3.fejezet Nem gondoltam volna
ZENE!
ZENE!
Most,hogy gyakornok lettem nagyon gyorsan telik az idő. Már több mint fél év telt el azóta,hogy beköltöztem a srácokhoz. Az igazgató azt tervezi,hogy hamarosan debütálok. Csak a táncon,és a színpadi megjelenésemen,kell még alakítani. Nagy tervei vannak velem,és sok energiát fektet bele az én oktatásomba.
A fiúknak is sokat köszönhetek. Nem csak gondoskodnak rólam, (úgy bánnak velem,mint egy kishúggal) hanem segítenek ők is a fejlődésemben. Közben meg, rengeteget gyakorolnak,műsorról műsorra járnak,és egyre népszerűbbek. De még így is van idejük engem pátyolgatni,és összeszedni a földről. Az utóbbi egy nagyon érdekes történet aminek a napokban lett vége. Elmesélem.
Egy idő után az emberben felhalmozódik a stressz,és a fájdalom amit már régóta magában tart. Ez történt velem is. Amikor gyakornok lettem nem gondoltam,hogy ennyire kemény lesz a traningem. Kíméletlenül hajtottak/hajtanak. Ehhez én nem voltam hozzá szokva. Ahhoz igen,hogy nem adom fel,és akkor is meg csinálom,hiszen az eddig életem erről szólt,de ez most sokkal nehezebb volt,mint ülni az iskolapadban,majd elmenni egy étterembe kiszolgálni a vendégeket.
Mivel kivettek a suliból, avval a céllal,hogy legkésőbb 1 éven belül debütálok,ezért az én edzéseim sokkal nehezebbek,és keményebbek egész naposak. Ebbe én belefáradtam. És nem mertem elmondani a fiúknak,hogy nem bírom,mert így gyengének mutatom magam,ami viszont egyáltalán nem akartam lenni az ő szemükben. Ezért teljesen belefeledkeztem mindenbe.
A fájdalom pedig: Az emberek soha életemben nem törődtek velem. Viszont most nagyon sok törődést kaptam,mind a srácoktól,mind a cég alkalmazottjaitól. De én úgy éreztem,hogy evvel csak kihasználom őket,és hogy nem érdemlem meg ezt a sok dolgot amit értem tesznek. Kívülről nem mutattam semmit csak magamban őrlődtem ezeken.Plusz volt még egy másik dolog amivel nem voltam tisztában,és nem értetem magamat.
Ez a 3 dolog a stressz,a fájdalom,és a 3. dolog felemésztett,és depresszióba estem. Nem kellettek gyógyszerek,se kórházi kezelés,csak egy barát agymosása szilveszter éjszakáján.
A szilvesztert együtt töltöttem a fiúkkal,de úgy,hogy a szobámban gúbasztottam,és sírtam,ők meg odakint házibulit szerveztek.Mivel a nyilvánosságnak nem mondhatjuk el,hogy velük élek ezért még evvel is tudtam indokolni,hogy miért nem mentem ki bulizni,de a valódi oka nem ez volt.
A szobámban sírtam,és próbáltam felfogni azt,hogy mi történt körülöttem az elmúlt időszakban. Miközben perceként rápillantottam az éjjeliszekrényen lévő órára. Így pontosan tudom mikor történt.
Pontosan 22:30-kor a zene egy kicsikét erősebb lett egy pillanatra,majd elhalkult,és utána az ágy besűpedt mellettem.
A sírástól bedugult orromtól függetlenül is megcsapott az illata,az illatából pedig rögtön tudtam ki is az:
-Kookie te vagy az? - szipogtam.
-Igen én vagyok. Mi a baj? Az elmúlt 2 hónapban furcsán viselkedsz.Minden közös programból kihúzod magad. Mi történt? Bántott valaki a többik közül? Megverjem őket? Haru! Nem akarsz válaszolni? - csúszott közelebb.
Vettem,egy nagy levegőt,felültem az ágyon,megtöröltem a szememet,és felkapcsoltam a kis villanyt. JungKook felé fordultam:
- Sajnálom! - néztem rá,majd ismét eleredtek a könnyeim.
- Mit sajnálsz? Haru! Mi a fene bajod van? Annyira utálom,amikor csak ülsz,nézel,és nem mondasz semmit. Ilyenkor nem tudok segíteni akár mennyire is akarok. Mond el mi a baj! - fogta kezei közé arcomat,és mélyen bele nézett szemeimbe. Letörölte a könnyeimet,és nem engedte,hogy más felé nézek a szemei vonzóták az enyémeket.
Szemeiben aggódást láttam,ami rátett még egy lapáttal lelki állapotomra. Annyit aggódik értem! De miért? Miért aggódik,és törődik velem ennyit?
- Miért aggódsz értem ennyire? Te és a többiek is. Miért foglalkoztok velem ennyit? Miért fogadtatok be,és miért jutatattok be a kiadóhoz? - sírtam ismét,és a hangom egyre hangosabb,és reketesebb lett.
- Haru, mond,te minek hiszel minket? De legfőbb képen engem. Mivel én hoztalak ide,én ajánlottam fel,hogy velünk élj,és csupán jó szándékból. Ezt még mindig nem tudod felfogni,hogy jót akartam neked,akkor és megsajnáltalak? - kezei lecsúsztak a vállaimra.
- De miért? Miért pont én? Annyi szeretetet,és törődés kapok tőletek. De miért? Nem érdemlem meg.- nem bírtam a szemébe nézni ezért lehajtottam a fejem. Viszont Ő az államat megfogva,és felnyomva ismét arra kényszerített,hogy a szemébe nézek.
- Azok után amiken keresztül mentél,nagyon is megérdemled. Többet is érdemelnél. Nem vagy jelentéktelen. Számomra nagyon fontos vagy. Kérlek fog már fel,hogy szeretünk téged,és,hogy megváltozott az életed. Vannak akik szeretnének veled törődni,és azt szeretnék,hogy nekd minden könnyen menjen,és ne szenvedjél többet,mert már eleget szenvedtél.
Szavai a szívemig hatoltak. Ha tényleg ezt akarják nekem,akkor én miért utasítom vissza,és teszek rá meg egy lapáttal,hogy sajnálhassanak?
- Egy szörnyeteg vagyok! - mondtam ki véletlenül hangosan amit magamban gondoltam.
- Nem vagy szörnyeteg. Miért lennél az?
