2015. május 4., hétfő

7.rész Születésnap,és az álom




* 1 héttel később Haru születésnapja* 

Már egy hete itt vagyunk. Nagyon jól érezzük itt magunkat. A forgatást befejeztük, és - dobpergés - eltűnt a fejemről a púp, és az óta nem találkoztam egyetlen egy madárral sem. Így az elkövetkező egy hetet szórakozással töltjük. Legalábbis azt hittem. Viszont ismét hoztam a formámat és bajba kerültem.

Reggel a lányok próbáltak kelteni:

- Haruuuuu! Kelj már fel! Lekéssük a reggelit! - ugrált a hátamon Hee Min.
Tőlem viszont semmi válasz, még mindig hang, és mozgás nélkül feküdtem az ágyban.

- Lányok gyertek reggelizni! - hallottam meg J-Hope hangját. - Haru te még nem keltél fel? Azonnal kelj fel, mert ha nem akkor megverlek! - jött oda az ágyhoz, és erősen meglökött.

- A reggelihez jár vaníliás turmix, úgy tűnik, a Napkirálynő nem kér belőle. - most meg JungKook hangját hallottam az ajtóból.

- Vaníliás turmix? - ültem fel nagyon gyorsan az ágyban.

- Ühüm! - bólintott egyet.

- TURMIIIX! - ugrottam ki rögtön az ágyból, és a fürdőbe mentem. Megmostam az arcomat,megfésülködtem,majd a szekrényhez mentem. Elővettem a bikinimet, mellé egy fehér topot, egy farmer rövidnadrágot, és egy szandált.. Visszamentem a fürdőbe gyorsan felvettem ezeket,és utána kimentem.

- Kész vagyok mehetünk! - néztem rá a többiekre mint egy jó kislány. 5 perc alatt elkészültem.

- Gyere Haru! - biccentett a fejével JungKook.

Boldogon oda ugrándoztam hozzá. Belé karoltam,majd elkezdtem húzni az étkező felé.

- Ennyire azért nem kell sietni! Elfogsz esni,ha nem nézel a lábad elé,és csak mész,mint egy buldózer. - próbált visszafogni JungKook,de nem tudott.

- Nem érdekel! A turmix vár rám! - álltam meg egy pillanatra,felé fordulva. Aztán újra gőzerővel elindultam.

Amitől JungKook félt az megtörtént. Nem néztem a lábam elé,és legurultam a lépcsőn. JungKook-al együtt. Amikor megérkeztünk a földszintre, JungKook-on landoltam. Felfogta a rossz érkezést.

- Juj! Jól vagy Kookie? - fürkésztem szemeit,amik csukva voltak.

- Mondtam,hogy ez lesz! Olyan értetlen vagy,hogy az már nekem fáj. - emelte a fejéhez a kezét.

- Bocsánat! - szálltam le róla,és a földre ültem.

- Hoztad a formádat! - kuncogott.

- Ugye nem eset bajod? Fáj valamid? - néztem végig rajta.

- A fejem fáj. Tőled! - nézett rám bosszúsan.

- Tényleg nem akartam sajnálom! - hajtottam le a fejem

- Babo! Gyere ide! - húzott magához,hogy megölelhessen. Azonnal visszaöleltem,majd egy pár másodperc múlva a fülébe súgtam: - Mehetünk turmixot inni? - erre ő hangosan felnevetett. Elengedett,és segített felkelni a földről. Aztán a kezemet megfogva,indult el az ebédlő felé.

Reggeli után, (csak turmixot ittam,de abból kb 7 darabot. Jól is laktam vele.) az egész banda a játékterembe ment. Mindenki a billiárd asztalnál volt,csak én nem. Duzzogtam,mert senki sem volt hajlandó velem túrázni. Amikor odamentem,akkor meg elküldtek onnan,hogy még túl kicsi vagyok a billiárdhoz,ezért csináljak valami mást.
Már vagy ötször odamentem,amikor betelt a pohár.

- Tudjátok mit? Ha ennyire zavarlak benneteket,akkor elmegyek egyedül túrázni. A következő túracsoporttal megyek el! Majd jövök! Sziasztok! - indultam el trapolva.

Még volt 15 percem elkészülni. Ezért átvettem egy sportcipőt,meg fogtam egy hátizsákot amibe tettem inni valót. Majd lementem a halba ahol,már kezdet gyülekezni a túracsoport.

Az indulás előtt JungKook odajött hozzám.

- Biztos nem akarsz itt maradni velünk? Megyünk le a partra. - mutatott a többiekre akik fürdőruhában vártak JungKook-ra.

- Biztos! Én most túrázni akarok! Menjetek csak. Érezzétek jól magatokat! Én is jól fogom magam érezni túrázás közben. - fordítottam JungKook-nak hátat,és el is indultam a csoporttal.

Órák óta túráztunk. Nagyon élveztem. Tök szép helyeket láttam.

Viszont folyamatosan duzzogtam. Senki sem jött el velem. Pedig megígérték,hogy a mai nap csak azt csináljuk,amit én akarok. Mivel ma van a születésnapom. Viszont ezt senki sem tartotta be. Még Kookie sem. Annyira jó lett volna,ha ő is itt van,és kézen fogva sétálunk. De nem! Ő is inkább a többiekkel tartót. Jó megértem,hogy nem hanyagolhatja a barátait,mert itt vagyok neki én,de akkor is! Alig vagyunk együtt. És amikor vissza megyünk Szöulba akkor én költözök. Onnantól biztos,hogy még ennyi időt sem lehetünk együtt,mint most.

- Az egésznek semmi értelme sincsen így! - álltam meg karba tett kézzel,és mérgesen néztem magam elé. - Várjunk csak! Hol a fenébe vagyok? Hol van a csoport? - néztem körbe,de egyetlen egy embert sem láttam magamon kívül. - AIGO! Eltévedtem! Mit tegyek? Nem vagyok jó a tájékozódásban. Gratulálok Haru! Ezt megint jól megcsináltad! - mondtam ki hangosan a gondolataimat.

Órákon keresztül próbáltam kijutni az erdőből, sikertelenül. Már be is sötétedett. Térerő nem volt ezért,
, nem tudtam senkit sem értesíteni, hogy elvesztem! Viszont világítani tudtam a telefonommal.
Plusz volt egy fejlámpa a táskámban azt is felvettem, és bekapcsoltam. Félek a sötétben egyedül. Bár ki nem félne sötétben az erdőben?

Még mindig a kiutat kerestem az erdőből amikor hallottam,hogy mögöttem jön valami. Hátra kaptam a fejemet,de semmit sem láttam. Kicsit szaporábbra vettem a lépéseimet. Ismét hallottam. Menet közben hátra kaptam a fejem. A lámpa fényében szemei csillogni kezdtek. Csak a szemét láttam távolról. Majd kiugrott a fák mögül egy fekete párduc. Ijedtemben azonnal futni kezdtem, arra amerre a lábam vitt. Nagyon megijedtem. Senki sem volt ott, hogy segítsen. A párdúc pedig a nyomomban volt.

Tűnj már el innen! Ne üldöz kérlek! – kiabáltam hangosan. Tudom,hogy nem érte,de az akkor is egy kis megnyugvást adott.

Hirtelen megbotlottam valamiben,és elesetem.

-         Gyerünk Haru! Ne add fel,mindjárt kint leszel! – hallottam meg egy kellemes férfi hangot a fejemben. Ekkor a szemem előtt Cseresznyevirág szirmok jelentek meg, és mutatták a helyes utat. Rögtön felpattantam a földről,és futni kezdtem tovább a szirmok után.

Annyira belemerültem abba,hogy kijussak innen,és hogy ne legyek egy macska vacsorája,hogy észre sem vettem azt,hogy merre futtok. A szirmok is eltűntek,de én akkor is futottam. Sikeresen belefutottam valakibe. Akit,így a földre tepertem.

-Haru! Hála az égnek,hogy meg vagy! – ölelt magához az alattam fekvő TaeHyung.

-Végre kint vagyok! – öleltem én is szorosan magamhoz.

-Napfény! Nem esett bajod? – futott oda JungKook. Azonnal kikapott V kezei közül,és szorosan magához húzott.

Elindultak engem megkeresni. Mindenki ott volt,és aggódva néztek engem.

     - Hogy lehettél ennyire önfejű? Egyedül túrázni, jönni? Borzasztó navigációs készséggel? Haru, mikor tanulsz meg végre gondolkodni? – tolt el magától JungKook, és mosolyogva nézett rám
- Nem volt szándékos, csak rosszul esett, hogy nem foglakoztatok velem. És… nem azt csináljuk, amit én akarok, pedig a mai nap csak az én napom, a születésnapom miatt. De senki sem köszöntött fel, és… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert JungKook ajkait az enyémekre helyezte, egy hosszú puszi erejéig.
    
 -Haru! A mai nap egy kicsikét távol akartunk lenni tőled, hogy megszervezhessük a meglepetés bulidat. Ezért utasítottunk el minden féle közeledést, programot, amit ajánlottál. Sikerült ismét emlékezetesé tenned ezt a napot. Gratulálok tündérke. - jött oda mellénk Suga.

-Sajnálom! Ígérem, nem fordul többet elő. Nem akarok soha többet egyedül lenni az erdőben. Annyira félelmetes volt. Azt hittem meghalok. Az a párduc… - a könnyeim lassan folyni kezdtek.

-PÁRDUC? – kérdezték mind a 10-en egyszerre. 

-Egy párduc elől menekültem. Még soha sem volt ilyen élményem. Jó érzés volt. – válaszoltam nekik őszintén. Nagyon lenézően néztek rám.

-Na, jó Haru! Visszamegyünk és viszünk a szálloda orvoshoz, mert elment a józan eszed. 

-Nem ment el az eszem! Ez az igazság. De jól van, vigyetek csak. De vihetek felőlem a diliházba is. Mivel cseresznyevirág szirmok mutatták nekem idáig az utat. Nézhettek hülyének, de láttam, amit láttam. Nem hazudok. Nem lehetne inkább csak elfelejteni az egészet, é visszamenni a hotelba? Fáradt vagyok aludni, akarok. 

-Tudjuk, hogy nem vagy bolond! Hiszünk neked. De akkor kell látnia egy orvosnak. Meg ma van születésnapod. Meg kell ünnepelni! – jött mellém MiRa.

-Nem kell nekem orvos! És az ünneplés sem kell. Mindig is utáltam a születésnapokat! Csak menjünk vissza! Aludni akarok! – indultam meg, de már az első lépésnél megbotlottam. Nem is törődtem vele csak mentem tovább. A többiek jöttek utánam magukban motyogva, vagy engem kibeszélve.

A hotelba visszaérve, szó nélkül a szobánkba mentem, és egy jó kiadósat zuhanyoztam. Majd befeküdtem az ágyamba. 

-Haru! Biztos minden rendben? Nagyon furcsa vagy! – ült le az ágyamra Hee Min. 

-Biztos! Csak kérlek, most hagyjatok békén. Tényleg nagyon fáradt vagyok hosszú volt a napom, és van egypár dolog, ami nem világos. Szóval aludni akarok egyet rá. Jó éjszakát! – fordultam el a másik irányba. Ahogy becsuktam a szememet már álomba is szenderültem.
Egy tavaszi erdő közepén voltam. A fák virágba borultak a madarak csicseregtek. Szép volt jó volt, de rossz előéretem volt. Futni mentem az erdőbe. Így hát futottam. Egyszer csak egy nagy cseresznyefához értem, ami virágzott. Megálltam előtte. Egy pillanatra körbe néztem, csak ez az egy cseresznyefa volt az erdőben.
Amikor tovább akartam futni valami megszólított.

- Haru! Végre! Elérkezett ez az idő is! – össze-visszafordultam, de sehol sem láttam senkit.

-Ki beszél?- szóltam halkan.

-Nézz fel Haru! – válaszolta a hang. Felnéztem, és elképedve bámultam a cseresznyefán ücsörgő fiút.

-Miről beszélsz? Ki vagy te egyáltalán?



-Ja, igen igaz! Nem is emlékszel semmire igaz? Árvaházban nőttél fel. Nem is értem, hogy miért nem tették meg már a születésedkor. Hiszen már akkor kiszemeltek maguknak. Miért vártak addig, amíg 17 éves lettél? Meg van! Azt akarták, hogy én tegyem meg. Kíváncsiak, hogy melyikünk lesz majd az erősebb. Értem én! Készen állsz rá?- ugrott le a fáról, és elkezdett felém lépkedni.

-Mire kellene készen állnom? – lepődtem meg

-Olyan gyönyörű vagy Haru! Szép nőstény választottak ismét a szüleim. De még akkor sem értem, miért most? Ha gyerekkorunk óta együtt lehettünk volna, akkor, most én lennék melletted, és nem az a kis töpszli táncoló JungKook. De az átváltozás utána az enyém leszel! Még dögösebb leszel, mint most és a tested tökéletes lesz. Csak egy harapás, és minden gondod megoldódóik. – odaért elém. Megfogta a kezemet és az ajkaihoz emelte.

