9.fejezet A költözés

9. fejezet

Innentől kezdve a hét további része nagyon gyorsan elment. Az utolsó éjszakán, meg a hét eleji boldogság összetörni készült. Ennek az oka az, hogy közöltem a fiúkkal, hogy elköltözök. Ez őket egy óriási sokként érte. A legrosszabbul JungKook fogata. De ezt is kezdem az elején.

      Vacsora után csoportosan a partra mentünk. Tábor tűzet raktunk, és körbe ülve azt, beszélgetünk, és énekeltünk.  A lányokkal előző este beszéltük róla, hogy el kéne mondanom a fiúknak. Egész nap arra vártak, hogy mikor közlöm velük. Így hát sikeresen elrontva az esti hangulatot megtettem.

- Srácok, elköltözök! – mondtam, ki akkor, amikor úgy, ahogy csend lett. A kijelentésem utána végleg csend lett.

- Micsoda? – kérdezte, meglepődve Suga. Ő volt az egyedüli, aki meg tudott szólalni. JungKook végig a kezemet fogta, és most éreztem, hogy megmerevedet. A keze szorításán engedett, egy picit, és engem bámult, ahogy mindenki más is.

- A cég azt, akarja, hogy összeköltözzünk a lányokkal. És ezt, rögtön az után, hogy visszamegyünk Szöulba. – hajtottam le szomorúan a fejemet.

- Ezt nem tehetik meg! Haru te hozzánk tartozol! A húgunk vagy, nem vihetnek, csak úgy el tőlünk. Megyek, és most rögtön beszélek az menedzseretekkel. – pattant fel Suga a helyéről, és elviharzott.

- Te is velünk akarsz maradni igaz Haru? –most már NamJoon is megszólalt.

- Szeretek veletek élni. Viszont egyszer úgyis el kell engednetek. Előbb vagy utóbb el kell tőletek költőznöm. – néztem végig rajtuk. A lányokat látva még jobban megszakadt a szívem, mert a fiúk őket hibáztatták ez miatt. Ami ez után történt az volt a legdurvább mellbe szúrás egész este.

  Jungkook elengedte a kezemet, felállt, egy megvető pillantást vetett rám.

-  Nagyon jó az időzítésed ismét Haru! Gratulálok! Így még ennyi időnk sem lesz együtt, mint most, sőt semennyi. Kerülgetjük, majd egymást az edzőterem, és a stúdió között. 2 hét múlva a debütálásotok után… ott is egymást követően megyünk fel a színpadra. Egymás ellen versenyzünk, és titkolni kell a kapcsolatunkat. Te most komolyan ezt akarod? – mondta teljesen kikelve magából. Én köpni, nyelni nem tudtam. – Mert én nem akarom ezt. Nem akarom, hogy az egész világ tudjon rólad…

- Te meg most komolyan azt akarod, hogy maradjak továbbra is az a kis nincstelen senki, aki eddig voltam. Nincsenek szüleim, nincsen semmi vagyonom, nincsen semmim rajtatok és a zenén kívül. Most te meg ezt meg akarod vonni tőlem? Tudom, hogy szeretsz. De nem sajátíthatsz ki magadnak. Nem vagyok egy tárgy, amit csak úgy birtokolni lehet. Azt is tudom, hogy meg akarsz védeni, óvni akarsz minden bajtól. Viszont egyszer nekem is fel kell nőnöm, és tudnom kell gondoskodni magamról. Szóval nem érdekel a véleményed, költözőm. – álltam fel én is és jó mélyen a szemébe néztem.

- Ha te ezt akarod, akkor legyen így! De innentől kezdve ne várd azt, hogy segítsek. Majd valahogy megállsz a saját lábadon. Végül is ezt te akartad magadnak. Ezek után értelmetlen együtt maradunk, mert olyan lesz a távolság köztünk, mintha több ezer kilométerrel lennénk egymástól. Adok egy utolsó választási esélyt. Én vagy a sztárrá válás? – lépet egy kicsit közelebb hozzám.