- Mert kihasználom az embereket,csak azért,hogy nekem jó legyen. A szörnyű családi,és anyagi hátterem kényszeríti őket,hogy segítsenek rajtam. Undorodom magamtól. - utolsó mondatom után elgyengültem. Nem bírtam magam tovább tartani. JungKook lábain landolt a fejem,és ott sírtam.
Egy darabig hagyta,hogy sírjak,majd megragadta a kezemet felhúzott,egy pillanatra belenézett kisírt szemeimbe,majd magához rántott,és szorosan megölelt.
A szívem kihagyott egy ütemet,és lefagytam.
-Babo! Ne mondj ilyeneket! Nem vagy szörnyeteg,sem undorító. Nem a te hibád,hogy így alakult az életed. Fogad el azt,hogy most már vannak emberek akik szeretnek és aggódnak érted. Rendben? - szorított még jobban magához.
Erre én nem tudtam válaszolni. Nem tudom mi volt velem,de most először babonázott meg ennyire JungKook illata,és most még jobban dobogott a szívem.
Csak annyira voltam,képes,hogy hevesen bólogassak.
JungKook még mindig nem engedett el.Néha éreztem,hogy vesz egy nagy levegőt,majd kifúja,és a hajamat simogatta. Megnyugtatni akart? Részben sikerült neki,csak azt szerintem ő sem tudta,hogy evvel a szívem sokkal gyorsabban vert,az arcom elpirult,és az egész testem bizseregni kezdett.
Egy furcsa ötlettől vezérelve,a kezeim emelkedni kezdetek,és erősen átkarolták JungKook derekát. A fejemet a nyakába fúrtam.Vettem egy nagy levegőt. Így beszippantottam az illatát ami megbabonázott. Nagyon jó illata van.
- Köszönöm JungKook! - mondtam bele vállába,majd elakartam tolni magamtól,de ő nem engedte.
-Ne kérlek! Maradjunk,még így egy kicsit ameddig meg nem nyugszom,mert nagyon felhúztál. - még szorosabban ölelt magához.
Egy mozdulattal ledöntött az ágyra. Lejeb csúszott,a fejét mellkasomra tette elfordítva.
Abban a pillanatban ismét hevesen kezdett verni a szívem,és elpirultam. JungKook meg hallgatta az egyre gyorsabb szívverésem. Ilyenkor rá kéne szólni,hogy mit csinál. De én miért nem szólok rá? Miért élvezem ezt az egész szituációt?
A kezeimet fejére tettem,és beletúrtam a hajába.
Szorosabban magához ölelt,és a fejével bele dörgölőzött mellkasomba,és még mindig nem mozdult. Rá pillantottam és azt láttam,hogy a szemei csukva vannak.
Nem tudom,miért de mosolyogni kezdtem,és örültem annak,hogy itt van,és annak is,hogy így fekszünk az ágyamban.
- Olyan hevesen ver még mindig a szíved. Zavarban vagy? - kérdezte meg anélkül,hogy kinyitotta volna a szemét.
- E-egy kicsit. - erre elmosolyodott.
- Az enyém is így dobog,minden alkalommal amikor meglátlak. Boldog leszek,amikor látlak mosolyogni. Amikor reggelente kijössz a szobádból,kócos hajjal,pizsiben,álmos fejjel beragyogod az egész házat mint a nap. Tényleg illik rád a neved. - itt elnevette magát,de a szemét még mindig nem nyitotta ki,és még mindig a mellkasomon volt a feje - Haru én...azt hiszem...hogy többet érezek irántad,mint barátságot. Szeretlek! - itt pattantak ki a szemei ahogy elhagyta az sz betűs szó a száját.
Az én szemeim elkerekedtek,és elengedtem a fejét.
Lassan felemelte,majd rám vetette pillantását.
Kikerekedett szemekkel,rákvörös arccal,dübörgő szívvel feküdtem alatta. Nem tudtam mit mondjak erre. Lefagytam. Csak néztük egymást.
Ő is el volt pirulva,ahogy én.
- Csak gondoltam tudnod kell róla,hogy komoly érzéseim vannak irántad. Ha te nem is érzel így az nem baj,de legalább hagyd,hogy gondoskodjak rólad. És nem gondolj,mondj ilyen hülyeségeket,mint az,hogy nem érdemled meg a törődést,mert igen is megérdemled. Most pedig gyere ki bulizni egyet! Ki kell élned a fiatalságodat. - kacsintott rám. Lemászott rólam,és kiakarta menni,de én gyorsan utána nyúltam. Kezét elkapva megállítottam.
- É-én is kedvelek! - mondtam,ki a 3. dolgot amivel nem voltam tisztában. Kedvelem JungKook-t nagyon,is de nem tudtam,hogy Ő , hogy érez,és ha elmondtam volna neki,hogy én kedvelem,akkor lehet,hogy vége a barátságunknak. De,most,hogy ő is kedvel...így is vége a barátságnak,amit én nem akarok. Ismét elejtettem egypár könnycseppet.
JungKook visszaült mellém az ágyra,és az arcomat megfogva,maga felé fordítva belenézet a szemembe.
- És most miért sírsz? - mosolyodott el.
- Mert szeretlek. - erre kuncogni kezdett.
- És ezért sírni kell? - kuncogott még mindig rajtam.
- Igen,mert...mert így elveszítelek,mint barátot...és...és...én azt nem akarom. - kerestem a szavakat.
- A szerelem erősebb kötelék,mint a barátság fiú és lány között. Ezért nem kell sírni. Babo! - lökte meg a fejemet,majd megölelt. - Megígérem,hogy soha sem veszítesz el engem,mindig melletted leszek. Rendben? - kérdezte meg ismét.
Én ismét csak bólogattam.
Eltolt magától. Mosolygott,és mélyen a szemembe nézett. Majd elkezdett közeledni felém,és...adott a homlokomra egy puszit. A szemeim elkerekedtek. Kerestem a tekintetét,és mikor belenéztem a szemébe boldogságot láttam. Örülök neki,hogy boldog,és most már én is az vagyok.
Kisírtam magam,elmondtam,hogy mi nyomja a szívemet,és bevallottam,hogy mit érezek a legjobb barátom iránt.
- Öltözz át,és gyere ki! Hamarosan éjfél,és éjfél után kezdődik az igazi buli. Ezért gyere te is nélküled nem az igaz. -fogta meg a kezemet,és kiskutya szemekkel nézet rám.
- Nem vagyok az a bulizós típus,és nem nagyon kéne tudnia senkinek sem,hogy veletek él egy lány. - próbáltam kifogásokat keresgetni. Tényleg nem szeretek bulizni,és ahogy kinéztem inkább illenék egy hollowen-i bulira,mint egy szilveszterire.