-Várj! Megteheted, de előtte mond, meg a nevedet kérlek! – szóltam hozzá

-Woo Tae Jun! – mosolyodott el, Majd beleharapott a kézfejembe. A fájdalomtól felsikítottam, és felébredtem.

-Haru! Minden rendben? – futott be a szobába JungKook

-Igen, csak rosszat álmodtam. – pillantottam rá a kezemre. Nem volt semmi baja. Ezek szerint tényleg álom volt.

-Nagyon rosszat álmodhattál, ha sikítva ébredsz fel belőle. El akarod mondani, mit álmodtál?- kérdezte meg SeNa

-
Megkímélek benneteket tőle.

Valami legbelül nekem is azt súgta, hogy jobb, ha magamat is megkímélem. És elfejtem ezt az álmot.

2015. január 1., csütörtök

6.rész Balszerencse,vagy csak egy rossz nap

6. rész Balszerencse

~Másnap~

Másnap reggel Hee Min visítására keltünk:

- Ááááá! Menj ki innen! Hess,hess! hessegetett ki valamit. Felültem az ágyamba,és akkor láttam meg a legnagyobb félelmemet egy madarat. Igen félek a madaraktól....Sőt írtózom tőlük . Madárfóbiám van. Az az Ornitofóbia. 
Ahogy megláttam,hogy felém repül,síkonyálva menekültem előle. Ugyan is elkezdett utánam repülni. Egy nagy papagáj volt az.

- Áááááá! Ne kergess már kérlek! JungKook! Valaki! Vigyétek el a közelemből! - futkároztam körbe-körbe a szobában,és már majd nem sírtam. A felgyülemlett könnyektől nem láttam semmit,ezért azt sem,hogy merre futok. Teljes sebességgel neki rohantam az ajtónak,és abban a pillanatban a földön kötöttem ki. A papagáj ekkor mintha nevetett volna. Majd engem,és a többieket is ott hagyva kirepült a nyitva hagyott erkély ajtón. 

- Lányok mi ez a nagy hangzavar! - jött be a menedzserünk. Mivel az ajtóban ücsörögtem még mindig a fejemet fogva,mert zsongott mint az őrület,így nekem lökte az ajtót. 

- Bejött egy papagáj. És megkergette Haru-t! - mondta MiRa,miközben becsukta az erkély ajtaját.

- Haru jól vagy? - guggolt le mellém a KyungMin a menedzserünk.

- Nem.... az a madár...az...az...az csúnya volt....és én..én...én...megijedtem...a fejem meg...zsong...Az a madár annyira ijesztő volt! - csordult ki egy óriási könnycsepp a szememből,majd utána követte a többi.

- A fóbia rohamait ki tudja leállítani? - nézett menedzser Unnie a lányokra. 

- JungKook tudja,csak lenyugtatni ilyenkor. - futott ki a szobából SeNa. Pár perc múlva JungKook-al együtt tért vissza.
A menedzser és a lányok is kimentek a szobából. Ott hagyva minket kettőnket.

- Kookie! - pillantottam rá könnyes szemekkel, a kezemmel pedig nyúltam felé,mint egy kisbaba amikor azt akarja,hogy felvegyék.

- Mi történt? - ült le mellém.

- Egy...Egy...óriási papagáj...a szobában...megkergetett...és...és...én...nagyon...féltem...meg...meg menekülés...közben...neki...neki...rohantam...az...az...az ajtónak.... - próbáltam elmagyarázni a történteket neki,de a sírógörcs miatt nem tudtam. Ilyenkor rám tör az a fajta sírás amit a kisgyerekek szoktak csinálni. Gyűlölöm a madarakat!

- Jól van Haru! Nyugi! Már nincs itt. Nyugi! - húzott magához,hogy megölelhessen. Mellkasába temettem az arcomat,és tovább sírtam. Ilyenkor idő kell ameddig megtudok nyugodni.
JungKook szorosabban szorítót magához,és a hajamat simogatta. 

- Nyugi Haru! És levegőt vegyél kérlek,nem akarom,hogy megfulladj. - szólt hozzám,amikor már nem vettem levegőt. 

Fél órába telet ameddig lenyugodtam,és abbahagytam a sírást. JungKook pólója a könnyeimmel volt áztatva,sőt azt hiszem többször is beletöröltem az orromat...úgy,hogy nem csak könny volt rajta.

- Most már jobban vagy? - tolt el magától,amikor érezte,hogy nem rázkódok,és nem szipogok.

- Igen. De nem akarok találkozni innentől egyetlen egy madárral sem...Főleg nem papagájjal. - fintorodtam el.

- Hehehe - kuncogott - Nem fogsz találkozni eggyel sem. Remélhetőleg. De, tényleg jól vagy? Nagyon rosszul nézel ki. Juj! És van egy óriási púp a homlokodon. - érintette hozzá az úját a puklihoz.

- Sssz! - szisszentem fel.

- Olyan béna vagy életem! - nevette el magát.

- Nem én tehetek róla,hogy ott volt az ajtó. Nem tetszettem neki,ezért nekem jött! - tettem karba a kezemet,és játszottam a sértődőtett - Hülye ajtó! - ütöttem bele az ajtóba egy kicsit.

- Babo hercegnő! Nagyon szépen nézel ki avval a púppal a fejeden. - nevetett még mindig rajtam.

- Nem lehet igaz,hogy ennyire nagy! -álltam fel és oda mentem a tükör elé. Elképedve bámultam magamra. A púp nem csak nagy volt,de még lila is. Remek! Hogy tüntetik el ezt a micsodát a fejemről?

- Jeszus Maris! Végem van! Ez legalább 2-3 nap ameddig eltűnik,és leapad.. Mi lesz így a forgatással? - a végén JungKook felé fordultam. 
Felállt,és oda jött mögém. 

- Eltudjuk fedni egy kicsikét sminkel is,és megtudják retusálni a felvételt,hogy ne lássák! Majd szünetekben jegeled,és akkor jobb lesz. Meg van rá kenőcsöm is,majd oda adom. - mosolygott rám. A tükörben láttam az arcát.

- Biztos? - húztam el a számat. Nem tudtam levenni a szememet arról a nagy lila izéről a homlokomon.

- Biztos! De most megyek! Visszahívom a lányokat,hogy feltudjatok öltözni,és utána reggelizni menni. Lent találkozunk! Szia! - adott egy puszit az arcomra,és elment.

Nem hagyott nyugodni a téma. Az a papagáj szó szerint kinevetett,amikor neki rohantam az ajtónak. Biztos valami betanított papagáj volt az. Kiderítem,hogy kié volt,és szólok neki,hogy tanítsa jó modorra,és,hogy tartsa távol magát tőlem. 

Tanakodásomat a lányok zavarták meg.

- Úúúú! Haru! Ez az izé  a fejeden nagyon csúnya...! - mászott bele Hee Min az arcomba.

- Tudom nem kell mondani. Fáj is.

- Csajok kérlek öltözetek,mert mennünk kell reggelizni! - szólt MiRa.

Mindannyian felöltöztünk.Egy sapkát tettem a fejemre,ami némileg eltakarta a puklimat.

Az ebédlőbe leérve oda mentünk ahhoz az asztalhoz,ahol tegnap este vacsorakor ültünk. A fiúkkal együtt.

- Jó reggelt! - pillantottam rájuk egy pillanatra,majd azonnal elfordultam,hogy ne lássák a fejemet. 
JungKook meg a lányok pedig kuncogtak.

- Ne nevesetek! Ez nem vicces! Tudjátok mennyire fáj? Még mindig zsong a fejem,és ez az izé lüktet! - emeltem fel a fejemről egy kicsikét a sapkát,és rá mutattam.

- Úhúhúhúhháháháháháhá.... - kezdték el egyszerre a fiúk. Kitört belőlük a röhögőgörcs.

- Mi a szent szart csináltál? - kérdezte meg Suga

- Találkoztam egy ajtóval,és egy papagájjal. - dunnyogtam.

- Hoztad a formádat! De pont a forgatás napján. Gratulálok tündérke! - nyújtotta a kezét felém Suga,hogy csapjak bele. Megvető pillantással pillantottam,rá majd a kezére.

- Ne hidd azt,hogy gratulálok magamnak! - kulcsoltam össze a kezeimet a mellkasom előtt.

- Ne legyél már ennyire harapós Haru! Látsz itt valahol papagájt? - mondta JungKook, kuncogva,mire a többiek is kuncogtak.

- Jól van nevessétek csak ki a legkisebbet. És az agyilag zoknit,aki fél egy rohadt papagájtól - álltam fel az asztaltól,és átmentem a sminkesek asztalához. Hallottam,hogy többször is utánam szóltak,de nem néztem vissza.

A sminkesekkel reggeliztem,és megmondták,hogy ne aggódjak. Eltudják tüntetni a a lilaságot,és a púpot is. Nem is fog látszódni.

Reggeli után összekaptuk magunkat,és az egész ,,Hadsereg" elindult le a partra forgatni. 
A stáb kipakolt. Majd elkezdtek minket sminkelni,öltöztetni,és a hajunkat is megcsinálták.
Az én sminkemmel nagyon sokat szenvedtek,mire letudták fedni a púpot,de tényleg szinte nem is látszott. 

Ahogy megkaptuk a forgatókönyvet én rögtön olvasni kezdtem. SeNa is így tett. Hee Min nézegette,hogy mi is az amit a kezébe adtak. MiRa pedig inkább a rendezőtől kérdezte,meg a forgatás menetét.

A klip története:

4 barátnő nyaralni megy. Az egyikük egyik nap belefut egy fiúba. Azonnal beleszeret a fiúba. A találkozás után a lányok elkezdenek nyomozni a fiú után,és minden egyes lépését követni kezdik. Egyszer lebuknak a tengerparton. A fiú aranyosnak találja az egészet,és ott hagyva a barátnőket elmennek randizni. 

Durván kurtán ennyi a klip.

Megmondom őszintén nekem egyáltalán nem volt kedvem az egészhez. Nagyon rosszul éreztem magam a fejem zsongott, a  púp lüktetett,és szédültem is. Meg hányigerem is volt. Ezek mellé társult a rossz előérzet. Éreztem,hogy ma még fog történi egypár dolog.

A forgatás elkezdődött. És hát igen az rossz előérzetem nem csalt.
A táncos részeknél folyamatosan rontottam,és többször el is estem.
Aztán a forgatókönyvben az apró betűs részben volt egy olyan jelenet,hogy engem,aki éppen információkat gyűjt a fiúról ( a főszereplő fiú Jin lett,a lány pedig MiRa) megkergeti a fiú papagája.

Az a papagáj volt az ami reggel beszabadult a szobánkba. Micsoda  véletlen!
 A rendező,és az egész stáb meglepődőt amikor, sírógörcs tört rám a jelent felvétele utána. De örültek annak,hogy nagyon jó alakítás volt. Talán azért,mert már egyszer átéltem,és utálom a madarakat. A lányok próbáltak lenyugtatni,de nem sikerült nekik. Ezért miattam a közös részek forgatását befejeztük. Egyenlőre.
Azt mondták,hogy ameddig meggyógyulok,és sikerül túltennem magam a 2. madár üldözésemen,addig leállítják a forgatást. Úgy is 2 hétig leszünk itt. Nagyon örültem neki! Miattam állt a forgatás!

Amikor a forgatást abbahagytuk,engem elvittek a szálóda orvoshoz. Megvizsgált. A Ornitófóbiámra adott nyugtatót. Azt mondta,hogy enyhe agyrázkódásom van. Ezért kimondottan pihenést javasolt. A púpot a fejemen meg megkérte,hogy jegeljem,és kenegessem kenőccsel.

A lányok az orvostól felkísértek a szobába. Terveztek magunknak más programot,de inkább velem maradtak. Viszont én piheni akartam.

- Lányok nyugodtan mehettek ahová akartok,nem kell  rám vigyázni. Meg leszek egyedül is. Menjetek nyugodtan. - mosolyogtam rájuk.

- Biztos? Nem akarunk csak így magadra hagyni. - ült le az ágyamra SeNa.

- Biztos! Menjetek nyugodtan! - mondtam nekik. Majd ők szépen lassan elkezdtek készülődni. Kagylókat akarunk gyűjteni forgatás után,ezért most csak ők mentek,de megígérték,hogy hoznak nekem is,és még elmegyünk még egyszer,amikor már én is mehetek.
Aztán elmentek.

Ahogy elmentek lehunytam a szemeim,és próbáltam egy kicsikét piheni.
Nagyon nehezen tudtam elaludni,de sikerült.

Nem tudom mennyit aludtam,de amikor felkeltem,és kinyitottam a szememet JungKook ott ült az ágyamon,és engem figyelt.

