emelettel feljebb.  Én voltam az első aki bement a fürdőbe. Egy jó kiadós zuhany után a nappaliban TV-ztem. Már késő este volt, olyan fél 12 lehetett, de én nem tudtam aludni a lányok, meg  már aludtak. A TV kapcsolgatva találtam egy műsort ami tetszett, és azt néztem Lee Min Ho egyik droamája volt. 3 részt is leadtak belőle, ezért mindegyiket megnéztem. Az utána következő műsorba is belenéztem,de a kanapénkon nyomott el az álom.

        Másnap a lányok keltettek.

- Haru! Ébredj! Mennünk kell edzésre. – lökte meg a vállamat. MiRa

- Csak még egy kicsit Lee Min Ho-shi és én épp egy árulót fogtunk el. Kíváncsi vagyok, hogy elítéli-e a bíróság.

- Haru te miről beszélsz?  Már megint álmodtól? – ült le mellém SeNa.

- Úgy tűnik, bár érdekes volt, hogy az áruló Jung Dae Hyun sunbae volt a B.A.P-ből. Egyre furcsább álmaim vannak. – dörzsöltem meg a szemeimet.

- Evvel teljesen egyetértek. Na de most készülődj, mert fél óra múlva mennünk kell. - tessékelt fel a kanapéról MiRa.

- Oké, megyek már! - álltam fel, és a fürdőbe mentem. Gyorsan elkészültem, és megreggeliztem,majd a fiúkkal  együtt mentünk  be az ügynökségre.

    A nap közepén az igazgató úr hívatott, hogy beszélni akar velem. Ezért az ebédszünetben elmentem hozzá.

Bekopogtam!

- Szabad! – jött az igazgató hangja, az ajtó mögül.

- Jó napot!- léptem be az ajtón, és meghajoltam, ahogy azt illik.

- Áh, Haru! Kérlek, üdvözöld a vendégünket! – mutatott a vele szemben ülő férfira. A férfi fel állt, és megfordult.

- Szia Haru! Lee Mi…- nem tudta kimondani,mert én kimondtam helyette a nevét.

- Lee Min Ho-shi! – eset le az állam.

- Úgy tűnik, már hallottál róla. Esetleg a rajongója vagy? – kérdezte meg az igazgató

- I-igen! Az vagyok! - hajtottam le zavaromban a fejemet.

- Nos akkor nagyon megleplek vele, ha azt mondom, hogy Lee Min Ho-shi a te testvéred? – szólt az igazgató hozzam, én meg teljesen lefagyva Lee Min Ho-shit bámultam, és meg szólalni sem tudtam.

9.fejezet A költözés

9. fejezet

Innentől kezdve a hét további része nagyon gyorsan elment. Az utolsó éjszakán, meg a hét eleji boldogság összetörni készült. Ennek az oka az, hogy közöltem a fiúkkal, hogy elköltözök. Ez őket egy óriási sokként érte. A legrosszabbul JungKook fogata. De ezt is kezdem az elején.

      Vacsora után csoportosan a partra mentünk. Tábor tűzet raktunk, és körbe ülve azt, beszélgetünk, és énekeltünk.  A lányokkal előző este beszéltük róla, hogy el kéne mondanom a fiúknak. Egész nap arra vártak, hogy mikor közlöm velük. Így hát sikeresen elrontva az esti hangulatot megtettem.

- Srácok, elköltözök! – mondtam, ki akkor, amikor úgy, ahogy csend lett. A kijelentésem utána végleg csend lett.

- Micsoda? – kérdezte, meglepődve Suga. Ő volt az egyedüli, aki meg tudott szólalni. JungKook végig a kezemet fogta, és most éreztem, hogy megmerevedet. A keze szorításán engedett, egy picit, és engem bámult, ahogy mindenki más is.

- A cég azt, akarja, hogy összeköltözzünk a lányokkal. És ezt, rögtön az után, hogy visszamegyünk Szöulba. – hajtottam le szomorúan a fejemet.