- Ne keresd a kifogásokat. - pattant fel az ágyról,majd elindult a szekrényem felé.
Kinyitotta,és elkezdett keresni valamit a ruhák között. Pár perccel később elém hozott egy piros csipkés ruhát.
- Én ezt nem veszem fel! - tettem karba a kezemet,és elfordítottam a fejemet.
- De felveszed! És kijössz 20 perced,van hogy rendbe rakd magad,ha 20 perc múlva nem vagy kint,akkor bejövök érted én és kirágatlak. -vettet rám egy ördögi pillantás.
- Add ide azt a micsodát! - nyúltam a ruháért. JungKook elégedett mosollyal adta oda,majd kiment a szobából.
Eleget tettem a kérésének. A hajamat megfésültem,és feltettem egy kis sminket,majd felvettem a ruhát,és mellé egy fekete magassarkút.
Az utóbbi időben,sok új cuccot kaptam,és vettem,ezért van jó pár ruhám,cipőm,és sminktermékem is.
Megnéztem magamat a tükörben utóljára,majd kiléptem az ajtómon.
Azonnal megcsapott az alkohol szag,és tömve volt a ház. Nem szeretem a zsúfolt helyeket.
Óvatosan lépdeltem a táncolok között,a konyhába tartva. A konyha szerencsére nyugisabb volt,ezért ott tudtam levegőt venni. A hűtőt kinyitva,kivettem belőle ásványvizet,elővettem egy poharat, és ittam egyet.
Visszaindultam a ,,csatatérre" keresve egy ismerős arcot. Nem volt nehéz megtalálnom őket. Ők a házigazdák,és a hangulat csinálok. A tömeg közepén táncoltak mind a 7-en, a többi ember meg körülöttük. Mosolyogva akartam elindulni feléjük,de valaki meg ragadta a derekamat,és magához húzott:
-Szia cica! Még nem is láttalak. Most jöttél? Nagyon dögös vagy.Nem akarsz szórakozni egy kicsikét! - hajolt egyre közelebb hozzám. Én meg próbáltam ellenkezni,és kiszabadulni szorításából,de nem ment.
Aztán hirtelen egy kéz ragadta meg a srác vállát,és maga felé fordított.
-Nem akarok balhét haver,ezért húz el innen mindenkivel együtt! Most! - kiabálta el magát Rap Monster. A többiek is odajöttek,és elkezdték kifelé küldözgetni a vendégeket.
- Miért küldtétek el őket? - kérdeztem meg tőlük,mikor az utolsó ember után is becsukták az ajtót.
- Mert meguntuk a bulizást. - terült el Suga a fotelben.
- Már bocsi srácok,de ennek semmi értelme nem volt. Miért szerveztetek bulit,ha ennyi idő után megunjátok? - álltam be eléjük,mivel már mind a 7-en a nappaliban ültek,a TV-ben nézve a visszaszámlálást. Még 5 perc volt éjfélig.
- Általában ilyenek nálunk a házibulik,ha megunjuk lefújuk. Ezen nem kell meglepődni. Sokkal jobb így nyolcan. - mosolyodott el J-Hope.
- Nagyon jól nézel ki Haru ebben a ruhában,és nézegetnélek is egy darabig. Viszont az nem ez a pillanat mivel most szeretném látni a TV-t. Úgy,hogy kérlek vidd arrébb a formás,popsid,és lábaidat,hogy Oppa láthassa a TV-t. - tessékelt el V a TV elől,mert kitakartam. Milyen kedvesen küldött el. Bunkó,ilyenkor nem szeretem!
- Akkor,hogy érjek is valamit ide hozom a pezsgőt,és a poharakat. - indultam el a konyha felé.
A hűtőből kivettem a pezsgőt,és a szekrényből a pezsgős poharakat. Egy tálcán vittem be mindezt,és leakartam rakni az asztalra,de az tele volt szeméttel.
JiMin észrevette,hogy nem tudom lerakni a tálcát,ezért egy mozdulattal lesőpörtte a szemetet. Így én letudtam tenni, a tálcát,majd leültem az egyik szabad fotelbe.
- Ezt ti fogjátok feltakarítani. Én nem segítek nektek. - támasztottam meg a fejemet a kezemen,és én is a képernyőre bámultam.
Mintha magamnak beszéltem volna,mert nem kaptam választ. Reménytelenek.
- 10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1. -kezdtek el számolni,és felpattantak üléshelyzetükből,hogy vigyázzba állva végig hallgassák a himnuszt. Én is ugyan így tettem.
Majd amikor a himnusznak vége lett elkiáltották magukat: - BOLDOG ÚJ ÉVET!
Kibontottuk a pezsgőt,majd kocintotttunk,és kimentünk az erkélyre tűzijátékozni. Utána meg a magunk módján szórakoztunk. Karaoke,és tánc.
Én is feloldottam,és nagyon jól szórakoztam.
JungKook-al többször is szemeztünk,és elégé izzót köztünk a levegő főleg a táncoláskor. Trubel maker Now-ot táncoltunk,és a többieknek nagyon tetszett az alakításunk, hogy is fogalmazzam felizgultak a táncunkra,és utána ők is csatlakoztak. Szóval jó volt a másnap.
Olyan hajnali 5-kor mentünk elaludni.
Én voltam a legutolsó aki felkelt. Dél után 3 óra körül lehetett. Ahogy kiértem a szobámból,elkerekedett szemekkel mentem végig a házon. Minden ragyogót a tisztaságtól. Kitakarítottak. Imádom őket ezért! A konyhában meg is találtam mindenkit.
- Sziasztok! Köszönöm a takarítást! - ültem fel a pultra,és a gyümölcskosárból vettem ki egy narancsot. Elkezdtem megpucolni.
- Nincs mit tündérke! Jól aludtál? - állt elém Suga,és összeborzolta a hajamat,amit én nem néztem jó szemmel.
- Egész jól. Bár egy kicsit fáj még a hátsóm,ott ahol valaki rácsapott! - néztem arra a személyre akiről szó volt.
-Szívesen megteszem,most is,hogy a másik fele is fájjon. - vigyorgott rám,és elkezdett felém jönni. De JungKook beállt elém.
- Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá,az én jelenlétemben,és máskor sem,mert akkor nem kegyelmezek neked. - mutatott rá JungKook V-re.
- JungKook,csak nem? Szereted Haru-t? Mert tegnap is nagyon izzót a levegő köztettek,és mindig elpirulsz amikor meglátod. Szereted őt igaz? És ezt ő is tudja? - V nagyon örült magának.