- Jobban vagy napfény? - kérdezte mosolyogva.

- Nem igazán. Mióta vagy itt? - ültem fel az ágyon. Egy kicsit megszédültem,ezért a fejemhez emeltem a kezemet.

- Fél órája jöttem,de nem akartalak felkelteni. - csúszott közelebb hozzám.

- Olyan szerencsétlen vagyok. - hajtottam hátra a fejemet,és kínomban kuncogtam magamon. De még a nevetés is fájt.

- Miért vagy az?

- Mennyi minden történt velem a mai nap. Eddig semmi ilyen nem történt. Amióta találkoztam veled,minden olyan könnyen ment,és nem történt velem semmilyen szerencsétlenség. Úgy tűnik kezd visszatérni,a szerencsétlen énem. - néztem JungKook-ra,

- Volt egy rossz napod. És akkor mi van? Előfordul ez mindenkivel. Vagy esetleg a Napkirálynővel nem szokott? - vigyorodott el.

- Amióta találkoztam veled nem. Előtte nagyon szerencsétlen voltam. Elvetted a balszerencsémet. Mostanában nem voltál balszerencsés? - tűnődtem el JungKook-ot nézve.

- Nem voltam az. Tudod én vagyok az arany maknae. Nekem minden sikerül. - húzta ki magát.

-Ch...Egoista! - tettem karba a kezeimet a mellkasom előtt - Amúgy meg reggel a reggelinél nagyon rosszul eset,hogy te is kinevettél. Hülyét csináltál belőlem. - konyult le a szám.

- Nagyon felfújod a dolgokat. Próbáltalak jobb kedvre deríteni,de úgy tűnik neked most semmi sem felel meg. Miért vagy ilyen hisztis mostanság? Már zavar egy kicsit. Tegnap este nem zavart,de ma már igen. Mi zajlik le ilyenkor a fejedben? - nézett rám kiakadva. Lehetett látni rajta,hogy nagyon elege van belőlem.

- Ilyen vagyok! Ha nem tetszik,akkor nem tetszik. Fogad el! Egyébként meg mindig is ilyen voltam. Nem tudom,hogy eddig miért nem vetted észre. Ezért voltam világ életemben egyedül,mert kibírhatatlan vagyok. Nem is értem,miért nem vetted eddig észre. - förmedtem rá.

- Én sem értem magamat. Talán ott akkor azon a napon...Nem kellett volna oda mennem hozzád,hanem hagynom kellett volna,azt hogy ott szenvedj. Igazad van! Meg kéne tanulnod végre hálát adni,másoknak. Ch...Ez kész! Majd szólj,ha észhez tértél. Akkor szóba állok veled! - állt fel az ágyról,és kiviharzott a szobából.

Mi volt ez? Mit mondtam neki? Mi a fenét műveltem?

Magam sem tudom mi volt velem,de legbelül éreztem,hogy óriási hiba volt. Főleg azért,mert ahogy innen haza megyünk, a lányokkal összeköltözünk. És én nem láthatom JungKook-ot,se a többieket. Nagyon keveset fogunk találkozni...és.... Tényleg egy rossz ember vagyok. Elüldözöm magamtól azokat az embereket,akik szeretnek.
Ahogy ezek a gondolatok eszembe jutottak sírni kezdtem...és nem tudtam abbahagyni akár,hogy is akartam.

Este amikor a lányok visszajöttek,azonnal elkezdtek kérdezgetni,hogy mi történt:

- Megint itt volt a papagáj? - kérdezte Hee Min

- Nem....JungKook...- fújtam ki az orromat.

- Mi történt vele? Ő is megsérült? - SeNa nagyon megijedt a tudattól,hogy van még egy sérült.

- Nem...Összevesztünk...- temettem az arcomat a kezeimbe.

- Elmondtad neki,hogy elköltözöl?

- Nem...Még nem is tudja,hogy elköltözök...Amiatt vesztünk össze,hogy eddig nem is ismertük egymást igazán,meg ehhez hasonló dolgok,de gondolkozni sem tudok rendesen. Nagyon csúnya dolgokat vágtam a fejéhez. - gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon.

- Ahj... Haru! Keblemre! - húzott oda magához MiRa. MiRa-t átölelve sírtam tovább,és JungKook szavai visszhangzottak a fejemben.
Igaza volt mindenben,de a makacsságom nem tudta elfogadni. Túlságosan én központú lettem az elmúlt időben. Ezen változtatnom kell.

JungKook nélkül még mindig az utcán lennék. És nélküle nem tudnék létezni.
Nem bírtam csak,odabent ülni,és sajnáltatni magamat. Beszélnem kellett JungKook-al.

- Elmegyek beszélek JungKook-al! - bújtam ki MiRa óvó kezei közül.

- Rendben menj csak! - mosolyodott el biztatóan.

Felálltam,majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem tudtam merre megyek,csak mentem. Mentem arra amerre a lábaim vittek,és csak egy valami lebegett előttem JungKook. Az,hogy megtaláljam.

A partra érve meg is találtam. A homokban ült,és az esti csillagos eget kémlelte. Vettem egy óriási levegőt,majd elindult felé.
Szépen csendben leültem mellé,és rápillantottam,de Ő úgy tett mintha észre sem vett volna.

- Kookie! Figyelj! Sajnálom! Tudom én is,hogy mostanában nagyon megváltoztam,és sok gondok okoztam,de...Teljesen igazad van mindenben. A találkozásunk óta gondolkoztam azon,hogy azt amit akkor tettél,hogy hálálom meg a többieknek,de legfőbb képen neked. Annyi mindent tettél értem,de én semmit sem tettem azért,hogy egy kicsikét is érezed azt,hogy helyesen tetted azt amit tettél. Én tényleg nagyon szeretlek! És nem tudnám elképzelni az életemet nélküled...Bele sem merek gondolni abba,hogy mi lenne velem,ha te nem lennél. Kérj tőlem bármit,én megteszem! Csak kérlek maradj mellettem,mert nélküled elveszettnek érzem magam! - végig őt néztem. Neki még az a szeme sem rezzent úgy nézete a végtelen égboltot.

Egy pár perc után fordult felém. Mélyen a szemembe nézett. Szemei úgy ragyogtak mint az égen a csillagok.

- Csak annyit kérek,hogy szeress! Mást nem is akarok. Szeress ennyit kérek! - hajolt hozzám egy kicsit közelebb. - Szeretni fogsz? - kérdezte meg ajkaimra lehelve.

- Szeretlek! Szeretni foglak,öröké! -  simítottam meg az arcát.
Ekkor rögtön ajkaimra tapadt. Kezeit az arcomra vezette. Nagyon elmélyült a csókunk. Talán túlságosan is.
A kezeimet JungKook dereka körül összefűztem,és teljes testemmel felé fordultam. Amikor JungKook beleharapott alsó ajkamba,én belenyögtem a csókunkba,majd JungKook ölébe másztam. Ajkaink közben sem váltak el. A kezeimet nyaka köré vezettem,és nyakát simogattam. Nem tudom,hogy hogyan jöttek ezek a dolgok,de nagyon ösztönösen csináltam. Szerintem!

Egy idő után a hajába túrtam,és összeborzoltam neki. Ő erre elmosolyodott,és az vetette véget a hosszú csókunknak.

- Mi lesz velünk később? Ha már,most ennyire nem bírunk magunkkal. - kuncogott a végén,és egy kicsikét elhajolt tőlem,hogy szemembe nézhessen.

- Ez mutatja,hogy mennyire vonzódunk egymáshoz. Mind testileg,és lelkileg is. - turkáltam még mindig a hajában. Olyan puha,és selymes,és az illata is nagyon kellemes!

- Ígérd meg,hogy soha többet nem mondasz olyanokat amiket pár órával ezelőtt mondtál a szobában! -nézett rám most már komolyan.

- Megígérem! - adtam egy puszit ajkaira.

- Az a púp a fejeden még mindig nagyon csúnya. - bökött oda az egyik újával.

- Nem emlegesd! Most egy időre ki is ment a fejemből,hogy ott van. - fogtam meg a hajamat és a homlokom elé húztam,hogy ne lássa.

- Heheheh...ez az igazi Haru! - nevette  el magát,majd adott egy puszit ajkaimra.

- Gyerekek ti mi a fenét csináltok idekint? Vacsoraidőben? Várjunk csak! JungKook,Haru ti együtt vagytok? - jött közelebb a fiúk menedzsere.

Lebuktunk!

- Igen,Sunbae-nim! - álltam fel JungKook öléből - JungKook és én együtt vagyunk. - húztam ki magam büszkén

- Várható volt! Mióta tart? -  mosolygott rám

- 4 napja! -állt fel JungKook is.

- Akkor nagyon friss a dolog! Örülök nektek! - mosolygott még mindig - De tényleg gyertek enni! Haru neked meg pihened kell. Úgy,hogy vacsora után a szobában kell tartózkodnod végig. Értettük egymást? - kapkodta a tekintetét köztünk!

- Igen értettük! - mondtuk egyszerre JungKook-al.

Hármasban elindultunk vacsorázni.

A nap vége mégis jól végződött hála JungKook-nak. Lehet,hogy azt mondják,hogy ez egy tini szerelem hamar elmúlik,de én tudom,hogy nem csak erről van szó. Akkor azon a napon,amikor találkoztam JungKook-al,az volt az én második esélyem,és most már nem bánom,hogy belementem. Sőt nagyon is örülök neki,hogy találkoztam végre az én Cseresznyevirágommal!

Itt is van a kövi rész!
Remélem tetszett mindenkinek! :) Nagyon köszönöm a megjegyzéseket facebook-on is és itt is. Nagyon,de nagyon jól esnek! :) ^^

B.U.É.K!! MINDENKINEK!!! :) <3

XO: Eszter ^^

2014. december 29., hétfő

5.rész Barbados szigete

5. rész Barbados szigete

Az éjszaka folyamán egy szemhunyásnyit sem aludtam. Azt a csókot nem tudtam hová tenni. Ki volt az? Amikor kiment a szobámból akkor sem láttam,mert az egész házban sötét volt. JungKook nem lehetett,mert neki nem ilyen az ajkainak érintése. Ha ő megcsókol,akkor az egész testem libabőrös lesz,és az én ajkaim bizseregni kezdenek. Szóval ő nem lehetett. De akkor ki volt az? 
 Egész éjjel ezen járt az agyam,de semmire sem jutottam.

Reggel 8-kor meguntam már az ágyban fekvést,ezért kimentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam,hogy továbbra is éber maradhassak. Aztán a konyhába mentem reggelit készíteni. Amikor végeztem a reggeli elkészítésével,megterítettem,utána meg elmentem felkelteni a fiúkat.
Először Jin-t és Rap Mon-t keltettem. Ők viszonylag gyorsan felkeltek,de a többieket nehezebb volt. Viszont ahogy felkeltettem őket rohantak is ki mindannyian az étkezőbe,mivel idézem: " Mi ez a finom illat? Haru! Te bulgugi-t készítettél reggelire?" Mindenki evvel rohant ki a szobából. Az éhes majmok. 
Én is leültem a megszokott helyemre,és néztem,ahogy a fiúk örömmel tömik magukba az ételt. 

- Hogy bírjátok ilyen gyorsan megenni? - kérdeztem meg tőlük,mert már V a 2. adagot vette ki magának.

- Éhesek vagyunk. - mosolygott tele szájjal Nam Joon.

- Te nem eszel Haru? - tekintett rá egy pillanatra V az üres tányéromra,majd rám. 

- Nem nem vagyok éhes. Elég volt a kávé amit megittam.

- Ha fogyni mersz én lenyakazlak. Akkor veszítesz a formás kis lábaidból,és a popsidból is. Azt meg már nem bámulom és tapogatom szívesen. - tette rá az egyik kezét TaeHyung a combomra,és utána meg is paskolta.

- Nem is ajánlom,hogy nézegesd,és tapogasd Haru testrészeit. Mert akkor én nyakazlak le Hyung. - mutatott JungKook TaeHyung felé az evőpálcákkal.

- Fiúk leszállhatnátok már erről a témáról oké? Éppen elég baj az is,hogy közületek valaki titokban jön be a szobámba,éjjel megcsókolni. TaeHyung meg állandóan perverzkedik,ami vicces,de ebben a helyzetben kiborító -vettem le V kezét a combomról - Majd szóljatok,ha végeztetek az evéssel a szobámban leszek! - indultam el az említett hely felé.

- Ki volt az a vadbarom,aki megcsókolta Haru-t? - hallottam meg Rap Mon hangját amikor a szobám ajtajába értem. Utána meg óriási hangzavar. Mindenki magyarázkodott,és mondta a saját verzióját. Dilis majom az összes! 

A szobámban kezembe vettem a telefonomat,és tárcsáztam azt a személyt aki ilyenkor a legnagyobb segítség.

