8.fejezet Fény derül az igazságra

8. fejezet

Valami legbelül nekem is azt súgta, hogy jobb, ha magamat is megkímélem. És elfejtem ezt az álmot.

Nos, ezek akkor még azért tűnt jó gondolatnak, mert, hogy nem volt igaz. Azért álmodtam ezt, mert a lányokkal vér farkasos filmet néztünk. Ez szerintem tök gáz, hogy ilyent álmodok, de csak egy álom volt, és nem a valóság. Soha életemben nem akartam vérfarkas lenni. Inkább lennék egy hercegnő, mint vérfarkas vagy akár milyen természetfeletti lény. De természetesen hercegnő sem vagyok szóval szerintem jobb, ha hanyagoljuk a témát. Viszont egy valamiben biztos voltam. (Az álom segítette a gondolatmenetet.) Az a férfihang, amit hallottam az JungKook hangja volt csak egy kicsit eltorzult. Szerintem JungKook küldte, azokat a cseresznyevirág szirmokat. Tudom, elég érdekesen hangzik, de erre tudok következtetni. Szóval szerintem JungKook nem emberi lény. Az okok, amiért ezt merem feltételezni:

- 1. Mindenkinél jobban ismer. Még saját magamnál is.

- 2. Ha valami baj történik velem, akkor mindig ott van, hogy segítsen.

- 3. Mindenben jó! (Ez lehet, nem függ annyira össze, de ez is lehetséges)

- 4. A cseresznyevirág! Amióta ismerem JungKook-ot nem volt szükségem a cseresznyevirágok illatára, vagy látványára. Mert JungKook maga a cseresznyevirág. De nem akár milyen cseresznyevirág.  Az én cseresznyevirágom!

Az utolsó pontot megmagyarázom. A cseresznyevirág őrület nálam nem csak egy gyerekes dolog.  Nem teljesen igaz az, hogy nem ismertem a szüleimet. Mivel ismertem őket. Viszont csak halvány emlékeim vannak velük kapcsolatban, mert egy autóbalesetben hunytak el, amit én egyedül éltem túl.  Egy 5 éves kislánynak nincsen sok emléke a szüleiről, főleg úgy, hogy még a baleset miatt az emlékeit is elvesztette. De azért egypár emlékem maradt róluk. (Most jön a lényeg)

Egy dolog maradt meg bennem nagyon mélyen. Anyu esti meséi. Állandóan egy történetet mesélt nekem, mert az volt a kedvencem.

 A történet egy hercegnőről szólt, aki nagyon egyedül volt. Nem voltak barátai, és ő volt az egyedüli élő személy a királyicsaládból, mert a szüleit megölték. Egyedül volt, félt, és nem érezte magát biztonságba annak ellenére, hogy neki volt a legnagyobb hadserege a világon. Az övé volt minden. Viszont ő emiatt sem érezte magát biztonságba.  Egyszer, aztán amikor a kastélykertben olvasott egyedül, hirtelen ott volt mellette egy idegen fiú. Ott ült vele szemben, és a királylányt figyelte. A királylány bátor volt, ezért nem szólt senkinek arról, hogy volt ott egy fiú. Megkérdezte a királylány a fiút, hogy mit keres itt? Ki ő? Mire a fiú azt felelte, hogy ő a lovagja. A királylány először nem értette. Aztán amikor bajba került, és ez a fiú ott termet, megvédte őt, megértette, amit akkor mondott neki a fiú. A fiú jótette után, hivatalosan is kinevezték őt lovagnak, és a királylány testőrének. Onnantól kezdve elválasztatlanok voltak. Ahová a királynő ment oda a fiú is. Mintha ő lett volna az árnyéka. A királylány nem érezte magát egyedül, és végre boldog volt valaki mellett. Ez idő közben egymásba szeretek.  Aztán összeházasodtak, és a házasságuk után is, a királylány haláláig védelmezte a királylányt. Azért a haláláig, mert amikor a királylány meghalt akkor a lovag is meghalt. Együtt életek, nagyon fontosak voltak egymásnak, és együtt haltak is meg.  Ja! Azt elfelejtettem említeni, hogy a mesében lévő királyicsalád címerében egy cseresznyevirág szerepelt. És a fiú, amikor először megjelent a királylánynak cseresznyevirág szirmok hullottak. Ez volt a lovag jelképe is.

Nem tudom, de engem ez a kis mese elvarázsolt.  Annyira tetszett, annyira el tudod varázsolni, mint semmi más. Abban reménykedtem kicsiként, hogy nekem is lesz egy lovagom, mint a hercegnőnek. Az árvaházban a cseresznyefa alatt kívántam ezt minden alkalommal, és akkor is, amikor újra olvastam a legendát. Mivel ez igazából nem mese, hanem legenda. És az árvaház ahol volt elvileg ott volt a királylány kastélya is. A kertben levő cseresznyefa, meg már több száz éves volt. Akkor is ott állt, amikor a hercegnő, megismerkedett a lovaggal. Pont az alatt a fa alatt.