- Haver te nem tudtad eddig,hogy a mi kis maeknek szereti Haru-t? - kerekedett el Suga szeme.
- Én sem tudtam! - mondta JiMin.
- Igazából,csak Jin-nek, Suga-nak,J-Hope-nek és Rap Mon-nak mondtam el,mert ők idősebbek,és többet tudnak ezekről a dolgokról. Ezért tőlük kértem tanácsot. - túrt bele idegesen hajába JungKook.
-És elmondtad már Haru-nak? - kérdezte meg J-Hope.
- Elmondtam neki tegnap este. - mondta JungKook. Hangjában vidámságot hallottam,de az arcát nem láttam,mert háttal volt nekem.
-Hahó! Én is itt vagyok ám! - emeltem a magasba a kezemet.
- Bocsi. Tényleg elmondta neked? - kérdezte kíváncsian JiMin.
- Igen tényleg.
- És te is így érzel iránta? - jött a kérdés,most Jin-től.
- Igen. - mondtam ki határozottan. Bár nem gondoltam volna,hogy ezt megteszem egy hamar.
- Akkor most randizni kezdettek? - kérdezte egyszerre mindenki.
JungKook ekkor hátra fordult,és rám nézett nem tudom mit akart.
- Talán. Ez a jövő zenéje. - adta meg a választ ő miközben engem nézet
- Ne már! Miért? Pedig olyan jó páros lennétek, én most az áldásomat adom rátok! Kezdjetek el randizni,most! Szedjétek össze magatokat és menjetek el sétálni. Nincsen semmi kifogás. Indulás fiatalság! - ragadta meg az én kezemet,és JungKook kezét is Suga. Elvonszolt engem is és JungKook-t is a szobánkig,majd mondta,hogy készüljünk el. Öltözzünk fel melegen,de szépen divatosan,és menjünk el sétálni.
Belementünk a dologba. Ezért a elkezdtem átöltözni. Hogy ne fázzak felvettem a farmerom alá egy bélelt cicanadrágot. Egy hosszú ujjú pólót,egy meleg bélelt pulcsival,egy fekete pufi kabáttal. A hajamat megfésültem,és szokás szerint kiengedve hagytam,és felvettem a kedvenc pandás sapkámat,mellé egy jó nagy sálat,és elindultam kifelé. Oda kint leellenőrizték,hogy tényleg melegen vagyok felöltözve,majd meg mondták,hogy a bélelt bakancsomat vegyem fel. És evvel utamra engedtek.
JungKook a liftnél várt rám. A liftben nem beszéltünk. De amikor kiértünk az épületből,és megcsapott minket a hideg JungKook duzzogni kezdett:
-Aish! De hideg van! Tényleg nem normálisak,hogy ilyen hidegben elküldenek minket sétálni. Most legszívesebben bemennék,egy cukrászdába,és ott lennék veled nem a hidegben. De nincsen nyitva ma semmi. Normálatlanok! - indult el duzzogva.
Nevetve mentem utána,és próbáltam megállítani. A kabátjába kapaszkodva sikerült is.
- Figyelj fog fel úgy,hogy most ketten vagyunk,és nem idegesítenek,kérdezősködnek. Meg szerintem ha rendesen felöltöztél volna akkor,most nem fáznál. Még a kabátodat sem húztad össze! - nyúltam a cipzárért,hogy felhúzzam neki a kabátját. Majd a nyakamban lévő hosszú sálat levettem a nyakamról,és rácsavartam az Ő nyakára is. Összekötöttem magunkat. Aztán az egyik kabát zsebemből kivettem egypár kesztyűt. Férfi kesztyű,és az övé. Kifele jövet tettem be a zsebembe. Előre gondolkodtam. A kesztyűket felhúztam a kezeire,és elakartam indulni,de Ő nem jött ezért a sál visszarántott.
- Nem jössz? - kérdeztem tőle,de ő ledermedve bámult maga elé. A sálam miatt csak a szemei látszottak ki. Szinte a szemeivel mosolygott.
- Kookie! - integettem a szeme előtt,de se lát se hal - Na jó erre nem érünk rá! Menjünk! - karoltam belé,és elkezdtem húzni magam után.
- A sálnak olyan az illata,mint a tiéd. - húzta lejeb a sálat,és így már látható volt a cuki orra,és ajkai is.
- Mert az enyém. - kuncogtam
- Köszönöm a sálat,és a kesztyűt is.
- Gondoltam rá,hogy felelőtlen leszel. Sálra nem gondoltam,azt gondoltam,hogy azt hozol. Ezért ez volt a leglogikusabb megoldás. - rántottam meg a vállamat.
- Köszönöm! - mondta,majd adott egy puszit az arcomra.
Nagyon meglepődtem,ezért megálltam. Ő is megállt velem együtt. Felkuncogott,majd a bal kezemet megfogva,biccentett egyet fejével,hogy menjünk.
Órákon keresztül sétáltunk,szorosan egymás mellett. Sokat beszélgetünk.
Azt nem tudtuk,hogy merre megyünk,csak mentünk amerre a lábunk vitt. Egyszer csak abba a parkba értünk ahol találkoztunk. Nagyon megörültem neki,hogy itt vagyunk,és hirtelen felgyorsítottam,de nem néztem a lábam elé,és elcsúsztam a jégen, JungKook-ot is húzva magammal.
És nem tudom,hogy hogy de Ő került alulra.
- Bocsi Kookie! Jól vagy? - néztem bele a szemébe.
- Jól vagyok. - kuncogott - Tudtam,hogy egyszer elfogsz esni ma. - kuncogott tovább
- Nagyon vicces. -nyújtottam ki a nyelvem,majd megpróbáltam felkelni,de a sál visszatartott. Mert JungKook még mindig a hideg földön feküdt,és most már nevetett. És ha megpróbáltam volna felállni,akkor egyben meg is írtam volna a halálos ítéletemet,mert a sál megfojtott volna.
- YA! Nem veszed észre,hogy felszeretnék kelni. És egyedül nem megy. - vertem rá egyett mellkasára.
Innentől elkezdődött a röhögőgörcs maraton,és az új év első bakik felvételének forgatása. Ha lett volna ott rajtunk kívül valaki,akkor biztos felvette volna a bénázásunkat,és feltette volna a youtube-ra.
A végén már fel is adtuk,mert már nem bírtuk. A megfagyott havas,keskeny úton feküdtünk egymás mellett,és röhögtünk.