- Ezt nem tehetik meg! Haru te hozzánk tartozol! A húgunk vagy, nem vihetnek, csak úgy el tőlünk. Megyek, és most rögtön beszélek az menedzseretekkel. – pattant fel Suga a helyéről, és elviharzott.

- Te is velünk akarsz maradni igaz Haru? –most már NamJoon is megszólalt.

- Szeretek veletek élni. Viszont egyszer úgyis el kell engednetek. Előbb vagy utóbb el kell tőletek költőznöm. – néztem végig rajtuk. A lányokat látva még jobban megszakadt a szívem, mert a fiúk őket hibáztatták ez miatt. Ami ez után történt az volt a legdurvább mellbe szúrás egész este.

  Jungkook elengedte a kezemet, felállt, egy megvető pillantást vetett rám.

-  Nagyon jó az időzítésed ismét Haru! Gratulálok! Így még ennyi időnk sem lesz együtt, mint most, sőt semennyi. Kerülgetjük, majd egymást az edzőterem, és a stúdió között. 2 hét múlva a debütálásotok után… ott is egymást követően megyünk fel a színpadra. Egymás ellen versenyzünk, és titkolni kell a kapcsolatunkat. Te most komolyan ezt akarod? – mondta teljesen kikelve magából. Én köpni, nyelni nem tudtam. – Mert én nem akarom ezt. Nem akarom, hogy az egész világ tudjon rólad…

- Te meg most komolyan azt akarod, hogy maradjak továbbra is az a kis nincstelen senki, aki eddig voltam. Nincsenek szüleim, nincsen semmi vagyonom, nincsen semmim rajtatok és a zenén kívül. Most te meg ezt meg akarod vonni tőlem? Tudom, hogy szeretsz. De nem sajátíthatsz ki magadnak. Nem vagyok egy tárgy, amit csak úgy birtokolni lehet. Azt is tudom, hogy meg akarsz védeni, óvni akarsz minden bajtól. Viszont egyszer nekem is fel kell nőnöm, és tudnom kell gondoskodni magamról. Szóval nem érdekel a véleményed, költözőm. – álltam fel én is és jó mélyen a szemébe néztem.

- Ha te ezt akarod, akkor legyen így! De innentől kezdve ne várd azt, hogy segítsek. Majd valahogy megállsz a saját lábadon. Végül is ezt te akartad magadnak. Ezek után értelmetlen együtt maradunk, mert olyan lesz a távolság köztünk, mintha több ezer kilométerrel lennénk egymástól. Adok egy utolsó választási esélyt. Én vagy a sztárrá válás? – lépet egy kicsit közelebb hozzám.

Ezt Ő sem gondolhatja komolyan! Válasszak közte, és a legnagyobb álmom között? Megzakkannt?

    

Teljesen lefagyva álltam előtte, és nem tudtam mit válaszolni. Még szerencse, hogy a többiek is ott voltak, és közbe szóltak.

- Elég legyen! JungKook nem gondolod, hogy egy kicsikét túlreagálod a dolgot? – lépet JungKook mellé Jin.

- Én semmit sem ragálok túl, Hyung te is tisztában vagy vele, hogy ez az igazság! – pillantott JungKook Jin Oppa-ra.

- JungKook te meg tisztában vagy avval, hogy  Haru-nak, milyen nehéz választani közted, és a zene közt? Tisztában, vagy a szavaid súlyával?- tette JungKook vállára a kezét.

- Én, csak… meg akarom őt óvni! A zeneipar tönkre fogja tenni. Lehet, hogy kitartó, és tehetséges, de nagyon sok kritika fogja érni, sok megaláztatásban lesz része, amit lelkileg nem fog bírni. Én nem visszatartani akarom, hanem megóvni. – a végén a szemembe nézett.

   Ott teljesen lesokkoltam. Ha ezt JungKook mondja, akkor biztosan igaz. Hiszen, mindenkinél jobban ismer, még magamnál is. De az, hogy ennyire gyengének ismert meg azt nem tudom elfogadni. Itt vagyok 17 éves. 12 évvel ezelőtt vesztettem el a szüleimet. Az életem tele volt problémával, és csalódással. Egészen addig míg JungKook belépet az életembe. De úgy tűnik, hogy a múltam végig kísér egész életemben.  Vagy mégsem, csak nekem kell változtatni a hozzá állásomon? PONTOSAN!