- Unnie! Nem zavarlak? - kérdeztem,ahogy fel vette.

- Szia Haru-yah! Nem nem zavarsz. De estére is megbeszélhetjük azt amit akarsz. Vagy ennyire fontos? 

- Attól függ,hogy nézzük. Nem telefon téma,de viszont...nem tudok most a fiúk szemébe nézni.

- Mert? Mi történt? Már megint mit csináltál? - a hangja egyszerre volt szidó, vidám,és lenéző.

- Kiakadtam ma reggel. TaeHyung ismét perverzkedet. JungKook rá szólt ezért. Én meg rájuk szóltam,hogy abbahagyatnák, mert nagyon kiborító. A tegnap este után...- itt nyeltem egy nagyot és nem bírtam folytatni.

- Mi történt tegnap este? - értetlenkedett.

- Valaki bejött a szobámba amikor lefeküdtem,és megcsókolt. De nem JungKook volt. Hanem valaki más. Csak nem tudom ki. És kiakadtam. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Aish! Most mit csináljak?.... Semmi válasz -Unnie! Hee Min itt vagy? 

- Valaki megcsókolt este? - lepődött meg.

- Igen.

- Jól van. Nyugodj meg! Este találkozunk a reptéren,és mindent megbeszélünk. Részletesen elmeséled,és kitalálunk valamit  négyen Se Na-val ,és Mi Ra-val együtt,hogy hogy oldjuk meg a szitut. Oksa?

- Ühüm! Köszi Unnie! Imádlak!

- Én is téged! De most megyek szia! 

-Szia! -majd letettük.

Ahogy letettem a telefont kopogtak az ajtómon. Elindultam az ajtó felé,kinyitottam,és Suga állt előtte. 

- Végeztünk a reggelivel. És már el is pakoltunk. A mosogatás is kész. - mosolygott rám.

- Köszi Oppa! - viszonoztam mosolyát.

- Nem jössz ki beszélgetni? - mutatott a nappali felé.

- Nem bocs. Nem akarok semmi veszekedést,magyarázatot. Most csak megnyugodni szeretnék,mert elégé felkavart ez a dolog. De egy valami érdekel! Ki volt az? 

- Nem mondhatom el...Megesküdtünk,hogy nem mondjuk el neked,mert akkor nagy port kavarna. El van nézve a dolog. JungKook sem haragszik már rá. Hamar túllépnek rajtad Haru. Hiszen tudják,hogy te JungKook-ot szereted,és ezt tiszteletben tartják. - nézett bele mélyen a szemembe.

- Ez mind szép,és jó. Örülök neki,hogy ilyen könnyen felejthető  vagyok. - nevettem fel szarkasztikusan.

- Nem úgy értettem. Ne értsd félre... Jól van hagylak. -akart menni,de megállítottam.

- Várj! Még is jövök! - léptem ki az ajtón.

A nappaliba érve mindenki ott volt. A szokásos helyükön ült mindenki,és a TV-t bámulták.
Én is leültem oda ahová szoktam,és a tekintetemet a képernyőre helyeztem.

- Haru! Menstruálsz? - kérdezte meg TaeHyung.

- Mi a bajod? - kérdeztem vissza.

- Most menstruálsz? - kérdezte meg halál nyugodtan.

- Te hülye vagy! Nem,nem menstruálok. De egyáltalán miért kérdezted meg?

- Csak azért,mert amikor menstruálsz akkor szoktál olyan lenni,mint egy házi sárkány. - nézett rám vigyorogva,de nem vette észre magát folytatta - Nem is! Mint egy házi boszorkány,vagy mint egy házi hárpia. - kuncogott a saját viccén,mert azt hitte,hogy a többiek viccesnek találják. Viszont szerintem a többiek az én reakciómat találták viccesnek.
Égő szemekkel,felhúzott szemöldökkel a bútort markolásztam a kezemmel,és próbáltam visszafogni magam,de a hárpiánál elszakadt a cérna.

- 1 másodperced van,hogy menekülj! - szólaltam meg V-re nézve

- Ó-ó! -reagált rá,majd felugrott,és rohanni kezdet. Én meg utána  rohantam. 

- Gyere ide te taknyos! - kergettem a konyhába - A szád nagy,de nem tudod hol a határ igaz? Nyuszi vagy! Gyere ide! Ne menekülj előlem! Minél előbb túl leszel rajta annál jobb! - most meg már a lépcsőházban kergetőztünk. 
A többiek telefonjukkal a kezükben futottak utánunk. Sőt JiMin-nél kamera is volt.

A tetőre felérve TaeHyung nem tudott,már semerre futni.

 - Végre meg vagy! Gyere a mamihoz babám,nem foglak bántani...csak egy kicsit,de túléled. - közeledtem felé. Ő egyre jobban hátrált ameddig a falhoz nem ért.

- Haru, kérlek! Kegyelmez! Nem gondoltam komolyan. Kérlek! - könyörgött.

- Késő bánat! -értem elé. Majd adtam egy zsibit a jobb vállába. Egy barackot a fejére,és beletérdeltem a férfiasságába.

- Meg...érd...em...el...tem! rogyott térdre előttem. A fiúk meg mögöttünk röhögve kameráztak. Alig tudták megtartani a készülékeket a kezükben. 

- Szeretlek ám TaeHyungie! -guggoltam le mellé,és adtam egy puszit neki,majd boldogan mentem vissza a lakásunkba.

*A reptéren*


A reptéren találkoztunk a többiekkel. A fiúk menedzserével. A stylist-okkal, a sminkesekkel,és az én bandatársaimmal. Azt elfelejtettem említeni,hogy mégsem szólóban debütálok,hanem bandában. 4-en leszünk. A nevünk pedig SunShine lesz.

- Sunbae-nim. Mi külön akarunk lenni a fiúktól,mert fontos megbeszélni valónk van a lányokkal. - állt oda Hee Min belém karolva, Sunbae-nim elé. (A fiúk menedzsere) Ő osztotta a jegyeket.

- Hee Min-ah, amikor a gép felszáll,és eléri a megfelelő magasságot,akkor oda mehetsz ahová akarsz a gépen. Mivel magán géppel megyünk lesz rajta társalgó rész is. Úgy,hogy kérlek hagy most a hülyeségeiddel. -oltotta le elég rendesen Hee Min-t.  Szegény meg sem tudott szólalni.
Annyi idős mint JungKook,de egy nagy minden lében kanál.
   Sunbae-nim a kezünkbe nyomta a jegyünket,majd rögtön mentünk megnézni,hogy ki mellett ülünk. 
Úgy viselkedtünk mi lányok,mint az óvodások.

- Te hol ülsz Kookie? -mentem oda JungKook mellé,és meglestem a jegyét.

- 20-as szék. Én 19. Mellettem fogsz ülni! - vigyorodtam rá.

- Örülök neki! - viszonozta a vigyorom. - Most már higgadtabb,és vidámabb vagy,mint reggel. Ettél azóta? fordult felém.

- Igen az vagyok! Feldolgoztam a dolgot tudván,hogy te nem haragszol senkire. Nem nem ettem,de nem vagyok éhes. Mostanában híztam. Koplalok,hogy beleférjek a bikinimbe. - néztem hátra a hátsómra.

- Babo! Enned kell valamit.- fogta meg az egyik kezemet. - Tessék edd meg ezt! rakott bele a kezembe egy csokit.

- Csoki! Köszi JungKook! - szorítottam meg a kezét.

- Haru! JungKook! Gyertek,megyünk felszállni! - kiabálta oda nekünk Rap Mon.
JungKook összekulcsolta ujjaimat az övével,rám mosolygott,és elindultunk a többiek után.


A gépen leültünk a helyünkre,bekapcsoltuk az övünket,és vártunk türelmesen az indulásra. A többiek izegtek össze-vissza,és nem bírtak magukkal. Csak mi ketten nem voltunk bezsongva,vagy is nem úgy ahogy a többiek.

- Hosszú lesz az út. - dőlt hátra JungKook az ülésében.

- Nézünk majd filmet? A laptopomon? Egy csomó filmet tettem rá,amik közül válogathatunk. - emeltem meg a mellettem lévő laptoptartót.

- Nézhetünk! - mosolygott.

- Okés! De majd ha felszálltunk,utána el kell mennem egy kis időre. A lányokkal kupaktanácsot tartunk. - mutattam a gépen lévő társalgó ajtaja felé.
  Ő erre csak bólintott,majd megfogta a kezemet. Össze mosolyogtunk,aztán a pilóta szólt,hogy megkezdjük a felszállást.

- Most ülök először repülőn! - szorítottam össze a szememet. Egy kicsikét féltem.

- Nyugi! Nem rossz dolog! - szorította meg jobban a kezemet.


Amikor elértük a megfelelő magasságot,és szóltak,hogy most már lehet járkálni a gépen,felpattantam,és elindultam a társalgó felé.

A lányok már ott voltak.

- Haru! Végre itt vagy! - csapkodta meg maga mellett a kanapét Se Na. Leültem mellé,és rögtön nekem estek mind a hárman. Egyszerre beszéltek,hangosan és semmit sem értettem abból amit mondanak.

- Lányok elég! Egyszerre,csak egy beszéljen,mert nem értek semmit abból amit mondtok.

- Először is! Miért akadtál ki pont ma reggel? - kezdte Mi Ra.

Elmeséltem nekik részletesen az egész reggelt. Amikor befejeztem a mesélést,mind a 3-man nagy szemekkel bámultak rám.

- Hát ezért én is kiakadtam volna. -törte meg a csendet Se Na.

- És JungKook mit gondol a dologról?  - kérdezte Mi Ra

- Megbeszélték a dolgot,és nem hibáztat senkit.

- Túl jó szíve van neki. Én nem hagynám ennyimben. - szólt Hee Min - Ki nyomozzuk ki volt az. Én addig nem nyugszom,meg ameddig ki nem derül,hogy ki volt az. - állt fel Hee Min,és elkezdett járkálni,miközben a fejét törte.

- Hee Min! Nyugodj le! Már lezajlottak a dolgok,ne üssük bele mi is az orrunkat. A lényeg az,hogy nem történt nagy baj. - szólt rá Mi Ra Hee Min-re.

- De akkor is! Ti nem vagytok kíváncsiak arra,hogy ki volt az? Haru? - nézett rám.

- Nos...igazából nagyon kíváncsi vagyok rá. Derítsük ki! - ugrottam fel én is.

- Lehetetlenek vagytok! - kuncogott Se Na - Én is benne vagyok! - állt mellénk.

- Unnie! Te is benne vagy? - kérdeztük meg mind a hárman egyszerre a legidősebb barátunkat.

- Legyen! - állt fel ő is.
Csoportos ölelés következet. Imádom őket. A legjobb barátok vagyunk így négyen. A fiúk is azok,de azért még is csak más. Ők mindannyian a bátyáim. Viszont a lányok,tényleg a legjobb barátaim. Remélem öröké.

Még egy kicsit beszélgetünk,majd aztán vissza mentünk a helyünkre.
JungKook mellé beülve,már vettem is elő a laptopom.

- Mit nézünk? - pillantottam rá.
Közelebb hajolt a hozzám,és a képernyőhöz. Láttam a szemén,hogy olvassa a filmcímeket.

- Legyen ez! - mutatott rá az egyikre. Én is megnéztem a címet,majd rámentem a lejátszásra.

- Rendben! Úgy sem láttam még. - dugtam be a laptopba a fülhallgatót. Az egyik felét bedugtam JungKook fülébe a másikat meg a sajátomba.
Leraktam a laptopot az előttünk lévő kis asztalra,és elkezdtünk filmet nézni.


* A szállodában*

- Srácok,maradjatok már veszteg! Nem tudom így kiosztani a szobakulcsokat. - kiabált rá V-re és JiMin-re a Sunbae-nim,mert össze-vissza rohangáltak a halban.

- Tessék lányok! A ti szobátok a 12-es. A 14-esben JungKook, V, J-Hope,és JiMin lesz. A 13-asban Nam Joon, Jin, Suga,és én. A többiek meg már megkapták a kulcsokat. - osztotta ki a kulcsokat. 
Egy perc sem kellett,és már rohantunk is a szobákhoz. 

A mi szobánkból gyönyörű kilátás volt a tengerre. És maga a szoba is gyönyörű,és tágas volt. A lányokkal,elkezdtünk kipakolni a csomagjainkat.

Amikor végeztünk vele átöltöztünk bikinibe. A bikini főlé pedig pántnélküli ruhákat vettünk fel. A vicc az volt benne,hogy a bikinik is ugyan olyanok voltak,és a ruhák is,csak a színűk volt más. Mi Ra-é zöld volt, Se Na-é sárga, Hee Min-é narancssárga, az enyém meg rózsaszín.