- Hehehehehe....na...jó...hehehe...próbáljuk...meg...hehehehe...még egyszer...hehehehe! - próbáltam beszélni,de még ez is nehezen ment.
- Oké! 3-ra. 1. 2. 3! - JungKook megragadott,és egy gyors mozdulattal felrántott engem is,de én elveszettem az egyen súlyom,és ismét elestem. JungKook viszont megtudta tartani magát. A sál meg már az én nyakamban volt csak.
JungKook-ból kitört ismét a nevetés. Én meg ahogy tudtam segítettem magamon,és mindenhogy megpróbáltam felkeni. Sikertelenül.
-Abbahagynád csak egy pillanatra a röhögősét,és segítenél? - vertem bele lábába.
- Aú! Ya,ez fájt! - szórt szikrákat a szemével - Add ide a sálad egyik végét. Te meg kapaszkodj bele a másik végébe. - nyújtotta felém óvatosan a kezét. A sálam egyik végét a kezébe véve elkezdett lassan hátrálni,és amikor bele lépet a bokáig érő hóba húzni kezdett,a sál segítségével.
-Te normális vagy? - sikítottam
- Ne nyávogj már. Így mindjárt felállhatsz. - húzott tovább. Amikor a fejem odaért a lábához,elengedte a sálat,és a kezemet megfogva húzott tovább bele a hóba,addig amíg a lábam is benne volt.
- Most már nem fogsz elcsúszni. - guggolt le a fejem mellé,és hatalmas mosollyal nézett rám.
Válasz képen kiöltöttem rá a nyelvemet,majd felültem.
- Köszönöm,hogy megmenteted az életemet,de akkor sem ilyen módon kellett volna. - néztem rá szúrós pillantással. Ő meg még mindig csak mosolygott.
- Olyan imádni való vagy,amikor mérges vagy rám!
Ettől a kijelentésétől elpirultam,majd felálltam,és elfordultam,hogy lenyugodjon a kalapáló szívem.Ami JungKook mosolya,bókja hibája. Mikor elfogadhatóan dobogott,akkor visszafordultam,és a sálat ismét a nyakunk köré tekertem.
-Szerintem most már menjünk haza! -mutattam az irányba amerről jöttünk.
- Ne! Én még nem akarok,maradjunk még! Egy dolgot szeretnék megcsinálni ez alatt a fa alatt,mert ez az ami alatt ültél. - mutatott fel a magasba a fa ágaira.
- És mit akarsz csinálni? -egyeztem bele.
- Nézz meg jobban a fát. Ott van egy bimbó! - állt mögém,és a kezemet megemelve megmutatta,hogy hol van. Tényleg ott volt egy bimbó. Ez csoda. Ilyenkor nem virágzik a cseresznye.
- Wáó! Ez csodálatos! - csodálkoztam el.
- Szerintem neked virágzik. Vagyis inkább nekünk. - karolta át a derekamat,és a fejét a vállamra tette - Végül is itt találkoztunk,és én vagyok a te Cseresznyevirágod! - hangjában egy kis kacérságot fedeztem fel.
- Honnan tudod,hogy te vagy a cseresznyevirágom? - néztem rá szemem sarkából.
- Te mondtad,amikor találkoztunk,amikor megbotlottál,és én megfogtalak. A cseresznyevirág jelentését,meg a születésnapomon mondtad el. Ez is egy cuki dolog tőled. - szorított kicsikét jobban magához.
- Ennyire emlékszel rá?
- Minden egyes közös pillanatunkra emlékszem,az első pillant óta,mióta megláttalak.
A szívem ismét dobbant egy nagyot,és onnantól kezdve egyre nagyobbakat,majdnem kiugrott a helyéről.
- Lenyűgöző vagy! .- döntöttem a fejemet az övének - És bolond is! De így vagy tökéletes! -simítottam meg az arcát.
- Nem akarom,hogy vége legyen ennek a pillanatnak. -bújt bele a nyakamba,és éreztem,hogy egy mélyet szippant.
Egy furcsa érzés arra vezérelt,hogy megforduljak,és én is szorosan magamhoz öleljem. Így is tettem. Fejemet a mellkasába fúrtam,és jó szorosan öleltem át derekát.
Hallottam heves szívverését,ami megmosolyogtatott. Nem csak nekem akkor kiugrani a szívem,hanem az övé is.
Hazaérve a többiek elkezdtek kérdezgetni,hogy mit csináltunk ilyen sokáig? Hogy éreztük magunkat? Lesz-e következő randi? De mi erre semmit sem válaszoltunk,csak őket idegesítettük avval,hogy vigyorogva néha egymásra nézünk. Az esti közös TV-zés re szerencsére meguntuk a kérdezőködét. Egy olyan kijelentéssel hogy: - Ha akarnak beszélni róla,akkor majd beszélnek! Ezt Jin mondta,és a többiek teljesen egyet értettek vele,ahogy mi ketten is.
Nos ennyi lenne ez a rész! Innentől kezdve csak hétvégente tudom hozni a részeket,mert elkezdődik a suli. :( De igyekszem velük! ^^ :)
A fiúknak is sokat köszönhetek. Nem csak gondoskodnak rólam, (úgy bánnak velem,mint egy kishúggal) hanem segítenek ők is a fejlődésemben. Közben meg, rengeteget gyakorolnak,műsorról műsorra járnak,és egyre népszerűbbek. De még így is van idejük engem pátyolgatni,és összeszedni a földről. Az utóbbi egy nagyon érdekes történet aminek a napokban lett vége. Elmesélem.
Egy idő után az emberben felhalmozódik a stressz,és a fájdalom amit már régóta magában tart. Ez történt velem is. Amikor gyakornok lettem nem gondoltam,hogy ennyire kemény lesz a traningem. Kíméletlenül hajtottak/hajtanak. Ehhez én nem voltam hozzá szokva. Ahhoz igen,hogy nem adom fel,és akkor is meg csinálom,hiszen az eddig életem erről szólt,de ez most sokkal nehezebb volt,mint ülni az iskolapadban,majd elmenni egy étterembe kiszolgálni a vendégeket.
Mivel kivettek a suliból, avval a céllal,hogy legkésőbb 1 éven belül debütálok,ezért az én edzéseim sokkal nehezebbek,és keményebbek egész naposak. Ebbe én belefáradtam. És nem mertem elmondani a fiúknak,hogy nem bírom,mert így gyengének mutatom magam,ami viszont egyáltalán nem akartam lenni az ő szemükben. Ezért teljesen belefeledkeztem mindenbe.