Egy kicsikét hülyén hangzik, de ez az igazság. Szerintem nem csak egy mese, vagy legenda, hanem a valóság.  Vagy, csak én kombinálom túl a dolgokat? Lehet! Sőt, biztos!

-  Haru, tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz! Mit álmodtál? – erőlködött tovább SeNa.

- Azt álmodtam, hogy egy ismeretlen fiú, vérfarkassá akart változtatni megharapott. Nem nézünk több vér farkasos filmet. Értettétek? - mutattam körbe a lányokon.

- Téged ismerve, pont te leszel az, aki először megszegi. – mondta JungKook. Megijedtem tőle. Most, hogy ez a dolog eszembe jutott, egy kicsikét tartok tőle.

- Úgy tűnik, nagyon jól ismersz Jeon Jeong Kook! – öltöttem rá a nyelvemet.

- És folytatom! Más bajod is van, de nem akarod elmondani. Tegnap óta nagyon furcsán viselkedsz. Talán női gondjaid lesznek? Vagy már van is? – nézett le oda. A takaró, már nem volt rajtam. A fehér rövidnadrágon, ami rajtam volt egy nagy piros vérfolt virított.

- KHM… Elnézést! El kell intéznem egypár dolgot. – másztam ki az ágyból, és a WC-be vettem az irányt. Most már tudtam mire fogni a furcsa viselkedésem.  Viszont ez is azt mutatja, hogy JungKook számára egy nyitott könyv vagyok. Mindent… MINDENT tud rólam! 

Valahogy rendbe kell tenni a fejemben a dolgokat, mert így nem tudok JungKook-al normálisan kommunikálni. A mai küldetésem elkerülni őt. Ez az egész elkerülőm dolog addig tartott, ameddig ki nem léptem a mosdóból. Mivel a szobában, már csak JungKook volt.

- A lányok hová mentek? – mentem oda a szekrényhez, úgy, hogy nem is néztem Jungkook-ra.

- Fürdeni mentek a fiúkkal. De mivel te most nem fürödhetsz, ezért én itt maradtam veled. Ja és a reggelit át aludtad. – nyomkodta a telefonját.

- Értem! Elmentem átöltözni! – indultam meg ismét a fürdő felé, amikor JungKook felnézet a telefonjából, és megszólított:

- Előttem is átöltözhetsz! Engem nem zavar. – mosolygott

- Engem meg zavar, úgy, hogy majd 5 perc múlva találkozunk. – fordítottam neki hátat.

- Te tudod! – hangja semleges volt.

Mi a! Ezt minek szánta? Kihívásnak? Annak, hogy ki bírja tovább a ridegséget? Oké, én benne vagyok.

Szépen lassan átöltöztem, és rendbe tettem magam.  Majd kimentem.  Leültem az ágyamra a telefonomat a kezembe vettem, majd én is nyomkodni kezdtem. Csak a látszat kedvéért, mert amúgy végig JungKook-on tartottam a szememet.  Teljesen belemerült a telefonjába.

- Te miért nem mentél el a többiekkel? – untam meg a csendet.

- Nem akartalak egyedül hagyni. – nézett rám egy pillanatra, majd ismét a telefonjára meredt.  Lettem a telefonomat az éjjeliszekrényre, törökülésbe helyezkedtem az ágyon, és közelebb csúsztam hozzá.

- Miért nem akartál egyedül hagyni? Talán féltesz? – hajoltam bele az arcába.

- Persze, hogy féltelek! Rám mindig számíthatsz! Én vagyok a te lovagod! – kacsintott rám, és egy puszit lehelt ajkaimra.

A szívem kihagyott egy ütemet… Már ő is kiejtette a lovag szót…

- Ezt, hogy érted? Mármint te egy igazi lovag vagy? – pislogtam rá értetlenül

- Miről beszélsz? Nem csak, úgy mondtam. Miért örülnél neki, ha az lennék? – kérdezte kuncogva. Reménytelen!

- Ahj… - sóhajtva, dőltem hátra az ágyon, és gondolkoztam. Talán lehet, csak túlreagálom az egészet.

- Te egy lovagnak gondolsz engem? Egy igazi lovagnak? Aki a mesékben megvédi a bajba jutott embereket, harcol a sárkányokkal? – tornyosult fölém

- Nem csak ahj… - takartam el az arcomat, hogy ne kelljen rá néznem önelégült, és értetetlen arcára.

- Akkor meg? Hogy gondolod? – fogta meg a kezeimet, és elemelte az arcomtól.

- Azt, hogy te olyan lovag vagy, mint a Cseresznyevirág hercegnő legendájából a lovag. – a mondat

végén elhalkultam, és elfordítottam a fejemet, mert éreztem, hogy a pillantásától zavarba jövök.