Így mentünk ki a szobából. Elmentünk megkeresni a menedzserünket,hogy megkérdezzük elmehetünk-e a partra. Elengedett. 
Ahogy kiléptünk a hotelből,csak egypár métert kellett menünk,és máris a homokos tengerparton voltunk. 

- Váó! De gyönyörű! - mondtuk egyszerre a lányokkal,amin elnevettük magunkat.

 Közelebb sétáltunk a vízhez,és bele is mentünk,de csak úgy,hogy ha a hullámok kivertek,akkor érintette a lábunkat a kellemes hőmérsékletű víz.

- Olyan szép ez a hely! Nagyon kíváncsi leszek,hogy milyen lesz a videóklipünk. - lelkesedett Se Na.

- A dal szerelmes dal. Ezért gondolom valami,szerelmi történet lesz. Vidám,mert a dal is az,de én is nagyon várom. - mondta Mi Ra.

- Én meg arra vagyok kíváncsi,hogy mit bámul engem ez a rák? - guggolt le Hee Min,és megbökte az ujjával a rákot.

- Hee Min ne érj hozzá,mert a végén,még rákapaszkodik az ujjadra! Menj el onnan! - parancsolt rá Hee Min-re MiRa.

- Megérkeztek a jó madarak is! - fordultam hátra,és láttam,hogy a fiúk rohannak a partra énekelve. 

Ahogy a homokos részre értek sorban lekapkodták magukról a pólójukat,és rohantak felénk. A lányok elképedve nézték őket,csak én nem. Nekem volt szerencsém többször is látni őket. Minket kikerülve egyenesen a vízbe gázoltak,minket is összevizezve. 

- YA! Nézzétek meg,hogy mit csináltatok! - kiáltottam a fiúk után.

- Bocsi lányok! Nem akartuk! - jött oda Jin csurom vizesen. Meg kell hagyni nagyon jól néztek ki.

- Ha már vizesek letettek,nem jöttök ti is. - kérdezte huncut mosollyal. Én már tudtam,hogy mit tervez,ezért elkezdtem rohanni, a száraz homok felé. Viszont a sült hal barátnőim későn kapcsoltak,és mindenkit berántott a vízbe ruhástól.

A fiúk póló kupacára rádobtam a ruhámat,majd vissza futottam,és önszántamból mentem a vízbe. Szépen lassan futottam,és amikor térdig ért a víz,csak lassan sétáltam a többiek felé. Nem akartam gázolni mint a fiúk. Amikor odaértem hozzájuk V rögtön megszólalt:

- Azt a mindenét! Haru! Te egy...egy... istennő vagy! Olyan szexi tested van. Juj! Végre láttalak bikiniben! - ölelt magához a vízben.

- Te tényleg nem vagy normális TaeTae! -kuncogtam

- Csináljunk valamit! Ne csak áztassuk magunkat! - mondta Suga.

- Mindjárt jövünk vissza,csak levesszük a ruhákat. - indultak el kifelé a lányok.

- Kakasozunk! - ajánlottam fel.

- Az mi? - kérdezte meg J-Hope.

Elmagyaráztam nekik,hogy mi is a kakasozás. Amikor a magyarázat végére értem,addigra a lányok vissza is értek.

- Szóval akkor alkossunk párokat. És kell egy valaki bírónak.

Jin lett a bíró. A párok pedig a következők voltak:
,, Suga és JiMin, NamJoon és MiRa, V és Hee Min, J-Hope és SeNa,JungKook és én."

A párbajt V és Hee Min kezdte a NamJoon és MiRa párossal.
Hee Min-ék vesztettek. A következő volt Suga és JiMin a J-Hope és SeNa páros ellen. Itt SeNa-ék vesztettek. Utána JungKook és én MiRa,és NamJoon ellen. Ezt mi nyertük. Aztán SeNa-ék ellen jöttünk. Azt is megnyertük.
A játék végeredménye:

Elsők: JungKook és Én! Hihi! Megnyertük! 
Második: NamJoon,és MiRa
Harmadik: Suga és JiMin
Negyedik: V és Hee Min
Ötödik: J-Hope és SeNa

Ezek után még sokat hülyültünk a vízben. De aztán hívtak minket vacsizni.
A vacsora nagyon jól telt a szálloda éttermében volt a többi vendéggel együtt. Műsor is volt. Nagyon kellemes volt. A étel is nagyon finom volt.

A szobákba visszamentet JungKook megállított:

- Haru! Gyere velem! Megengedték,hogy elmenjünk egy kicsikét sétálni. - mosolygott rám.

- Menjünk! - fogtam meg a kezét,és elindultunk.

Az idő nagyon kellemes volt. A szél gyengéden fújdogált. A parton sétáltunk kézen fogva.
Úgy éreztem magam mintha egy filmben lettem volna. Tengerpart,Holdfény,JungKook,az egyik legnagyobb álmomat éltem át éppen.

- Holnap már elkezditek a forgatást. Izgulsz? - szólt hozzám JungKook egy idő után,mert csendben,szó nélkül sétáltunk.

- Inkább kíváncsi vagyok arra,hogy milyen lesz!

- Biztos jó lesz! -kacsintott rám.

-  Kookie!

- Hm? - pillantott rám.

- Szerinted nem voltam furcsa mostanában? Mármint annyi kirohanásom volt az elmúlt pár napban. Téged ez nem zavar? Vagy mondjuk amikor TaeHyung-ot megkergettem,és megvertem,akkor nem ijedtél meg tőlem? - álltam meg,és komolyan néztem rá.

- Először is te egy lány vagy!

- Nem mondod!? Eddig is tudtam! - vágtam rá azonnal.

- Ne szólj most bele. Végig mondom amit akartam. Nos szóval....Mivel te lány vagy,és ezért sokszor vannak hangulat ingadozásaid. És tudom,hogy milyen vagy. Néha nagyon megviselnek a dolgok,és nem tudod,hogy hogyan kezeld őket. Majd elmúlik. Nem ijedtem meg tőled,sőt megismertem ezt a vad oldaladat is. TaeHyung meg megérdemelte,és az igazat megvallva vicces is volt! -kuncogott a végén.

- Annyira örülök neki,hogy te itt vagy nekem! -bújtam hozzá szépen lassan.

- Én is Haru! - ölelt át jó szorosan.

Percekig álltunk átölelve egymást. A tenger hangja nagyon jól illet a pillanathoz.
  JungKook vetett véget az ölelésnek. Eltolt magától,és mélyen a szemembe nézett. Lepillantott ajkaimra,amiket én mosolyra kényszerítettem. JungKook is elmosolyodott,majd ajkait az enyémekre nyomta.
A gyomromban hirtelen mozogni kezdett valami,és az egész testemen átfutott a hideg.
JungKook csókja émelyítő,és kellemes. Nem tudom,hogy hogyan fogom tudni megszokni,ezt az érzést. De szerintem jobb ha nem is fogom megszokni.


Nos ezzel a résszel is végeztem! :) Remélem tetszett nektek! ^^
Várom a véleményeket. Építő kritikát is elfogadok! :) Ja és az új külső,hogy tetszik nektek? A fejlécet köszönöm Ki Ki!! :3 :) Nagyon tetszik! Remélem másoknak is tetszik! :)

Az új részt meg hozzam amilyen gyorsan csak tudom!  ^^

XO: Eszter

2014. december 27., szombat

4.fejezet Melegebb éghajlat

4.fejezet Barátok csatája

*Másnap*

- JiMin mi a fenét keresel az ágyamban? - néztem rá az említett személyre,aki mellettem feküdt az ágyban.

- Megvédelek JungKook-tól, nehogy beosonjon este,és megrontson téged. Az én kis hercegnőmet.- lett éber,és jó szorosan megölelt.

- Menj már! -toltam el magamtól - Mit tenne már JungKook? Még nem is vagyunk együtt,csak egy randin voltunk,ez még nem jelent semmit. Babo! -löktem meg a fejét.

- Honnan tudod,hogy JungKook-nak nincsenek ferde hajlamai?

- Onnan,hogy ismerem,nem tenne velem olyant ami nem tetszik,vagy nem akarom. Szeret,és nem akarna nekem fájdalmat okozni. - mosolyogtam JiMin-re.

- Neked nem akar fájdalmat okozni,de a legjobb barátjának már sikerült. - váltott át mérgesre.

Időm sem volt megszólalni,vagy megállítani olyan gyorsasággal pattant ki az ágyamból,és hagyta  el a szobámat.

Mi volt ez? Mi ütőt JiMin-be?
Éretlen arckifejezéssel mentem ki már felöltőzve a konyhába.

- Jó reggelt Haru! Ne már...pedig felkészültem arra,hogy megint pisziben látlak! - szomorodott el TaeHyung.

- Elkéstél Tae! Majd máskor! - kacsintottam,rá ás átöleltem félkézzel.

- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem a többieknek. Majd a tekintetemmel próbáltam megtalálni JungKook-ét. De még nem volt sehol.

-JungKook hol van? - kérdeztem meg TaeHyung-ot.

- Biztos alszik még. Most már fel kéne kelnie. 10-re az ügynökségnél kell lennünk. És 9 óra van. Felkelted? - mosolygott rám Rap Monster.

- Majd én felkeltem! -pattant fel JiMin és rohant a JungKook-kal közös szobájukba.

- Majd akkor JiMin felkelti. - néztem az ajtó felé mosolyogva - Mi lesz ma reggelire?

- Önkiszolgálás,mert nincs időnk. -harapott bele egy almába J-Hope.

- Ne szórakozzatok már! Összedobok valamit gyorsan. - nyitottam ki a hűtőt. Kivettem belőle egypár zöldséget, bacont,és tojást. Nem tudtam,hogy mit csináljak belőle,de össze dobtam valamit,amit a fiúk nagy érdeklődéssel néztek végig.

JungKook ,és JiMin fél 10-kor jöttek ki a szobából. Mind a ketten feszültek voltak. Ahogy leültek az asztalhoz lehetett érezni,hogy történt valami kettőjük között ami az egész csapatott frusztrálta. Én is éreztem,hogy valami nincs rendben,mert JiMin reggeli viselkedés...Na meg JungKook. Kijött a szobából látott is,de köszöni nem köszönt. Még csak nem is mosolygott rám. A tegnapi után. Haza felé azt ígérte,hogy innentől kezdve együtt járunk,és ezt nem fogja titkolni. De ennek ellenére meg egy "Sziát" sem tudott ki nyögni nekem. A többieknek köszönt csak nekem nem. Valami történt amit én nem tudok? Majd ma ha a szünetben találkozunk akkor beszélek vele. Gondoltam én. De nem volt annyira egyszerű mint,ahogy gondoltam.

A reggeli után jött értünk a kisbusz,hogy elvigyen minket dolgozni. A fiúk elkísértek engem az edzőtermemig,majd ők tovább mentek hangpróbára. Az elköszönéskor JungKook számba sem vett,ahogy JiMin sem. Pedig eddig mindig megszoktak ölelni. A többiek meg is öleltek .V előszeretettel lecsúsztatta a kezét a hátsómra,és bele is markolt. De JungKook nem állította le pedig ilyenekért mindig szokott neki szólni érte. De most nem. Amióta felkelt rideg velem,és ez a pillantásából is látható volt. Érzelem mentesen nézett rám. Talán nem is szeret,ahogy azt Ő állította?

Egész nap JungKook-on gondolkoztam.Semmi máson nem járt az agyam. A táncot mint egy robot úgy csináltam. Most semmi érzelmet nem vittem bele a mozdulataimba,pedig arról vagyok "híres",hogy érzelmesen táncolok. De most nem volt benne semmi érzelem az edzőm meg is kérdezte,hogy mi a bajom. Én csak annyit mondtam,hogy összevesztem az egyik Bangtan-os taggal. Ebből meg is érette és utána nem hajtott annyira.

Ebéd szünetben át mentem a stúdióba a fiúkhoz. De az ajtóban megtoppantam. Hatalmas hangzavar. Veszekedtek egymással.

-  Megfogadtuk,hogy egyetlen egy lány sem állhat közén. Akkor most mégis miért veszekszünk miatta? - kérdezte JungKook higgadt hangon.

- Mert mind a ketten szeretjük,és nem hagyom azt,hogy egy könnyen a tiéd legyen. Nekem is ugyan akkora esélyeim vannak mint neked. - JiMin hangja nem volt valami higgadt,és halk sem.

- Srácok! Szerintem jobb ha ezt befejezitek. JiMin te nyugodj bele,hogy JungKook-ot választotta. JungKook te meg törődj vele. Egy óriási érték Haru és nem akarjuk mi sem elveszíteni. Úgy hogy kérlek nyugodjatok meg. Szörnyű azt látni,hogy viszálykodtok egymással. Kérlek benneteket! - hallottam meg Nam Joon hangját.

Miattam veszekedtek? JiMin is szeret? Hogy lehetnek ennyire naivak a férfiak?