   - Ennyire nem vagyok gyenge! Megmutatom mindeninek, hogy milyen fából faragtak. Mindannyian tudjátok a múltam. És még mindig itt vagyok. Sikerült túlélnem? Sikerült, akkor evvel is megbirkózom, és megmutatom, hogy nem vagyok egy gyenge kislány, hanem erős vagyok, és harcolok a céljaimért! – húztam ki magam.

- Ez a beszéd tündérke! – karolt át hátulról Suga. – Továbbá híreim vannak. Beszéltem a menedzseretekkel. A fölöttünk lévő lakásba fogtok költözni. Eddig úgy volt, hogy a város másik felébe, de hála nekem nem oda fogtok! Szóval továbbra is közel leszünk egymáshoz, és együtt fogunk menni, dolgozni, kapunk egy nagyobb kisbuszt, ami közös lesz. – vigyorgott Suga. Örömömben a nyakába ugrottam. - Így szabad az átjárás. – tolt el magától Suga, és JungKook-ra kacsintott. Ezt a kacsintásos, és összemosolygós dolgot nem értettem, de nem baj. 

             JungKook odajött hozzám, és szorosan magához ölelt. Nem kellett neki semmit sem mondania, pusztán az érintéséből megértettem, mit akart közölni velem. Nagyon sajnálta azokat, amiket mondott, és elfogadta a döntésemet. És továbbra is a lovagom marad.

Innentől az este ismét kellemesen telt. Hála YoongGi-nak! De van egy olyan érzésem, hogy evvel volt valami hátsó szándéka. Azaz összenézéses dolog furcsa volt. Majd megkérdezem tőle, vagy JungKook-tól, hogy mit takar, mert nagyon kíváncsi vagyok rá.

Másnap indultunk haza! Sok minden történt itt. És biztos, hogy emlékezetes lesz mindenki számára.

*A szöuli reptéren*

Miközben a kis buszra vártunk a reptéren, eszembe jutott, hogy megkérdezem YoongGi-t, a valódi okról, és amiért összemosolygott JungKook-al.

Így hát szépen odamentem hozzá, és a legszebb nézésemmel tekintettem rá.

- Oppa! Miért mosolyogtál össze Kookie-val amikor közölted a jó hírt? Tudom, hogy volt valami hátsó szándékod evvel. Mi volt az? Elmondod? – fogtam meg a kezét.

- Sajnálom tündérke, de nem. Előbb utóbb rá jössz magadtól is. – kacsintott, majd vigyorgott, mint a tejbe tök, és a szemöldökét húzogatta.

Azonnal tudtam, hogy mire gondolt.

- Te perverz disznó! Normális vagy?– ütöttem meg.

- Teljes mértékben! Csak szeretlek szívatni! – vigyorgott bele a képembe. Ekkor megjelent mellettünk JungKook is.

- Miről csevegtek?

- Arról, hogy szeretem szívatni Haru-t. És ez neki nem tetszik.- borzolta össze a hajamat.

- Ha ilyen dolgokkal szívatsz, akkor természetes dolog, hogy nem tetszik. Ha ma még egy megjegyzésed lesz hozzám, úgy jársz, mint V. – fenyegettem, meg, erre ő vigyorogva bólintott egyet, és inkább elmentem mellőlem.

- Úgy tűnik mostanában nagyon harcias vagy. Ennyire tombolnak a hormonjaid Napfény? – mosolygott bele a képembe.

- HA-HA-HA! Te is kérsz egy zsibit Kookie? – emeltem fel a kezemet.

- Nem én inkább mást kérek!

- Mit?

- Egy puszit! Ide! – mutatott rá arcára.

- Itt nem lehet, még a végén meglátnak, lefotóznak, és akkor vége mindenek.

- Így nem jönnek rá, hogy mit csinálunk. – kapta fel kabátjának a kapucniát. – Vedd fel te is, és akkor úgy tűnk, mintha súgnál valamit.