- Az csak egy legenda, nem a valóság. Haru, te komolyan azt gondolod, hogy én vagyok a Cseresznyevirág lovag? –a hangja átváltott komolyba.

- Csak feltételeztem! De mindegy is… nem igaz, csak én hittem ezt.

- Azt nem mondtam, hogy nem igaz. – kacsintott rám, majd elmosolyodott.

- Na, ne szórakozz velem! JungKook ennél nagyobb szívatást nem találhatsz ki soha az életben. – hüledeztem.

- Én nem szórakozok! Mivel bizonyítsam? – nézett rám tök komolyan.

Úgy éreztem a szívem mindjárt kiugrik a helyéről, és abban a pillanatban nem tudtam mit mondani. Az agyam teljesen kikapcsolt. Most komolyan ez az igazság? Tényleg létezik, a gyerekkorom megmentője? JungKook az? Nem csak egy rendes, kedves fiú, aki nagyon tehetséges, hanem egy igazi lovag. Aki engem választott. Én vagyok neki a királynője, és a szerelme.

- K… komolyan mondod? – teltek meg a szemeim könnycseppekkel.

- Hazudtam én neked bármikor is? – hajolt hozzám közelebb. Erre én csak megráztam a fejemet, hogy nem. – Akkor miért, kételkedsz benne? – fogta az arcomat kezei közé.

- Mert hihetetlen. – néztem bele szemeibe. Őszinteséget tükrözött.

- Elhiszed, vagy sem. Egyik sem változtat a dolgokon. Én mindig melletted leszek Haru! Akár hol vagy. Akár hová mész, akár mit csinálsz! Én leszek a te lovagod, vagy, ahogy neked jobban tetszik, a te cseresznyevirágod. – törölte le a könnyeimet, majd megcsókolt.

- Mindent köszönök neked JungKook! – suttogtam neki, miután elváltunk egymástól. Erre ő, csak kedvesen elmosolyodott, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Mit szólsz ahhoz, ha elmegyünk valahová kettesben? – mászott mellém

- Hová akarsz menni? – fordultam felé

- Egy kis séta a városban?

- Női gondjaim vannak. Ilyenkor nem nagyon szeretek elmenni sehová sem. – világosítottam fel.

- Tényleg, el is felejtettem! Akkor mit szólsz egy közös filmezéshez? – nézett rám kíváncsian

- Remek ötlet.  

- Elmegyek popcornért aztán jövök vissza. Addig válaszd ki mit szeretnél nézni. – adott egy puszit, majd elment.

A mostani helyzet állása:

 Jungkook tényleg az én Cseresznyevirág lovagom. Csak is az enyém… De nem természet feletti lény. Csak túlkombináltam a dolgokat. Nem, nem hazudott. Igazat, mondott nekem. És én hiszek neki. Számomra, csak ő van, mint a királylánynak a mesében. Ha JungKook mellettem van, akkor egy királylánynak érzem magam. Úgy gondolom, soha többé nem akarom elveszíteni. Magamhoz láncolom, és soha sem engedem el.

- Visszajöttem! Na, mit nézünk? – huppantam le mellém az ágyba, és közénk rakta a popcornt

- A Herkules disny mesét! – vigyorogtam rá.

- Ez most komoly?

- Igen, az azt akarom nézni. Már meg is nyitottam látod! – mutattam a képernyőre.

- Legyen, de akkor később azt csinálunk, amit én akarok. Ez az ára, annak, hogy megnézek egy disny mesét. Megegyeztünk? – nyújtotta felém a kezét.

- Megegyeztünk! – fogtam meg a kezét.

Elkezdtük nézni a mesét. JungKook meg nyilvánosan szenvedett mellettem. Miközben én élveztem a mesét, és JungKook szenvedését. Aztán ami utána várt rám… JungKook visszaadta az átélt sérelmeit, amit a film alatt érzet. Hogy mivel? Nos… hm… mégis elmentünk valahová. Hogy hová? Egy óriási köcsög ezt előre elmondom. Nos, a madárfóbiás barátnőjét elvitte egy madárparkba… Ahol a trópusi madarak körülöttünk repdestek. Én meg bőgtem, mint egy kisgyerek. Megint! És azt mondta, hogy ezt a mese miatt tette.

Ezek után, miután sikerült megnyugtatnia, elmentünk gokartozni. Ezt már élveztem.  Ahogy az összes együtt töltött időt.

JungKook a mindenem, ezt már lese tudom tagadni, szerintem már abból látszik, ahogy ránézek. Ne tehetek róla, de teljesen megbabonázott. Pontosan, ugyan, úgy ahogy gyermekkoromban a Cseresznyevirág hercegnő legendája. Megteremtettem magamnak a saját legendámat, Jeon Jeong Kook főszereplésével.