A fájdalom pedig: Az emberek soha életemben nem törődtek velem. Viszont most nagyon sok törődést kaptam,mind a srácoktól,mind a cég alkalmazottjaitól. De én úgy éreztem,hogy evvel csak kihasználom őket,és hogy nem érdemlem meg ezt a sok dolgot amit értem tesznek. Kívülről nem mutattam semmit csak magamban őrlődtem ezeken.Plusz volt még egy másik dolog amivel nem voltam tisztában,és nem értetem magamat.
Ez a 3 dolog a stressz,a fájdalom,és a 3. dolog felemésztett,és depresszióba estem. Nem kellettek gyógyszerek,se kórházi kezelés,csak egy barát agymosása szilveszter éjszakáján.
A szilvesztert együtt töltöttem a fiúkkal,de úgy,hogy a szobámban gúbasztottam,és sírtam,ők meg odakint házibulit szerveztek.Mivel a nyilvánosságnak nem mondhatjuk el,hogy velük élek ezért még evvel is tudtam indokolni,hogy miért nem mentem ki bulizni,de a valódi oka nem ez volt.
A szobámban sírtam,és próbáltam felfogni azt,hogy mi történt körülöttem az elmúlt időszakban. Miközben perceként rápillantottam az éjjeliszekrényen lévő órára. Így pontosan tudom mikor történt.
Pontosan 22:30-kor a zene egy kicsikét erősebb lett egy pillanatra,majd elhalkult,és utána az ágy besűpedt mellettem.
A sírástól bedugult orromtól függetlenül is megcsapott az illata,az illatából pedig rögtön tudtam ki is az:
-Kookie te vagy az? - szipogtam.
-Igen én vagyok. Mi a baj? Az elmúlt 2 hónapban furcsán viselkedsz.Minden közös programból kihúzod magad. Mi történt? Bántott valaki a többik közül? Megverjem őket? Haru! Nem akarsz válaszolni? - csúszott közelebb.
Vettem,egy nagy levegőt,felültem az ágyon,megtöröltem a szememet,és felkapcsoltam a kis villanyt. JungKook felé fordultam:
- Sajnálom! - néztem rá,majd ismét eleredtek a könnyeim.
- Mit sajnálsz? Haru! Mi a fene bajod van? Annyira utálom,amikor csak ülsz,nézel,és nem mondasz semmit. Ilyenkor nem tudok segíteni akár mennyire is akarok. Mond el mi a baj! - fogta kezei közé arcomat,és mélyen bele nézett szemeimbe. Letörölte a könnyeimet,és nem engedte,hogy más felé nézek a szemei vonzóták az enyémeket.
Szemeiben aggódást láttam,ami rátett még egy lapáttal lelki állapotomra. Annyit aggódik értem! De miért? Miért aggódik,és törődik velem ennyit?
- Miért aggódsz értem ennyire? Te és a többiek is. Miért foglalkoztok velem ennyit? Miért fogadtatok be,és miért jutatattok be a kiadóhoz? - sírtam ismét,és a hangom egyre hangosabb,és reketesebb lett.
- Haru, mond,te minek hiszel minket? De legfőbb képen engem. Mivel én hoztalak ide,én ajánlottam fel,hogy velünk élj,és csupán jó szándékból. Ezt még mindig nem tudod felfogni,hogy jót akartam neked,akkor és megsajnáltalak? - kezei lecsúsztak a vállaimra.
- De miért? Miért pont én? Annyi szeretetet,és törődés kapok tőletek. De miért? Nem érdemlem meg.- nem bírtam a szemébe nézni ezért lehajtottam a fejem. Viszont Ő az államat megfogva,és felnyomva ismét arra kényszerített,hogy a szemébe nézek.
- Azok után amiken keresztül mentél,nagyon is megérdemled. Többet is érdemelnél. Nem vagy jelentéktelen. Számomra nagyon fontos vagy. Kérlek fog már fel,hogy szeretünk téged,és,hogy megváltozott az életed. Vannak akik szeretnének veled törődni,és azt szeretnék,hogy nekd minden könnyen menjen,és ne szenvedjél többet,mert már eleget szenvedtél.
Szavai a szívemig hatoltak. Ha tényleg ezt akarják nekem,akkor én miért utasítom vissza,és teszek rá meg egy lapáttal,hogy sajnálhassanak?
- Egy szörnyeteg vagyok! - mondtam ki véletlenül hangosan amit magamban gondoltam.
- Nem vagy szörnyeteg. Miért lennél az?
- Mert kihasználom az embereket,csak azért,hogy nekem jó legyen. A szörnyű családi,és anyagi hátterem kényszeríti őket,hogy segítsenek rajtam. Undorodom magamtól. - utolsó mondatom után elgyengültem. Nem bírtam magam tovább tartani. JungKook lábain landolt a fejem,és ott sírtam.
Egy darabig hagyta,hogy sírjak,majd megragadta a kezemet felhúzott,egy pillanatra belenézett kisírt szemeimbe,majd magához rántott,és szorosan megölelt.
A szívem kihagyott egy ütemet,és lefagytam.
-Babo! Ne mondj ilyeneket! Nem vagy szörnyeteg,sem undorító. Nem a te hibád,hogy így alakult az életed. Fogad el azt,hogy most már vannak emberek akik szeretnek és aggódnak érted. Rendben? - szorított még jobban magához.
Erre én nem tudtam válaszolni. Nem tudom mi volt velem,de most először babonázott meg ennyire JungKook illata,és most még jobban dobogott a szívem.
Csak annyira voltam,képes,hogy hevesen bólogassak.
JungKook még mindig nem engedett el.Néha éreztem,hogy vesz egy nagy levegőt,majd kifúja,és a hajamat simogatta. Megnyugtatni akart? Részben sikerült neki,csak azt szerintem ő sem tudta,hogy evvel a szívem sokkal gyorsabban vert,az arcom elpirult,és az egész testem bizseregni kezdett.
Egy furcsa ötlettől vezérelve,a kezeim emelkedni kezdetek,és erősen átkarolták JungKook derekát. A fejemet a nyakába fúrtam.Vettem egy nagy levegőt. Így beszippantottam az illatát ami megbabonázott. Nagyon jó illata van.
- Köszönöm JungKook! - mondtam bele vállába,majd elakartam tolni magamtól,de ő nem engedte.
-Ne kérlek! Maradjunk,még így egy kicsit ameddig meg nem nyugszom,mert nagyon felhúztál. - még szorosabban ölelt magához.
Egy mozdulattal ledöntött az ágyra. Lejeb csúszott,a fejét mellkasomra tette elfordítva.