Úgy tettem, ahogy kérte. És adtam neki egy hosszú puszit az arcára. 

- JungKook, Haru, gyertek, itt van a busz. – szólt oda MiRa.

     Amikor a dromhoz értünk, a lányok, és én is nagyon izgatottak lettünk, új lakás, új élet. A legnagyobb álmunk készül éppen valóra válni.

Ahogy beléptünk a lakásba, és láttuk, a dobozokat rögtön elment a jó kedvünk. Mivel neki kell állni, pakolni. Viszont ennek is izgulva álltunk neki.

Este 11 óra körül sikerült mindent a helyére rakni, és egész otthonos lett a lakás. Mind a 4-en a kanapén ültünk, és arra vártunk mikor csukódik le valamelyikünk szeme a fáradtságtól. De ez nem történt meg.

- Tudjátok mi jutott eszembe? – kérdezte meg HeeMin.

-Mi? – kérdeztük egyszerre.

- Nem derítettük ki, hogy ki csókolta meg Haru-t.

- Basszus tényleg!- csaptunk egyszerre a fejünkre SeNa-val. MiRa meg eléggé rosszul álcázta, hogy Ő bizony tud valamit. Ugyan is idegesen birizgálta a kezeit.

- Unnie! Te tudsz valamit? – hajolt közelebb MiRa-hoz HeeMin.

- Hát… Jin-t megkérdeztem. De a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el nektek, főleg akkor ne ha Haru is itt van. Mert még a végén tényleg galibát fog okozni.

- Unnie! Ne húzd, a dolgot mond már el, nem mondjuk el senkinek, és nem lesz semmi baj sem, csak mond már! Megöl a kíváncsiság. – győzködte tovább HeeMin.

- Ha elmondom, úgy nem akadtok ki?

- Miért akadnánk ki?

- Mert olyan valaki volt, akiről senki sem gondolta volna. – nézett rám MiRa.

- Mond már ki! A nevét akarom hallani! A NEVÉT! – kiabálta HeeMin

- Suga volt az.

- HOGY MI? – ugrottunk fel a kanapéról mind a hárman.

-  Mondtam, hogy ne akadjatok ki. Suga volt, hogy miért tette azt Ő maga sem tudja. Csupán, csak úgy megtette. Nem úgy szeret téged Haru, mint JungKook, ő csak úgy szeret téged, mint egy testvért, szerintem ezt akarta megtudni evvel a csókkal. Biztos voltak neki kételyei, és evvel akart megbizonyosodni róla. – védte Suga-t.

- Lehet, hogy igazad van, de akkor is megkapja az a kis köcsög, amit érdemel. – indultam el az ajtó felé.

- Haru hová mész? – futottak utánam a lányok. Nem válaszoltam nekik, de ahogy követtek megtudták.

 A fiúk lakásához mentem, és a reggeli ígértemet betartva YoongGi megkapja a magáét.

- Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Ahogy beértem körül néztem a nappaliban. Suga ott ült a szokásos helyén, és engem nézett, ahogy mindenki más is.

Jól van Haru! Egy kicsikét vegyél vissza. Próbáld meg korrekten elintézni ezt a dolgot.

Vettem egy nagy levegőt, majd szépen lassan elindultam Suga felé. A fotel két karfáján megtámaszkodtam, és jó közel hajoltam hozzá.

- Gondolom tisztában vagy avval, hogy most mi fog történi. Az okát sem kell elmondanom, hogy mivel érdemelted ki. Mert tudod magadtól is. Bosszút állok érte. Egy szerencséd van, hogy JungKook előbb megtette pár órával. Mert ha nem tette volna, akkor tőled kaptam volna az elsőt. Ezért itt van a bosszúm.- néztem bele mélyen szemeibe, amiket izzó pillantásom fogva tartott. Nagyokat nyelt, és felkészült a legrosszabbra. Megkapta a híres zsibimet, és egyszer felpofoztam.

Nem akartam bántani, de akkor a düh erősebb volt, mint a megbocsátás csodája.