Az ablakon belestem,és azt láttam,hogy JungKook és JiMin kezet fognak. Akkor ezt az jelenti,hogy békét kötöttek. Itt van az alkalom a belépőmre!

- Hali srácok! Mizu? -törtem be az ajtón.

- Szia Haru! Éppen szünetünk van. Neked is? -jött oda hozzám J-Hope.

- Igen! Ezért gondoltam leellenőrizlek benneteket. Ugye nem csináltatok semmi hülyeséget? Esetleg veszekedés vagy valami ilyesmi? - néztem rá JungKook-ra, szúrós pillantással.
Értetlen fejet vágott,de hamar rájött,hogy mit gondolok a többiekkel ellentétben.

- Beszélnünk kell Haru! -indult kifelé. Mikor mellém ért megragadta a kezemet,és kihúzott maga után az ajtón.
     Benyitott egy ajtón felkapcsolta a szobában a villanyt,és bevezetett. Egy takarító szertár volt. Nagyon kicsi. Ketten alig fértünk el benne. Ezért én a falnak nyomódtam JungKook pedig kb 10 centire állt meg előttem.

- Hallottad a veszekedésünket? Mióta voltál az ajtó előtt? - kérdezte egy kicsikét ingerülten.

- Igen hallottam. Onnantól hallottam,hogy te mondtad,hogy megegyeztettek,hogy egy lány nem állhat közétek. De kérlek ne legyél ingerült,mert megijesztesz! - fordítottam el a fejemet,hogy ne lássam a mérges arcát.

-Sajnálom! - fogta meg az államat és maga felé fordította a fejemet - Akkor tudod,hogy JiMin is szeret téged. Ez változtat az érzéseiden amit irántam érzel? Érzel valamit JiMin iránt? - nézett bele a szemembe. Nagyon elveszettnek tűnt a tekintete.

- Szeretem JiMin-t,de csak úgy mintha a testvérem lenne. Ugyan így érzek a többiek iránt is. Kivéve irántad. Téged szeretlek! Senki mást.
Ahogy kimondta,hogy "senki mást" magához rántott,és jó szorosan megölelt.

- Annyira féltem,hogy nem csak engem szeretsz. JiMin nagyon fontos a számomra,és reggel elmondta,hogy szeret téged. Azért viselkedtem úgy ahogy,mert nem akartam neki fájdalmat okozni avval,hogy azt látja,hogy mi ketten mennyire jól elvagyunk együtt. Sajnálom Haru! - szorított egy kicsikét jobban magához,miközben a vállamba mondta szavait.

- Semmi baj JungKook! JiMin hamarosan megbékél. Csak féltékeny,de elmúlik. - simítottam meg a haját.
Egy nagyon picit eltolt magától,és az ajkaimba sutogtta:

 - Valamit kiakarok próbálni! Maradj kérlek mozdulatlan! -csúsztatta fel a kezeit az arcomra. Majd szépen lassan elkezdett közeledni felém.
  Mikor ajkai az enyémekhez értek a szemeim elkerekedtek,és egy pillanat alatt átfutott a hideg az egész testemen. Ajkaink között bizsergést éreztem. JungKook ajkai és illata elgyengített. Megadtam magam. Szemeimet lassan csuktam le és átadtam magam a pillanatnak. JungKook rögtön élt a lehetőséggel. Ajkait résnyire nyitotta,így az enyém is vele együtt mozdult. Először,csak az ajakpárnáink játszottak egymással. De egyszer csak arra lettem,hogy JungKook megnyalja alsó ajkamat,majd nyelvét lassan átdugta az számba. Aztán JungKook nyelvét követte az enyém is.

Nehezen tudtunk elválni egymástól,de muszáj volt,mert kopogtattak az ajtón.
Ahogy benyitottak elugrottunk egymástól amennyire csak tudtunk a kis helységben.

- Mit kerestek itt a takarító szertárban? - kérdezte meg a takarító. Nem pont a legudvariasabb az ügynökségnél.

- Csak bejöttünk,mert elvesztettem a kontaklencsém,és megnéztük hátha itt van. - vágtam rá azonnal,és hunyorítottam egy kicsit.

- És meg találtátok?

- Sajnos nem. -bigyesztettem le ajkaim.

-Akkor kifelé innen! -kiabált ránk.Félve mentünk ki mellette. Majd amikor kedvező távolságba kerültünk a szertártól elnevettük magunkat.

- A kontaklencsédet elveszteted? Ennél jobbat  nem tudtál kitalálni? - mosolygott JungKook a képembe.

- Hirtelen jutott eszembe. De nekem legalább eszembe jutott valami,nem úgy mint neked. - nyújtottam ki a nyelvemet.

- Most már le szabad harapnom. Ezért ne nagyon nyújtogasd ki a nyelvedet! - kacsintott rám,majd derekamnál fogva magához rántott. És adott egy hosszú szájra puszit.

- Most mennem kell,de majd estére találkozunk az igazgató irodájában  a megbeszélésen. Szia! - adott meg egy gyors puszit,majd elindult visszafelé.

Én is elindultam vissza a terembe.
Most már tudtam koncentrálni a táncra,és nagyon jól ment.

Amikor végeztem elmentem lezuhanyozni.majd mentem a megbeszélésre.
   A fiúk már ott voltak. Az egyetlen szabad hely JungKook és JiMin között volt. Beültem közéjük,és ekkor bosszúsan összenéztek. Úgy tűnik nem békültek ki,csak fegyverszünetet tartanak. De jó! Nem ez egyáltalán nem jó!

- Ma azért hívtalak benneteket,mert úgy gondolom kell egy kis kikapcsolódás nektek. Ezért a Karib-szigetekre utaztok el,ahol 2 hetet fogtok eltölteni. És felveszítek ott Haru első videóklipjét. Holnap este indul a gépetek. Jó szórakozást kívánok nektek. - állt fel a helyéről az igazgató,és már ki is ment.

Mindannyian értetlenül a fiúk menedzserére bámultunk magyarázatot várva.
A menedzser leült főnők helyére,és szépen lassan elmagyarázta dolgokat,úgy hogy mi is feltudjuk fogni.
Amikor sikerült felfognunk ujjongani,és ugrándozni kezdtünk.

- Megyünk a Karib-Szigetekre! Hurrá! -ugrándozott Suga V-val együtt kézen fogva.

- Végre láthatom Harut bikiniben! Hurrá! - kiabálta el magát V. Mire JungKook fejbe csapta.

- Figyelni foglak TaeTae Hyung! -mutatott rá a saját szemére,majd TaeHyung-éra
Erre én csak elnevettem magam.

Haza érve az egész csapat be volt zsongva. Szorgosan elkezdtünk bepakolni, készülődni a másnapra,és az elkövetkezendő 2 hétre.

Már nagyon késő volt amikor úgy gondoltam lefekszem aludni. Átöltöztem piszibe,és befeküdtem az ágyamba. Lekapcsoltam a kislámpámat,majd épp,hogy becsuktam a szememet hallottam,hogy valaki kinyitotta az ajtót.
Én továbbra is úgy tettem,mintha aludnék. Az ágy egy kicsikét besüpet mellettem,majd megéreztem valakinek a leheletét az arcomon. Tekintetét az arcomon éreztem. Már éppen akartam szólni,hogy ne bámuljon,amikor megéreztem két puha ajkat az ajkaimon.



Nos! Itt van a kövi rész! Remélem tetszett! :) Örülnék egypár véleménynek,ha ez nem nagy kérés. :3

A suliban volt egy íróverseny amire tanárom benevezett. Ezt a történetet kérte,hogy adjam le. Az első fejezet külön díjas lett! :) Nagyon örültem neki,nem számítottam rá. :D Nos gondoltam ezt is megosztom veletek.

Köszönöm,hogy figyelemmel követitek ezt a ficimet!

XX: Eszter

2014. november 2., vasárnap

3.fejezet Nem gondoltam volna!

3.fejezet Nem gondoltam volna
ZENE!

Most,hogy gyakornok lettem nagyon gyorsan telik az idő. Már több mint fél év telt el azóta,hogy beköltöztem a srácokhoz. Az igazgató azt tervezi,hogy hamarosan debütálok. Csak a táncon,és a színpadi megjelenésemen,kell még alakítani. Nagy tervei vannak velem,és sok energiát fektet bele az én oktatásomba.

A fiúknak is sokat köszönhetek. Nem csak gondoskodnak rólam, (úgy bánnak velem,mint egy kishúggal) hanem segítenek ők is a fejlődésemben. Közben meg, rengeteget gyakorolnak,műsorról műsorra járnak,és egyre népszerűbbek. De még így is van idejük engem pátyolgatni,és összeszedni a földről. Az utóbbi egy nagyon érdekes történet aminek a napokban lett vége. Elmesélem.

Egy idő után az emberben felhalmozódik a stressz,és a fájdalom amit már régóta magában tart. Ez történt velem is. Amikor gyakornok lettem nem gondoltam,hogy ennyire kemény lesz a traningem. Kíméletlenül hajtottak/hajtanak. Ehhez én nem voltam hozzá szokva. Ahhoz igen,hogy nem adom fel,és akkor is meg csinálom,hiszen az eddig életem erről szólt,de ez most sokkal nehezebb volt,mint ülni az iskolapadban,majd elmenni egy étterembe kiszolgálni a vendégeket.

Mivel kivettek a suliból, avval a céllal,hogy legkésőbb 1 éven belül debütálok,ezért az én edzéseim sokkal nehezebbek,és keményebbek egész naposak. Ebbe én belefáradtam. És nem mertem elmondani a fiúknak,hogy nem bírom,mert így gyengének mutatom magam,ami viszont egyáltalán nem akartam lenni az ő szemükben. Ezért teljesen belefeledkeztem mindenbe.

A fájdalom pedig: Az emberek soha életemben nem törődtek velem. Viszont most nagyon sok törődést kaptam,mind a srácoktól,mind a cég alkalmazottjaitól. De én úgy éreztem,hogy evvel csak kihasználom őket,és hogy nem érdemlem meg ezt a sok dolgot amit értem tesznek. Kívülről nem mutattam semmit csak magamban őrlődtem ezeken.Plusz volt még egy másik dolog amivel nem voltam tisztában,és nem értetem magamat.

Ez a 3 dolog a stressz,a fájdalom,és a 3. dolog felemésztett,és depresszióba estem. Nem kellettek gyógyszerek,se kórházi kezelés,csak egy barát agymosása szilveszter éjszakáján.

A szilvesztert együtt töltöttem a fiúkkal,de úgy,hogy a szobámban gúbasztottam,és sírtam,ők meg odakint házibulit szerveztek.Mivel a nyilvánosságnak nem mondhatjuk el,hogy velük élek ezért még evvel is tudtam indokolni,hogy miért nem mentem ki bulizni,de a valódi oka nem ez volt.

A szobámban sírtam,és próbáltam felfogni azt,hogy mi történt körülöttem az elmúlt időszakban. Miközben perceként rápillantottam az éjjeliszekrényen lévő órára. Így pontosan tudom mikor történt.
Pontosan 22:30-kor a zene egy kicsikét erősebb lett egy pillanatra,majd elhalkult,és utána az ágy besűpedt mellettem.
A sírástól bedugult orromtól függetlenül is megcsapott az illata,az illatából pedig rögtön tudtam ki is az:

-Kookie te vagy az? - szipogtam.

-Igen én vagyok. Mi a baj? Az elmúlt 2 hónapban furcsán viselkedsz.Minden közös programból kihúzod magad. Mi történt? Bántott valaki a többik közül? Megverjem őket? Haru! Nem akarsz válaszolni? - csúszott közelebb.

Vettem,egy nagy levegőt,felültem az ágyon,megtöröltem a szememet,és felkapcsoltam a kis villanyt. JungKook felé fordultam:

- Sajnálom! - néztem rá,majd ismét eleredtek a könnyeim.

- Mit sajnálsz? Haru! Mi a fene bajod van? Annyira utálom,amikor csak ülsz,nézel,és nem mondasz semmit. Ilyenkor nem tudok segíteni akár mennyire is akarok. Mond el mi a baj! - fogta kezei közé arcomat,és mélyen bele nézett szemeimbe. Letörölte a könnyeimet,és nem engedte,hogy más felé nézek a szemei vonzóták az enyémeket.

Szemeiben aggódást láttam,ami rátett még egy lapáttal lelki állapotomra. Annyit aggódik értem! De miért? Miért aggódik,és törődik velem ennyit?

- Miért aggódsz értem ennyire? Te és a többiek is. Miért foglalkoztok velem ennyit? Miért fogadtatok be,és miért jutatattok be a kiadóhoz? - sírtam ismét,és a hangom egyre hangosabb,és reketesebb lett.