Abban a pillanatban ismét hevesen kezdett verni a szívem,és elpirultam. JungKook meg hallgatta az egyre gyorsabb szívverésem. Ilyenkor rá kéne szólni,hogy mit csinál. De én miért nem szólok rá? Miért élvezem ezt az egész szituációt?
A kezeimet fejére tettem,és beletúrtam a hajába.
Szorosabban magához ölelt,és a fejével bele dörgölőzött mellkasomba,és még mindig nem mozdult. Rá pillantottam és azt láttam,hogy a szemei csukva vannak.
Nem tudom,miért de mosolyogni kezdtem,és örültem annak,hogy itt van,és annak is,hogy így fekszünk az ágyamban.
- Olyan hevesen ver még mindig a szíved. Zavarban vagy? - kérdezte meg anélkül,hogy kinyitotta volna a szemét.
- E-egy kicsit. - erre elmosolyodott.
- Az enyém is így dobog,minden alkalommal amikor meglátlak. Boldog leszek,amikor látlak mosolyogni. Amikor reggelente kijössz a szobádból,kócos hajjal,pizsiben,álmos fejjel beragyogod az egész házat mint a nap. Tényleg illik rád a neved. - itt elnevette magát,de a szemét még mindig nem nyitotta ki,és még mindig a mellkasomon volt a feje - Haru én...azt hiszem...hogy többet érezek irántad,mint barátságot. Szeretlek! - itt pattantak ki a szemei ahogy elhagyta az sz betűs szó a száját.
Az én szemeim elkerekedtek,és elengedtem a fejét.
Lassan felemelte,majd rám vetette pillantását.
Kikerekedett szemekkel,rákvörös arccal,dübörgő szívvel feküdtem alatta. Nem tudtam mit mondjak erre. Lefagytam. Csak néztük egymást.
Ő is el volt pirulva,ahogy én.
- Csak gondoltam tudnod kell róla,hogy komoly érzéseim vannak irántad. Ha te nem is érzel így az nem baj,de legalább hagyd,hogy gondoskodjak rólad. És nem gondolj,mondj ilyen hülyeségeket,mint az,hogy nem érdemled meg a törődést,mert igen is megérdemled. Most pedig gyere ki bulizni egyet! Ki kell élned a fiatalságodat. - kacsintott rám. Lemászott rólam,és kiakarta menni,de én gyorsan utána nyúltam. Kezét elkapva megállítottam.
- É-én is kedvelek! - mondtam,ki a 3. dolgot amivel nem voltam tisztában. Kedvelem JungKook-t nagyon,is de nem tudtam,hogy Ő , hogy érez,és ha elmondtam volna neki,hogy én kedvelem,akkor lehet,hogy vége a barátságunknak. De,most,hogy ő is kedvel...így is vége a barátságnak,amit én nem akarok. Ismét elejtettem egypár könnycseppet.
JungKook visszaült mellém az ágyra,és az arcomat megfogva,maga felé fordítva belenézet a szemembe.
- És most miért sírsz? - mosolyodott el.
- Mert szeretlek. - erre kuncogni kezdett.
- És ezért sírni kell? - kuncogott még mindig rajtam.
- Igen,mert...mert így elveszítelek,mint barátot...és...és...én azt nem akarom. - kerestem a szavakat.
- A szerelem erősebb kötelék,mint a barátság fiú és lány között. Ezért nem kell sírni. Babo! - lökte meg a fejemet,majd megölelt. - Megígérem,hogy soha sem veszítesz el engem,mindig melletted leszek. Rendben? - kérdezte meg ismét.
Én ismét csak bólogattam.
Eltolt magától. Mosolygott,és mélyen a szemembe nézett. Majd elkezdett közeledni felém,és...adott a homlokomra egy puszit. A szemeim elkerekedtek. Kerestem a tekintetét,és mikor belenéztem a szemébe boldogságot láttam. Örülök neki,hogy boldog,és most már én is az vagyok.
Kisírtam magam,elmondtam,hogy mi nyomja a szívemet,és bevallottam,hogy mit érezek a legjobb barátom iránt.
- Öltözz át,és gyere ki! Hamarosan éjfél,és éjfél után kezdődik az igazi buli. Ezért gyere te is nélküled nem az igaz. -fogta meg a kezemet,és kiskutya szemekkel nézet rám.
- Nem vagyok az a bulizós típus,és nem nagyon kéne tudnia senkinek sem,hogy veletek él egy lány. - próbáltam kifogásokat keresgetni. Tényleg nem szeretek bulizni,és ahogy kinéztem inkább illenék egy hollowen-i bulira,mint egy szilveszterire.
- Ne keresd a kifogásokat. - pattant fel az ágyról,majd elindult a szekrényem felé.
Kinyitotta,és elkezdett keresni valamit a ruhák között. Pár perccel később elém hozott egy piros csipkés ruhát.
- Én ezt nem veszem fel! - tettem karba a kezemet,és elfordítottam a fejemet.
- De felveszed! És kijössz 20 perced,van hogy rendbe rakd magad,ha 20 perc múlva nem vagy kint,akkor bejövök érted én és kirágatlak. -vettet rám egy ördögi pillantás.
- Add ide azt a micsodát! - nyúltam a ruháért. JungKook elégedett mosollyal adta oda,majd kiment a szobából.
Eleget tettem a kérésének. A hajamat megfésültem,és feltettem egy kis sminket,majd felvettem a ruhát,és mellé egy fekete magassarkút.
Az utóbbi időben,sok új cuccot kaptam,és vettem,ezért van jó pár ruhám,cipőm,és sminktermékem is.
Megnéztem magamat a tükörben utóljára,majd kiléptem az ajtómon.
Azonnal megcsapott az alkohol szag,és tömve volt a ház. Nem szeretem a zsúfolt helyeket.
Óvatosan lépdeltem a táncolok között,a konyhába tartva. A konyha szerencsére nyugisabb volt,ezért ott tudtam levegőt venni. A hűtőt kinyitva,kivettem belőle ásványvizet,elővettem egy poharat, és ittam egyet.
Visszaindultam a ,,csatatérre" keresve egy ismerős arcot. Nem volt nehéz megtalálnom őket. Ők a házigazdák,és a hangulat csinálok. A tömeg közepén táncoltak mind a 7-en, a többi ember meg körülöttük. Mosolyogva akartam elindulni feléjük,de valaki meg ragadta a derekamat,és magához húzott:
-Szia cica! Még nem is láttalak. Most jöttél? Nagyon dögös vagy.Nem akarsz szórakozni egy kicsikét! - hajolt egyre közelebb hozzám. Én meg próbáltam ellenkezni,és kiszabadulni szorításából,de nem ment.