- Azt hiszem, ezt megérdemeltem.- tette az arcára a kezét. – Jogos a felháborodásod, de tud meg nem azért tettem, mert szeretlek, hanem, azért, hogy megtudjam, hogy szeretlek. Voltak kételyeim, és féltem, hogy én is beléd szeretem, de a csók után nem éreztem semmit, ezért rájöttem, hogy nem úgy szeretlek, és… sajnálom!

- Semmi baj Oppa! Csak szívatlak! Visszakaptad a reggelit. Betartottam az ígéretem. – öleltem magamhoz.

- Te kis…- ütötte meg a fejemet – Ilyenkor nem vagy tündérke! – kuncogott.

- Mondtam már nektek, Haru ilyenkor egy hárpia! – szólalt meg TaeHyung.

- TaeHyungie, 1 percet adok! – néztem rá gyilkos pillantással.

- Ó-Ó! Már megint? Neeeeeeeeee! – kezdett el futni V. Én meg utána. De most nem bántottam,csak ráugrottam,és a földre tepertem.

- Ha még egyszer megmered említeni a hárpia szót a jelenlétembe,nem kegyelmezek neked.

- JungKook állítsd le kérlek a barátnődet! – kiabált V JungKooknak

- Aki legjobban megérdemli a verést az te vagy, szóval nem. Megérdemled Hyung.

- Ne már! Ellenem fordultok? Ennyire utáltok? – nézett fel rám,mert még mindig rajta ültem.

- Nem TaeHyungie én szeretlek! – mosolyogtam rá, és adtam egy puszit az arcára,majd felkeltem róla.

- Jó éjt fiúk! Holnap találkozzunk!- indultam el kifelé az ajtón. A folyóson visszafordultam. 

Odamentem JungKook-hoz, és egy lágy csókot leheltem ajkaira.

- Jó éjt Kookie! – öleltem meg. Majd elindultam megint kifelé, és mentem az új lakásunkba. A lányok, meg szorosan mögöttem jöttek.

8.fejezet Fény derül az igazságra

8. fejezet

Valami legbelül nekem is azt súgta, hogy jobb, ha magamat is megkímélem. És elfejtem ezt az álmot.

Nos, ezek akkor még azért tűnt jó gondolatnak, mert, hogy nem volt igaz. Azért álmodtam ezt, mert a lányokkal vér farkasos filmet néztünk. Ez szerintem tök gáz, hogy ilyent álmodok, de csak egy álom volt, és nem a valóság. Soha életemben nem akartam vérfarkas lenni. Inkább lennék egy hercegnő, mint vérfarkas vagy akár milyen természetfeletti lény. De természetesen hercegnő sem vagyok szóval szerintem jobb, ha hanyagoljuk a témát. Viszont egy valamiben biztos voltam. (Az álom segítette a gondolatmenetet.) Az a férfihang, amit hallottam az JungKook hangja volt csak egy kicsit eltorzult. Szerintem JungKook küldte, azokat a cseresznyevirág szirmokat. Tudom, elég érdekesen hangzik, de erre tudok következtetni. Szóval szerintem JungKook nem emberi lény. Az okok, amiért ezt merem feltételezni:

- 1. Mindenkinél jobban ismer. Még saját magamnál is.

- 2. Ha valami baj történik velem, akkor mindig ott van, hogy segítsen.

- 3. Mindenben jó! (Ez lehet, nem függ annyira össze, de ez is lehetséges)

- 4. A cseresznyevirág! Amióta ismerem JungKook-ot nem volt szükségem a cseresznyevirágok illatára, vagy látványára. Mert JungKook maga a cseresznyevirág. De nem akár milyen cseresznyevirág.  Az én cseresznyevirágom!

Az utolsó pontot megmagyarázom. A cseresznyevirág őrület nálam nem csak egy gyerekes dolog.  Nem teljesen igaz az, hogy nem ismertem a szüleimet. Mivel ismertem őket. Viszont csak halvány emlékeim vannak velük kapcsolatban, mert egy autóbalesetben hunytak el, amit én egyedül éltem túl.  Egy 5 éves kislánynak nincsen sok emléke a szüleiről, főleg úgy, hogy még a baleset miatt az emlékeit is elvesztette. De azért egypár emlékem maradt róluk. (Most jön a lényeg)

Egy dolog maradt meg bennem nagyon mélyen. Anyu esti meséi. Állandóan egy történetet mesélt nekem, mert az volt a kedvencem.