Ezt Ő sem gondolhatja komolyan! Válasszak közte, és a legnagyobb álmom között? Megzakkannt?

    

Teljesen lefagyva álltam előtte, és nem tudtam mit válaszolni. Még szerencse, hogy a többiek is ott voltak, és közbe szóltak.

- Elég legyen! JungKook nem gondolod, hogy egy kicsikét túlreagálod a dolgot? – lépet JungKook mellé Jin.

- Én semmit sem ragálok túl, Hyung te is tisztában vagy vele, hogy ez az igazság! – pillantott JungKook Jin Oppa-ra.

- JungKook te meg tisztában vagy avval, hogy  Haru-nak, milyen nehéz választani közted, és a zene közt? Tisztában, vagy a szavaid súlyával?- tette JungKook vállára a kezét.

- Én, csak… meg akarom őt óvni! A zeneipar tönkre fogja tenni. Lehet, hogy kitartó, és tehetséges, de nagyon sok kritika fogja érni, sok megaláztatásban lesz része, amit lelkileg nem fog bírni. Én nem visszatartani akarom, hanem megóvni. – a végén a szemembe nézett.

   Ott teljesen lesokkoltam. Ha ezt JungKook mondja, akkor biztosan igaz. Hiszen, mindenkinél jobban ismer, még magamnál is. De az, hogy ennyire gyengének ismert meg azt nem tudom elfogadni. Itt vagyok 17 éves. 12 évvel ezelőtt vesztettem el a szüleimet. Az életem tele volt problémával, és csalódással. Egészen addig míg JungKook belépet az életembe. De úgy tűnik, hogy a múltam végig kísér egész életemben.  Vagy mégsem, csak nekem kell változtatni a hozzá állásomon? PONTOSAN!

   - Ennyire nem vagyok gyenge! Megmutatom mindeninek, hogy milyen fából faragtak. Mindannyian tudjátok a múltam. És még mindig itt vagyok. Sikerült túlélnem? Sikerült, akkor evvel is megbirkózom, és megmutatom, hogy nem vagyok egy gyenge kislány, hanem erős vagyok, és harcolok a céljaimért! – húztam ki magam.

- Ez a beszéd tündérke! – karolt át hátulról Suga. – Továbbá híreim vannak. Beszéltem a menedzseretekkel. A fölöttünk lévő lakásba fogtok költözni. Eddig úgy volt, hogy a város másik felébe, de hála nekem nem oda fogtok! Szóval továbbra is közel leszünk egymáshoz, és együtt fogunk menni, dolgozni, kapunk egy nagyobb kisbuszt, ami közös lesz. – vigyorgott Suga. Örömömben a nyakába ugrottam. - Így szabad az átjárás. – tolt el magától Suga, és JungKook-ra kacsintott. Ezt a kacsintásos, és összemosolygós dolgot nem értettem, de nem baj. 

             JungKook odajött hozzám, és szorosan magához ölelt. Nem kellett neki semmit sem mondania, pusztán az érintéséből megértettem, mit akart közölni velem. Nagyon sajnálta azokat, amiket mondott, és elfogadta a döntésemet. És továbbra is a lovagom marad.

Innentől az este ismét kellemesen telt. Hála YoongGi-nak! De van egy olyan érzésem, hogy evvel volt valami hátsó szándéka. Azaz összenézéses dolog furcsa volt. Majd megkérdezem tőle, vagy JungKook-tól, hogy mit takar, mert nagyon kíváncsi vagyok rá.

Másnap indultunk haza! Sok minden történt itt. És biztos, hogy emlékezetes lesz mindenki számára.

*A szöuli reptéren*

Miközben a kis buszra vártunk a reptéren, eszembe jutott, hogy megkérdezem YoongGi-t, a valódi okról, és amiért összemosolygott JungKook-al.