- Haru, mond,te minek hiszel minket? De legfőbb képen engem. Mivel én hoztalak ide,én ajánlottam fel,hogy velünk élj,és csupán jó szándékból. Ezt még mindig nem tudod felfogni,hogy jót akartam neked,akkor és megsajnáltalak? - kezei lecsúsztak a vállaimra.

- De miért? Miért pont én? Annyi szeretetet,és törődés kapok tőletek. De miért? Nem érdemlem meg.- nem bírtam a szemébe nézni ezért lehajtottam a fejem. Viszont Ő az államat megfogva,és felnyomva ismét arra kényszerített,hogy a szemébe nézek.

- Azok után amiken keresztül mentél,nagyon is megérdemled. Többet is érdemelnél. Nem vagy jelentéktelen. Számomra nagyon fontos vagy. Kérlek fog már fel,hogy szeretünk téged,és,hogy megváltozott az életed. Vannak akik szeretnének veled törődni,és azt szeretnék,hogy nekd minden könnyen menjen,és ne szenvedjél többet,mert már eleget szenvedtél.

Szavai a szívemig hatoltak.  Ha tényleg ezt akarják nekem,akkor én miért utasítom vissza,és teszek rá meg egy lapáttal,hogy sajnálhassanak? 

- Egy szörnyeteg vagyok! - mondtam ki véletlenül hangosan amit magamban gondoltam.

- Nem vagy szörnyeteg. Miért lennél az?

- Mert kihasználom az embereket,csak azért,hogy nekem jó legyen. A szörnyű családi,és anyagi hátterem kényszeríti őket,hogy segítsenek rajtam. Undorodom magamtól. - utolsó mondatom után elgyengültem. Nem bírtam magam tovább tartani. JungKook lábain landolt a fejem,és ott sírtam.

Egy darabig hagyta,hogy sírjak,majd megragadta a kezemet felhúzott,egy pillanatra belenézett kisírt szemeimbe,majd magához rántott,és szorosan megölelt.
A szívem kihagyott egy ütemet,és lefagytam.

-Babo! Ne mondj ilyeneket! Nem vagy szörnyeteg,sem undorító. Nem a te hibád,hogy így alakult az életed. Fogad el azt,hogy most már vannak emberek akik szeretnek és aggódnak érted. Rendben? - szorított még jobban magához.

Erre én nem tudtam válaszolni. Nem tudom mi volt velem,de most először babonázott meg ennyire JungKook illata,és most még jobban dobogott  a szívem.
Csak annyira voltam,képes,hogy hevesen bólogassak.

JungKook még mindig nem engedett el.Néha éreztem,hogy vesz egy nagy levegőt,majd kifúja,és a hajamat simogatta. Megnyugtatni akart? Részben sikerült neki,csak azt szerintem ő sem tudta,hogy evvel a szívem sokkal gyorsabban vert,az arcom elpirult,és az egész testem bizseregni kezdett.

Egy furcsa ötlettől vezérelve,a kezeim emelkedni kezdetek,és erősen átkarolták JungKook derekát. A fejemet a nyakába fúrtam.Vettem egy nagy levegőt. Így beszippantottam az illatát ami megbabonázott. Nagyon jó illata van.

- Köszönöm JungKook! - mondtam bele vállába,majd elakartam tolni magamtól,de ő nem engedte.

-Ne kérlek! Maradjunk,még így egy kicsit ameddig meg nem nyugszom,mert nagyon felhúztál. - még szorosabban ölelt magához.

Egy mozdulattal ledöntött az ágyra. Lejeb csúszott,a fejét mellkasomra tette elfordítva.
Abban a pillanatban ismét hevesen kezdett verni a szívem,és elpirultam. JungKook meg hallgatta az egyre gyorsabb szívverésem. Ilyenkor rá kéne szólni,hogy mit csinál. De én miért nem szólok rá? Miért élvezem ezt az egész szituációt? 

A kezeimet fejére tettem,és beletúrtam a hajába.

Szorosabban magához ölelt,és a fejével bele dörgölőzött mellkasomba,és még mindig nem mozdult. Rá pillantottam és azt láttam,hogy a szemei csukva vannak.
Nem tudom,miért de mosolyogni kezdtem,és örültem annak,hogy itt van,és annak is,hogy így fekszünk az ágyamban.

- Olyan hevesen ver még mindig a szíved. Zavarban vagy? - kérdezte meg anélkül,hogy kinyitotta volna a szemét.

- E-egy kicsit. - erre elmosolyodott.

- Az enyém is így dobog,minden alkalommal amikor meglátlak. Boldog leszek,amikor látlak mosolyogni. Amikor reggelente kijössz a szobádból,kócos hajjal,pizsiben,álmos fejjel beragyogod az egész házat mint a nap. Tényleg illik rád a neved. - itt elnevette magát,de a szemét még mindig nem nyitotta ki,és még mindig a mellkasomon volt a feje - Haru én...azt hiszem...hogy többet érezek irántad,mint barátságot. Szeretlek! - itt pattantak ki a szemei ahogy elhagyta az sz betűs szó a száját.

Az én szemeim elkerekedtek,és elengedtem a fejét.
Lassan felemelte,majd rám vetette pillantását.
Kikerekedett szemekkel,rákvörös arccal,dübörgő szívvel feküdtem alatta. Nem tudtam mit mondjak erre. Lefagytam. Csak néztük egymást.
Ő is el volt pirulva,ahogy én.

- Csak gondoltam tudnod kell róla,hogy komoly érzéseim vannak irántad. Ha te nem is érzel így az nem baj,de legalább hagyd,hogy gondoskodjak rólad. És nem gondolj,mondj ilyen hülyeségeket,mint az,hogy nem érdemled meg a törődést,mert igen is megérdemled. Most pedig gyere ki bulizni egyet! Ki kell élned a fiatalságodat. - kacsintott rám. Lemászott rólam,és kiakarta menni,de én gyorsan utána nyúltam. Kezét elkapva megállítottam.

- É-én is kedvelek! - mondtam,ki a 3. dolgot amivel nem voltam tisztában. Kedvelem JungKook-t nagyon,is de nem tudtam,hogy Ő , hogy érez,és ha elmondtam volna neki,hogy én kedvelem,akkor lehet,hogy vége a barátságunknak. De,most,hogy ő is kedvel...így is vége a barátságnak,amit én nem akarok. Ismét elejtettem egypár könnycseppet.

JungKook visszaült mellém az ágyra,és az arcomat megfogva,maga felé fordítva belenézet a szemembe.

- És most miért sírsz? - mosolyodott el.

- Mert szeretlek. - erre kuncogni kezdett.

- És ezért sírni kell? - kuncogott még mindig rajtam.

- Igen,mert...mert így elveszítelek,mint barátot...és...és...én azt nem akarom. - kerestem a szavakat.

- A szerelem erősebb kötelék,mint a barátság fiú és lány között. Ezért nem kell sírni. Babo! - lökte meg a fejemet,majd megölelt. - Megígérem,hogy soha sem veszítesz el engem,mindig melletted leszek. Rendben? - kérdezte meg ismét.

Én ismét csak bólogattam.
Eltolt magától. Mosolygott,és mélyen a szemembe nézett. Majd elkezdett közeledni felém,és...adott a homlokomra egy puszit. A szemeim elkerekedtek. Kerestem a tekintetét,és mikor belenéztem a szemébe boldogságot láttam. Örülök neki,hogy boldog,és most már én is az vagyok.

Kisírtam magam,elmondtam,hogy mi nyomja a szívemet,és bevallottam,hogy mit érezek a legjobb barátom iránt.

- Öltözz át,és gyere ki! Hamarosan éjfél,és éjfél után kezdődik az igazi buli. Ezért gyere te is nélküled nem az igaz. -fogta meg a kezemet,és kiskutya szemekkel nézet rám.

- Nem vagyok az a bulizós típus,és nem nagyon kéne tudnia senkinek sem,hogy veletek él egy lány. - próbáltam kifogásokat keresgetni. Tényleg nem szeretek bulizni,és  ahogy kinéztem inkább illenék egy hollowen-i bulira,mint egy szilveszterire.

- Ne keresd a kifogásokat. - pattant fel az ágyról,majd elindult a szekrényem felé.
Kinyitotta,és elkezdett keresni valamit a ruhák között. Pár perccel később elém hozott egy piros csipkés ruhát.

- Én ezt nem veszem fel! - tettem karba a kezemet,és elfordítottam a fejemet.

- De felveszed! És kijössz 20 perced,van hogy rendbe rakd magad,ha 20 perc múlva nem vagy kint,akkor bejövök érted én és kirágatlak. -vettet rám egy ördögi pillantás.

- Add ide azt a micsodát! - nyúltam a ruháért. JungKook elégedett mosollyal adta oda,majd kiment a szobából.

Eleget tettem a kérésének. A hajamat megfésültem,és feltettem egy kis sminket,majd felvettem a ruhát,és mellé egy fekete magassarkút.

Az utóbbi időben,sok új cuccot kaptam,és vettem,ezért van jó pár ruhám,cipőm,és sminktermékem is.

Megnéztem magamat a tükörben utóljára,majd kiléptem az ajtómon.
Azonnal megcsapott az alkohol szag,és tömve volt a ház. Nem szeretem a zsúfolt helyeket.
Óvatosan lépdeltem a táncolok között,a konyhába tartva. A konyha szerencsére nyugisabb volt,ezért ott tudtam levegőt venni. A hűtőt kinyitva,kivettem belőle ásványvizet,elővettem egy poharat, és ittam egyet.

Visszaindultam a ,,csatatérre" keresve egy ismerős arcot. Nem volt nehéz megtalálnom őket. Ők a házigazdák,és a hangulat csinálok. A tömeg közepén táncoltak mind a 7-en, a többi ember meg körülöttük. Mosolyogva akartam elindulni feléjük,de valaki meg ragadta a derekamat,és magához húzott:

-Szia cica! Még nem is láttalak. Most jöttél? Nagyon dögös vagy.Nem akarsz szórakozni egy kicsikét! - hajolt egyre közelebb hozzám. Én meg próbáltam ellenkezni,és kiszabadulni szorításából,de nem ment.
Aztán hirtelen egy kéz ragadta meg a srác vállát,és maga felé fordított.

-Nem akarok balhét haver,ezért húz el innen mindenkivel együtt! Most! - kiabálta el magát Rap Monster. A többiek is odajöttek,és elkezdték kifelé küldözgetni a vendégeket.

- Miért küldtétek el őket? - kérdeztem meg tőlük,mikor az utolsó ember után is becsukták az ajtót.

- Mert meguntuk a bulizást. - terült el Suga a fotelben.

- Már bocsi srácok,de ennek semmi értelme nem volt. Miért szerveztetek bulit,ha ennyi idő után megunjátok? - álltam be eléjük,mivel már mind a 7-en a nappaliban ültek,a TV-ben nézve a visszaszámlálást. Még 5 perc volt éjfélig.

- Általában ilyenek nálunk a házibulik,ha megunjuk lefújuk. Ezen nem kell meglepődni. Sokkal jobb így nyolcan. - mosolyodott el J-Hope.

- Nagyon jól nézel ki Haru ebben a ruhában,és nézegetnélek is egy darabig. Viszont az nem ez a pillanat mivel most szeretném látni a TV-t. Úgy,hogy kérlek vidd arrébb a formás,popsid,és lábaidat,hogy Oppa láthassa a TV-t. - tessékelt el V a TV elől,mert kitakartam. Milyen kedvesen küldött el. Bunkó,ilyenkor nem szeretem!

- Akkor,hogy érjek is valamit ide hozom a pezsgőt,és a poharakat. - indultam el a konyha felé.
A hűtőből kivettem a pezsgőt,és a szekrényből a pezsgős poharakat. Egy tálcán vittem be mindezt,és leakartam rakni az asztalra,de az tele volt szeméttel.

JiMin észrevette,hogy nem tudom lerakni a tálcát,ezért egy mozdulattal lesőpörtte a szemetet. Így én letudtam tenni, a tálcát,majd leültem az egyik szabad fotelbe.

- Ezt ti fogjátok feltakarítani. Én nem segítek nektek. - támasztottam meg a fejemet a kezemen,és én is a képernyőre bámultam.
Mintha magamnak beszéltem volna,mert nem kaptam választ. Reménytelenek.

- 10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1. -kezdtek el számolni,és felpattantak üléshelyzetükből,hogy vigyázzba állva végig hallgassák a himnuszt. Én is ugyan így tettem.

Majd amikor a himnusznak vége lett elkiáltották magukat: - BOLDOG ÚJ ÉVET!
Kibontottuk a pezsgőt,majd kocintotttunk,és kimentünk az erkélyre tűzijátékozni. Utána meg a magunk módján szórakoztunk. Karaoke,és tánc.
Én is feloldottam,és nagyon jól szórakoztam.