 A történet egy hercegnőről szólt, aki nagyon egyedül volt. Nem voltak barátai, és ő volt az egyedüli élő személy a királyicsaládból, mert a szüleit megölték. Egyedül volt, félt, és nem érezte magát biztonságba annak ellenére, hogy neki volt a legnagyobb hadserege a világon. Az övé volt minden. Viszont ő emiatt sem érezte magát biztonságba.  Egyszer, aztán amikor a kastélykertben olvasott egyedül, hirtelen ott volt mellette egy idegen fiú. Ott ült vele szemben, és a királylányt figyelte. A királylány bátor volt, ezért nem szólt senkinek arról, hogy volt ott egy fiú. Megkérdezte a királylány a fiút, hogy mit keres itt? Ki ő? Mire a fiú azt felelte, hogy ő a lovagja. A királylány először nem értette. Aztán amikor bajba került, és ez a fiú ott termet, megvédte őt, megértette, amit akkor mondott neki a fiú. A fiú jótette után, hivatalosan is kinevezték őt lovagnak, és a királylány testőrének. Onnantól kezdve elválasztatlanok voltak. Ahová a királynő ment oda a fiú is. Mintha ő lett volna az árnyéka. A királylány nem érezte magát egyedül, és végre boldog volt valaki mellett. Ez idő közben egymásba szeretek.  Aztán összeházasodtak, és a házasságuk után is, a királylány haláláig védelmezte a királylányt. Azért a haláláig, mert amikor a királylány meghalt akkor a lovag is meghalt. Együtt életek, nagyon fontosak voltak egymásnak, és együtt haltak is meg.  Ja! Azt elfelejtettem említeni, hogy a mesében lévő királyicsalád címerében egy cseresznyevirág szerepelt. És a fiú, amikor először megjelent a királylánynak cseresznyevirág szirmok hullottak. Ez volt a lovag jelképe is.

Nem tudom, de engem ez a kis mese elvarázsolt.  Annyira tetszett, annyira el tudod varázsolni, mint semmi más. Abban reménykedtem kicsiként, hogy nekem is lesz egy lovagom, mint a hercegnőnek. Az árvaházban a cseresznyefa alatt kívántam ezt minden alkalommal, és akkor is, amikor újra olvastam a legendát. Mivel ez igazából nem mese, hanem legenda. És az árvaház ahol volt elvileg ott volt a királylány kastélya is. A kertben levő cseresznyefa, meg már több száz éves volt. Akkor is ott állt, amikor a hercegnő, megismerkedett a lovaggal. Pont az alatt a fa alatt.

Egy kicsikét hülyén hangzik, de ez az igazság. Szerintem nem csak egy mese, vagy legenda, hanem a valóság.  Vagy, csak én kombinálom túl a dolgokat? Lehet! Sőt, biztos!

-  Haru, tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz! Mit álmodtál? – erőlködött tovább SeNa.

- Azt álmodtam, hogy egy ismeretlen fiú, vérfarkassá akart változtatni megharapott. Nem nézünk több vér farkasos filmet. Értettétek? - mutattam körbe a lányokon.

- Téged ismerve, pont te leszel az, aki először megszegi. – mondta JungKook. Megijedtem tőle. Most, hogy ez a dolog eszembe jutott, egy kicsikét tartok tőle.

- Úgy tűnik, nagyon jól ismersz Jeon Jeong Kook! – öltöttem rá a nyelvemet.

- És folytatom! Más bajod is van, de nem akarod elmondani. Tegnap óta nagyon furcsán viselkedsz. Talán női gondjaid lesznek? Vagy már van is? – nézett le oda. A takaró, már nem volt rajtam. A fehér rövidnadrágon, ami rajtam volt egy nagy piros vérfolt virított.