Így hát szépen odamentem hozzá, és a legszebb nézésemmel tekintettem rá.

- Oppa! Miért mosolyogtál össze Kookie-val amikor közölted a jó hírt? Tudom, hogy volt valami hátsó szándékod evvel. Mi volt az? Elmondod? – fogtam meg a kezét.

- Sajnálom tündérke, de nem. Előbb utóbb rá jössz magadtól is. – kacsintott, majd vigyorgott, mint a tejbe tök, és a szemöldökét húzogatta.

Azonnal tudtam, hogy mire gondolt.

- Te perverz disznó! Normális vagy?– ütöttem meg.

- Teljes mértékben! Csak szeretlek szívatni! – vigyorgott bele a képembe. Ekkor megjelent mellettünk JungKook is.

- Miről csevegtek?

- Arról, hogy szeretem szívatni Haru-t. És ez neki nem tetszik.- borzolta össze a hajamat.

- Ha ilyen dolgokkal szívatsz, akkor természetes dolog, hogy nem tetszik. Ha ma még egy megjegyzésed lesz hozzám, úgy jársz, mint V. – fenyegettem, meg, erre ő vigyorogva bólintott egyet, és inkább elmentem mellőlem.

- Úgy tűnik mostanában nagyon harcias vagy. Ennyire tombolnak a hormonjaid Napfény? – mosolygott bele a képembe.

- HA-HA-HA! Te is kérsz egy zsibit Kookie? – emeltem fel a kezemet.

- Nem én inkább mást kérek!

- Mit?

- Egy puszit! Ide! – mutatott rá arcára.

- Itt nem lehet, még a végén meglátnak, lefotóznak, és akkor vége mindenek.

- Így nem jönnek rá, hogy mit csinálunk. – kapta fel kabátjának a kapucniát. – Vedd fel te is, és akkor úgy tűnk, mintha súgnál valamit.

Úgy tettem, ahogy kérte. És adtam neki egy hosszú puszit az arcára. 

- JungKook, Haru, gyertek, itt van a busz. – szólt oda MiRa.

     Amikor a dromhoz értünk, a lányok, és én is nagyon izgatottak lettünk, új lakás, új élet. A legnagyobb álmunk készül éppen valóra válni.

Ahogy beléptünk a lakásba, és láttuk, a dobozokat rögtön elment a jó kedvünk. Mivel neki kell állni, pakolni. Viszont ennek is izgulva álltunk neki.

Este 11 óra körül sikerült mindent a helyére rakni, és egész otthonos lett a lakás. Mind a 4-en a kanapén ültünk, és arra vártunk mikor csukódik le valamelyikünk szeme a fáradtságtól. De ez nem történt meg.

- Tudjátok mi jutott eszembe? – kérdezte meg HeeMin.

-Mi? – kérdeztük egyszerre.

- Nem derítettük ki, hogy ki csókolta meg Haru-t.

- Basszus tényleg!- csaptunk egyszerre a fejünkre SeNa-val. MiRa meg eléggé rosszul álcázta, hogy Ő bizony tud valamit. Ugyan is idegesen birizgálta a kezeit.

- Unnie! Te tudsz valamit? – hajolt közelebb MiRa-hoz HeeMin.

- Hát… Jin-t megkérdeztem. De a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el nektek, főleg akkor ne ha Haru is itt van. Mert még a végén tényleg galibát fog okozni.

- Unnie! Ne húzd, a dolgot mond már el, nem mondjuk el senkinek, és nem lesz semmi baj sem, csak mond már! Megöl a kíváncsiság. – győzködte tovább HeeMin.

- Ha elmondom, úgy nem akadtok ki?

- Miért akadnánk ki?

- Mert olyan valaki volt, akiről senki sem gondolta volna. – nézett rám MiRa.

- Mond már ki! A nevét akarom hallani! A NEVÉT! – kiabálta HeeMin

- Suga volt az.

- HOGY MI? – ugrottunk fel a kanapéról mind a hárman.