JungKook-al többször is szemeztünk,és elégé izzót köztünk a levegő főleg a táncoláskor. Trubel maker Now-ot táncoltunk,és a többieknek nagyon tetszett az alakításunk, hogy is fogalmazzam felizgultak a táncunkra,és utána ők is csatlakoztak. Szóval jó volt a másnap.
Olyan hajnali 5-kor mentünk elaludni.


Én voltam a legutolsó aki felkelt. Dél után 3 óra körül lehetett. Ahogy kiértem a szobámból,elkerekedett szemekkel mentem végig a házon. Minden ragyogót a tisztaságtól. Kitakarítottak. Imádom őket ezért! A konyhában meg is találtam mindenkit.

- Sziasztok! Köszönöm a takarítást! - ültem fel a pultra,és a gyümölcskosárból vettem ki egy narancsot. Elkezdtem  megpucolni.

- Nincs mit tündérke! Jól aludtál? - állt elém Suga,és összeborzolta a hajamat,amit én nem néztem jó szemmel.

- Egész jól. Bár egy kicsit fáj még a hátsóm,ott ahol valaki rácsapott! - néztem arra a személyre akiről szó volt.

-Szívesen megteszem,most is,hogy a másik fele is fájjon. - vigyorgott rám,és elkezdett felém jönni. De JungKook beállt elém.

- Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá,az én jelenlétemben,és máskor sem,mert akkor nem kegyelmezek neked. - mutatott rá JungKook V-re.

- JungKook,csak nem? Szereted Haru-t? Mert tegnap is nagyon izzót a levegő köztettek,és mindig elpirulsz amikor meglátod. Szereted őt igaz? És ezt ő is tudja? - V nagyon örült magának.

- Haver te nem tudtad eddig,hogy a mi kis maeknek szereti Haru-t? - kerekedett el Suga szeme.

- Én sem tudtam! - mondta JiMin.

- Igazából,csak Jin-nek, Suga-nak,J-Hope-nek és Rap Mon-nak mondtam el,mert ők idősebbek,és többet tudnak ezekről a dolgokról. Ezért tőlük kértem tanácsot. - túrt bele idegesen hajába JungKook.

-És elmondtad már Haru-nak? - kérdezte meg J-Hope.

- Elmondtam neki tegnap este. - mondta JungKook. Hangjában vidámságot hallottam,de az arcát nem láttam,mert háttal volt nekem.

-Hahó! Én is itt vagyok ám! - emeltem a magasba a kezemet.

- Bocsi. Tényleg elmondta neked? - kérdezte kíváncsian JiMin.

- Igen tényleg.

- És te is így érzel iránta? - jött a kérdés,most Jin-től.

- Igen. - mondtam ki határozottan. Bár nem gondoltam volna,hogy ezt megteszem egy hamar.

- Akkor most randizni kezdettek? - kérdezte egyszerre mindenki.

JungKook ekkor hátra fordult,és rám nézett nem tudom mit akart.

- Talán. Ez a jövő zenéje. - adta meg a választ ő miközben engem nézet

- Ne már! Miért? Pedig olyan jó páros lennétek, én most az áldásomat adom rátok! Kezdjetek el randizni,most! Szedjétek össze magatokat és menjetek el sétálni. Nincsen semmi kifogás. Indulás fiatalság! - ragadta meg az én kezemet,és JungKook kezét is Suga. Elvonszolt engem is és JungKook-t is a szobánkig,majd mondta,hogy készüljünk el. Öltözzünk fel melegen,de szépen divatosan,és menjünk el sétálni.

Belementünk a dologba. Ezért a elkezdtem átöltözni. Hogy ne fázzak felvettem a farmerom alá egy bélelt cicanadrágot. Egy hosszú ujjú pólót,egy meleg bélelt pulcsival,egy fekete pufi kabáttal. A hajamat megfésültem,és szokás szerint kiengedve hagytam,és felvettem a kedvenc pandás sapkámat,mellé egy jó nagy sálat,és elindultam kifelé. Oda kint leellenőrizték,hogy tényleg melegen vagyok felöltözve,majd meg mondták,hogy a bélelt bakancsomat vegyem fel. És evvel utamra engedtek.

JungKook a liftnél várt rám. A liftben nem beszéltünk. De amikor kiértünk az épületből,és megcsapott minket a hideg JungKook duzzogni kezdett:

-Aish! De hideg van! Tényleg nem normálisak,hogy ilyen hidegben elküldenek minket sétálni. Most legszívesebben bemennék,egy cukrászdába,és ott lennék veled nem a hidegben. De nincsen nyitva ma semmi. Normálatlanok! - indult el duzzogva.

Nevetve mentem utána,és próbáltam megállítani. A kabátjába kapaszkodva sikerült is.

- Figyelj fog fel úgy,hogy most ketten vagyunk,és nem idegesítenek,kérdezősködnek. Meg szerintem ha rendesen felöltöztél volna akkor,most nem fáznál. Még a kabátodat sem húztad össze! - nyúltam a cipzárért,hogy felhúzzam neki a kabátját. Majd a nyakamban lévő hosszú sálat levettem a nyakamról,és rácsavartam az Ő nyakára is. Összekötöttem magunkat. Aztán az egyik kabát zsebemből kivettem egypár kesztyűt. Férfi kesztyű,és az övé. Kifele jövet tettem be a zsebembe. Előre gondolkodtam. A kesztyűket felhúztam a kezeire,és elakartam indulni,de Ő nem jött ezért a sál visszarántott.

- Nem jössz? - kérdeztem tőle,de ő ledermedve bámult maga elé. A sálam miatt csak a szemei látszottak ki. Szinte a szemeivel mosolygott.

- Kookie! - integettem a szeme előtt,de se lát se hal - Na jó erre nem érünk rá! Menjünk! - karoltam belé,és elkezdtem húzni magam után.

- A sálnak olyan az illata,mint a tiéd. - húzta lejeb a sálat,és így már látható volt a cuki orra,és ajkai is.

- Mert az enyém. - kuncogtam

- Köszönöm a sálat,és a kesztyűt is.

- Gondoltam rá,hogy felelőtlen leszel. Sálra nem gondoltam,azt gondoltam,hogy azt hozol. Ezért ez volt a leglogikusabb megoldás. - rántottam meg a vállamat.

- Köszönöm! - mondta,majd adott egy puszit az arcomra.
Nagyon meglepődtem,ezért megálltam. Ő is megállt velem együtt. Felkuncogott,majd a bal kezemet megfogva,biccentett egyet fejével,hogy menjünk.

Órákon keresztül sétáltunk,szorosan egymás mellett. Sokat beszélgetünk.
Azt nem tudtuk,hogy merre megyünk,csak mentünk amerre a lábunk vitt. Egyszer csak abba a parkba értünk ahol találkoztunk. Nagyon megörültem neki,hogy itt vagyunk,és hirtelen felgyorsítottam,de nem néztem a lábam elé,és elcsúsztam a jégen, JungKook-ot is húzva magammal.
És nem tudom,hogy hogy de Ő került alulra.

- Bocsi Kookie! Jól vagy? - néztem bele a szemébe.

- Jól vagyok. - kuncogott - Tudtam,hogy egyszer elfogsz esni ma. - kuncogott tovább

- Nagyon vicces. -nyújtottam ki a nyelvem,majd megpróbáltam felkelni,de a sál visszatartott. Mert JungKook még mindig a hideg földön feküdt,és most már nevetett. És ha megpróbáltam volna felállni,akkor egyben meg is írtam volna a halálos ítéletemet,mert a sál megfojtott volna.

- YA! Nem veszed észre,hogy felszeretnék kelni. És egyedül nem megy. - vertem rá egyett mellkasára.

Innentől elkezdődött a röhögőgörcs maraton,és az új év első bakik felvételének forgatása. Ha lett volna ott rajtunk kívül valaki,akkor biztos felvette volna a bénázásunkat,és feltette volna a youtube-ra.
A végén már fel is adtuk,mert már nem bírtuk. A megfagyott havas,keskeny úton feküdtünk egymás mellett,és röhögtünk.

- Hehehehehe....na...jó...hehehe...próbáljuk...meg...hehehehe...még egyszer...hehehehe! - próbáltam beszélni,de még ez is nehezen ment.

- Oké! 3-ra. 1. 2. 3! - JungKook megragadott,és egy gyors mozdulattal felrántott engem is,de én elveszettem az egyen súlyom,és ismét elestem. JungKook viszont megtudta tartani magát. A sál meg már az én nyakamban volt csak.

JungKook-ból kitört ismét a nevetés. Én meg ahogy tudtam segítettem magamon,és mindenhogy megpróbáltam felkeni. Sikertelenül.

-Abbahagynád csak egy pillanatra a röhögősét,és segítenél? - vertem bele lábába.

- Aú! Ya,ez fájt! - szórt szikrákat a szemével - Add ide a sálad egyik végét. Te meg kapaszkodj bele a másik végébe. - nyújtotta felém óvatosan a kezét. A sálam egyik végét a kezébe véve elkezdett lassan hátrálni,és amikor bele lépet a bokáig érő hóba húzni kezdett,a sál segítségével.

-Te normális vagy? - sikítottam

- Ne nyávogj már. Így mindjárt felállhatsz. - húzott tovább. Amikor a fejem odaért a lábához,elengedte a sálat,és a kezemet megfogva húzott tovább bele a hóba,addig amíg a lábam is benne volt.

- Most már nem fogsz elcsúszni. - guggolt le a fejem mellé,és hatalmas mosollyal nézett rám.
Válasz képen kiöltöttem rá a nyelvemet,majd felültem.

- Köszönöm,hogy megmenteted az életemet,de akkor sem ilyen módon kellett volna. - néztem rá szúrós pillantással. Ő meg még mindig csak mosolygott.

- Olyan imádni való vagy,amikor mérges vagy rám!

Ettől a kijelentésétől elpirultam,majd felálltam,és elfordultam,hogy lenyugodjon a kalapáló szívem.Ami JungKook mosolya,bókja hibája. Mikor elfogadhatóan dobogott,akkor visszafordultam,és a sálat ismét a nyakunk köré tekertem.

-Szerintem most már menjünk haza! -mutattam az irányba amerről jöttünk.

- Ne! Én még nem akarok,maradjunk még! Egy dolgot szeretnék megcsinálni ez alatt a fa alatt,mert ez az ami alatt ültél. - mutatott fel a magasba a fa ágaira.

- És mit akarsz csinálni? -egyeztem bele.

- Nézz meg jobban a fát. Ott van egy bimbó! - állt mögém,és a kezemet megemelve megmutatta,hogy hol van. Tényleg ott volt egy bimbó. Ez csoda. Ilyenkor nem virágzik a cseresznye.

- Wáó! Ez csodálatos! - csodálkoztam el.

- Szerintem neked virágzik. Vagyis inkább nekünk. - karolta át a derekamat,és a fejét a vállamra tette - Végül is itt találkoztunk,és én vagyok a te Cseresznyevirágod! - hangjában egy kis kacérságot fedeztem fel.

- Honnan tudod,hogy te vagy a cseresznyevirágom? - néztem rá szemem sarkából.

- Te mondtad,amikor találkoztunk,amikor megbotlottál,és én megfogtalak. A cseresznyevirág jelentését,meg a születésnapomon mondtad el. Ez is egy cuki dolog tőled. - szorított kicsikét jobban magához.

- Ennyire emlékszel rá?

- Minden egyes közös pillanatunkra emlékszem,az első pillant óta,mióta megláttalak.
A szívem ismét dobbant egy nagyot,és onnantól kezdve egyre nagyobbakat,majdnem kiugrott a helyéről.

- Lenyűgöző vagy! .- döntöttem a fejemet az övének - És bolond is! De így vagy tökéletes! -simítottam meg az arcát.

- Nem akarom,hogy vége legyen ennek a pillanatnak. -bújt bele a nyakamba,és éreztem,hogy egy mélyet szippant.

Egy furcsa érzés arra vezérelt,hogy megforduljak,és én is szorosan magamhoz öleljem. Így is tettem. Fejemet a mellkasába fúrtam,és jó szorosan öleltem át derekát.
Hallottam heves szívverését,ami megmosolyogtatott. Nem csak nekem akkor kiugrani a szívem,hanem az övé is.


Hazaérve a többiek elkezdtek kérdezgetni,hogy mit csináltunk ilyen sokáig? Hogy éreztük magunkat? Lesz-e következő randi? De mi erre semmit sem válaszoltunk,csak őket idegesítettük avval,hogy vigyorogva néha egymásra nézünk. Az esti közös TV-zés re szerencsére meguntuk a kérdezőködét. Egy olyan kijelentéssel hogy: - Ha akarnak beszélni róla,akkor majd beszélnek! Ezt Jin mondta,és a többiek teljesen egyet értettek vele,ahogy mi ketten is.




Nos ennyi lenne ez a rész! Innentől kezdve csak hétvégente tudom hozni a részeket,mert elkezdődik a suli. :( De igyekszem velük! ^^ :)