- KHM… Elnézést! El kell intéznem egypár dolgot. – másztam ki az ágyból, és a WC-be vettem az irányt. Most már tudtam mire fogni a furcsa viselkedésem.  Viszont ez is azt mutatja, hogy JungKook számára egy nyitott könyv vagyok. Mindent… MINDENT tud rólam! 

Valahogy rendbe kell tenni a fejemben a dolgokat, mert így nem tudok JungKook-al normálisan kommunikálni. A mai küldetésem elkerülni őt. Ez az egész elkerülőm dolog addig tartott, ameddig ki nem léptem a mosdóból. Mivel a szobában, már csak JungKook volt.

- A lányok hová mentek? – mentem oda a szekrényhez, úgy, hogy nem is néztem Jungkook-ra.

- Fürdeni mentek a fiúkkal. De mivel te most nem fürödhetsz, ezért én itt maradtam veled. Ja és a reggelit át aludtad. – nyomkodta a telefonját.

- Értem! Elmentem átöltözni! – indultam meg ismét a fürdő felé, amikor JungKook felnézet a telefonjából, és megszólított:

- Előttem is átöltözhetsz! Engem nem zavar. – mosolygott

- Engem meg zavar, úgy, hogy majd 5 perc múlva találkozunk. – fordítottam neki hátat.

- Te tudod! – hangja semleges volt.

Mi a! Ezt minek szánta? Kihívásnak? Annak, hogy ki bírja tovább a ridegséget? Oké, én benne vagyok.

Szépen lassan átöltöztem, és rendbe tettem magam.  Majd kimentem.  Leültem az ágyamra a telefonomat a kezembe vettem, majd én is nyomkodni kezdtem. Csak a látszat kedvéért, mert amúgy végig JungKook-on tartottam a szememet.  Teljesen belemerült a telefonjába.

- Te miért nem mentél el a többiekkel? – untam meg a csendet.

- Nem akartalak egyedül hagyni. – nézett rám egy pillanatra, majd ismét a telefonjára meredt.  Lettem a telefonomat az éjjeliszekrényre, törökülésbe helyezkedtem az ágyon, és közelebb csúsztam hozzá.

- Miért nem akartál egyedül hagyni? Talán féltesz? – hajoltam bele az arcába.

- Persze, hogy féltelek! Rám mindig számíthatsz! Én vagyok a te lovagod! – kacsintott rám, és egy puszit lehelt ajkaimra.

A szívem kihagyott egy ütemet… Már ő is kiejtette a lovag szót…

- Ezt, hogy érted? Mármint te egy igazi lovag vagy? – pislogtam rá értetlenül

- Miről beszélsz? Nem csak, úgy mondtam. Miért örülnél neki, ha az lennék? – kérdezte kuncogva. Reménytelen!

- Ahj… - sóhajtva, dőltem hátra az ágyon, és gondolkoztam. Talán lehet, csak túlreagálom az egészet.

- Te egy lovagnak gondolsz engem? Egy igazi lovagnak? Aki a mesékben megvédi a bajba jutott embereket, harcol a sárkányokkal? – tornyosult fölém

- Nem csak ahj… - takartam el az arcomat, hogy ne kelljen rá néznem önelégült, és értetetlen arcára.

- Akkor meg? Hogy gondolod? – fogta meg a kezeimet, és elemelte az arcomtól.

- Azt, hogy te olyan lovag vagy, mint a Cseresznyevirág hercegnő legendájából a lovag. – a mondat

végén elhalkultam, és elfordítottam a fejemet, mert éreztem, hogy a pillantásától zavarba jövök.

- Az csak egy legenda, nem a valóság. Haru, te komolyan azt gondolod, hogy én vagyok a Cseresznyevirág lovag? –a hangja átváltott komolyba.

- Csak feltételeztem! De mindegy is… nem igaz, csak én hittem ezt.

- Azt nem mondtam, hogy nem igaz. – kacsintott rám, majd elmosolyodott.

- Na, ne szórakozz velem! JungKook ennél nagyobb szívatást nem találhatsz ki soha az életben. – hüledeztem.

- Én nem szórakozok! Mivel bizonyítsam? – nézett rám tök komolyan.