-  Mondtam, hogy ne akadjatok ki. Suga volt, hogy miért tette azt Ő maga sem tudja. Csupán, csak úgy megtette. Nem úgy szeret téged Haru, mint JungKook, ő csak úgy szeret téged, mint egy testvért, szerintem ezt akarta megtudni evvel a csókkal. Biztos voltak neki kételyei, és evvel akart megbizonyosodni róla. – védte Suga-t.

- Lehet, hogy igazad van, de akkor is megkapja az a kis köcsög, amit érdemel. – indultam el az ajtó felé.

- Haru hová mész? – futottak utánam a lányok. Nem válaszoltam nekik, de ahogy követtek megtudták.

 A fiúk lakásához mentem, és a reggeli ígértemet betartva YoongGi megkapja a magáét.

- Kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Ahogy beértem körül néztem a nappaliban. Suga ott ült a szokásos helyén, és engem nézett, ahogy mindenki más is.

Jól van Haru! Egy kicsikét vegyél vissza. Próbáld meg korrekten elintézni ezt a dolgot.

Vettem egy nagy levegőt, majd szépen lassan elindultam Suga felé. A fotel két karfáján megtámaszkodtam, és jó közel hajoltam hozzá.

- Gondolom tisztában vagy avval, hogy most mi fog történi. Az okát sem kell elmondanom, hogy mivel érdemelted ki. Mert tudod magadtól is. Bosszút állok érte. Egy szerencséd van, hogy JungKook előbb megtette pár órával. Mert ha nem tette volna, akkor tőled kaptam volna az elsőt. Ezért itt van a bosszúm.- néztem bele mélyen szemeibe, amiket izzó pillantásom fogva tartott. Nagyokat nyelt, és felkészült a legrosszabbra. Megkapta a híres zsibimet, és egyszer felpofoztam.

Nem akartam bántani, de akkor a düh erősebb volt, mint a megbocsátás csodája.

- Azt hiszem, ezt megérdemeltem.- tette az arcára a kezét. – Jogos a felháborodásod, de tud meg nem azért tettem, mert szeretlek, hanem, azért, hogy megtudjam, hogy szeretlek. Voltak kételyeim, és féltem, hogy én is beléd szeretem, de a csók után nem éreztem semmit, ezért rájöttem, hogy nem úgy szeretlek, és… sajnálom!

- Semmi baj Oppa! Csak szívatlak! Visszakaptad a reggelit. Betartottam az ígéretem. – öleltem magamhoz.

- Te kis…- ütötte meg a fejemet – Ilyenkor nem vagy tündérke! – kuncogott.

- Mondtam már nektek, Haru ilyenkor egy hárpia! – szólalt meg TaeHyung.

- TaeHyungie, 1 percet adok! – néztem rá gyilkos pillantással.

- Ó-Ó! Már megint? Neeeeeeeeee! – kezdett el futni V. Én meg utána. De most nem bántottam,csak ráugrottam,és a földre tepertem.

- Ha még egyszer megmered említeni a hárpia szót a jelenlétembe,nem kegyelmezek neked.

- JungKook állítsd le kérlek a barátnődet! – kiabált V JungKooknak

- Aki legjobban megérdemli a verést az te vagy, szóval nem. Megérdemled Hyung.

- Ne már! Ellenem fordultok? Ennyire utáltok? – nézett fel rám,mert még mindig rajta ültem.

- Nem TaeHyungie én szeretlek! – mosolyogtam rá, és adtam egy puszit az arcára,majd felkeltem róla.

- Jó éjt fiúk! Holnap találkozzunk!- indultam el kifelé az ajtón. A folyóson visszafordultam. 

Odamentem JungKook-hoz, és egy lágy csókot leheltem ajkaira.

- Jó éjt Kookie! – öleltem meg. Majd elindultam megint kifelé, és mentem az új lakásunkba. A lányok, meg szorosan mögöttem jöttek.