Úgy éreztem a szívem mindjárt kiugrik a helyéről, és abban a pillanatban nem tudtam mit mondani. Az agyam teljesen kikapcsolt. Most komolyan ez az igazság? Tényleg létezik, a gyerekkorom megmentője? JungKook az? Nem csak egy rendes, kedves fiú, aki nagyon tehetséges, hanem egy igazi lovag. Aki engem választott. Én vagyok neki a királynője, és a szerelme.

- K… komolyan mondod? – teltek meg a szemeim könnycseppekkel.

- Hazudtam én neked bármikor is? – hajolt hozzám közelebb. Erre én csak megráztam a fejemet, hogy nem. – Akkor miért, kételkedsz benne? – fogta az arcomat kezei közé.

- Mert hihetetlen. – néztem bele szemeibe. Őszinteséget tükrözött.

- Elhiszed, vagy sem. Egyik sem változtat a dolgokon. Én mindig melletted leszek Haru! Akár hol vagy. Akár hová mész, akár mit csinálsz! Én leszek a te lovagod, vagy, ahogy neked jobban tetszik, a te cseresznyevirágod. – törölte le a könnyeimet, majd megcsókolt.

- Mindent köszönök neked JungKook! – suttogtam neki, miután elváltunk egymástól. Erre ő, csak kedvesen elmosolyodott, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Mit szólsz ahhoz, ha elmegyünk valahová kettesben? – mászott mellém

- Hová akarsz menni? – fordultam felé

- Egy kis séta a városban?

- Női gondjaim vannak. Ilyenkor nem nagyon szeretek elmenni sehová sem. – világosítottam fel.

- Tényleg, el is felejtettem! Akkor mit szólsz egy közös filmezéshez? – nézett rám kíváncsian

- Remek ötlet.  

- Elmegyek popcornért aztán jövök vissza. Addig válaszd ki mit szeretnél nézni. – adott egy puszit, majd elment.

A mostani helyzet állása:

 Jungkook tényleg az én Cseresznyevirág lovagom. Csak is az enyém… De nem természet feletti lény. Csak túlkombináltam a dolgokat. Nem, nem hazudott. Igazat, mondott nekem. És én hiszek neki. Számomra, csak ő van, mint a királylánynak a mesében. Ha JungKook mellettem van, akkor egy királylánynak érzem magam. Úgy gondolom, soha többé nem akarom elveszíteni. Magamhoz láncolom, és soha sem engedem el.

- Visszajöttem! Na, mit nézünk? – huppantam le mellém az ágyba, és közénk rakta a popcornt

- A Herkules disny mesét! – vigyorogtam rá.

- Ez most komoly?

- Igen, az azt akarom nézni. Már meg is nyitottam látod! – mutattam a képernyőre.

- Legyen, de akkor később azt csinálunk, amit én akarok. Ez az ára, annak, hogy megnézek egy disny mesét. Megegyeztünk? – nyújtotta felém a kezét.

- Megegyeztünk! – fogtam meg a kezét.

Elkezdtük nézni a mesét. JungKook meg nyilvánosan szenvedett mellettem. Miközben én élveztem a mesét, és JungKook szenvedését. Aztán ami utána várt rám… JungKook visszaadta az átélt sérelmeit, amit a film alatt érzet. Hogy mivel? Nos… hm… mégis elmentünk valahová. Hogy hová? Egy óriási köcsög ezt előre elmondom. Nos, a madárfóbiás barátnőjét elvitte egy madárparkba… Ahol a trópusi madarak körülöttünk repdestek. Én meg bőgtem, mint egy kisgyerek. Megint! És azt mondta, hogy ezt a mese miatt tette.

Ezek után, miután sikerült megnyugtatnia, elmentünk gokartozni. Ezt már élveztem.  Ahogy az összes együtt töltött időt.

JungKook a mindenem, ezt már lese tudom tagadni, szerintem már abból látszik, ahogy ránézek. Ne tehetek róla, de teljesen megbabonázott. Pontosan, ugyan, úgy ahogy gyermekkoromban a Cseresznyevirág hercegnő legendája. Megteremtettem magamnak a saját legendámat, Jeon Jeong Kook főszereplésével.