Aztán hirtelen egy kéz ragadta meg a srác vállát,és maga felé fordított.
-Nem akarok balhét haver,ezért húz el innen mindenkivel együtt! Most! - kiabálta el magát Rap Monster. A többiek is odajöttek,és elkezdték kifelé küldözgetni a vendégeket.
- Miért küldtétek el őket? - kérdeztem meg tőlük,mikor az utolsó ember után is becsukták az ajtót.
- Mert meguntuk a bulizást. - terült el Suga a fotelben.
- Már bocsi srácok,de ennek semmi értelme nem volt. Miért szerveztetek bulit,ha ennyi idő után megunjátok? - álltam be eléjük,mivel már mind a 7-en a nappaliban ültek,a TV-ben nézve a visszaszámlálást. Még 5 perc volt éjfélig.
- Általában ilyenek nálunk a házibulik,ha megunjuk lefújuk. Ezen nem kell meglepődni. Sokkal jobb így nyolcan. - mosolyodott el J-Hope.
- Nagyon jól nézel ki Haru ebben a ruhában,és nézegetnélek is egy darabig. Viszont az nem ez a pillanat mivel most szeretném látni a TV-t. Úgy,hogy kérlek vidd arrébb a formás,popsid,és lábaidat,hogy Oppa láthassa a TV-t. - tessékelt el V a TV elől,mert kitakartam. Milyen kedvesen küldött el. Bunkó,ilyenkor nem szeretem!
- Akkor,hogy érjek is valamit ide hozom a pezsgőt,és a poharakat. - indultam el a konyha felé.
A hűtőből kivettem a pezsgőt,és a szekrényből a pezsgős poharakat. Egy tálcán vittem be mindezt,és leakartam rakni az asztalra,de az tele volt szeméttel.
JiMin észrevette,hogy nem tudom lerakni a tálcát,ezért egy mozdulattal lesőpörtte a szemetet. Így én letudtam tenni, a tálcát,majd leültem az egyik szabad fotelbe.
- Ezt ti fogjátok feltakarítani. Én nem segítek nektek. - támasztottam meg a fejemet a kezemen,és én is a képernyőre bámultam.
Mintha magamnak beszéltem volna,mert nem kaptam választ. Reménytelenek.
- 10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1. -kezdtek el számolni,és felpattantak üléshelyzetükből,hogy vigyázzba állva végig hallgassák a himnuszt. Én is ugyan így tettem.
Majd amikor a himnusznak vége lett elkiáltották magukat: - BOLDOG ÚJ ÉVET!
Kibontottuk a pezsgőt,majd kocintotttunk,és kimentünk az erkélyre tűzijátékozni. Utána meg a magunk módján szórakoztunk. Karaoke,és tánc.
Én is feloldottam,és nagyon jól szórakoztam.
JungKook-al többször is szemeztünk,és elégé izzót köztünk a levegő főleg a táncoláskor. Trubel maker Now-ot táncoltunk,és a többieknek nagyon tetszett az alakításunk, hogy is fogalmazzam felizgultak a táncunkra,és utána ők is csatlakoztak. Szóval jó volt a másnap.
Olyan hajnali 5-kor mentünk elaludni.
Én voltam a legutolsó aki felkelt. Dél után 3 óra körül lehetett. Ahogy kiértem a szobámból,elkerekedett szemekkel mentem végig a házon. Minden ragyogót a tisztaságtól. Kitakarítottak. Imádom őket ezért! A konyhában meg is találtam mindenkit.
- Sziasztok! Köszönöm a takarítást! - ültem fel a pultra,és a gyümölcskosárból vettem ki egy narancsot. Elkezdtem megpucolni.
- Nincs mit tündérke! Jól aludtál? - állt elém Suga,és összeborzolta a hajamat,amit én nem néztem jó szemmel.
- Egész jól. Bár egy kicsit fáj még a hátsóm,ott ahol valaki rácsapott! - néztem arra a személyre akiről szó volt.
-Szívesen megteszem,most is,hogy a másik fele is fájjon. - vigyorgott rám,és elkezdett felém jönni. De JungKook beállt elém.
- Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá,az én jelenlétemben,és máskor sem,mert akkor nem kegyelmezek neked. - mutatott rá JungKook V-re.
- JungKook,csak nem? Szereted Haru-t? Mert tegnap is nagyon izzót a levegő köztettek,és mindig elpirulsz amikor meglátod. Szereted őt igaz? És ezt ő is tudja? - V nagyon örült magának.
- Haver te nem tudtad eddig,hogy a mi kis maeknek szereti Haru-t? - kerekedett el Suga szeme.
- Én sem tudtam! - mondta JiMin.
- Igazából,csak Jin-nek, Suga-nak,J-Hope-nek és Rap Mon-nak mondtam el,mert ők idősebbek,és többet tudnak ezekről a dolgokról. Ezért tőlük kértem tanácsot. - túrt bele idegesen hajába JungKook.
-És elmondtad már Haru-nak? - kérdezte meg J-Hope.
- Elmondtam neki tegnap este. - mondta JungKook. Hangjában vidámságot hallottam,de az arcát nem láttam,mert háttal volt nekem.
-Hahó! Én is itt vagyok ám! - emeltem a magasba a kezemet.
- Bocsi. Tényleg elmondta neked? - kérdezte kíváncsian JiMin.
- Igen tényleg.
- És te is így érzel iránta? - jött a kérdés,most Jin-től.
- Igen. - mondtam ki határozottan. Bár nem gondoltam volna,hogy ezt megteszem egy hamar.
- Akkor most randizni kezdettek? - kérdezte egyszerre mindenki.
JungKook ekkor hátra fordult,és rám nézett nem tudom mit akart.
- Talán. Ez a jövő zenéje. - adta meg a választ ő miközben engem nézet
- Ne már! Miért? Pedig olyan jó páros lennétek, én most az áldásomat adom rátok! Kezdjetek el randizni,most! Szedjétek össze magatokat és menjetek el sétálni. Nincsen semmi kifogás. Indulás fiatalság! - ragadta meg az én kezemet,és JungKook kezét is Suga. Elvonszolt engem is és JungKook-t is a szobánkig,majd mondta,hogy készüljünk el. Öltözzünk fel melegen,de szépen divatosan,és menjünk el sétálni.
Belementünk a dologba. Ezért a elkezdtem átöltözni. Hogy ne fázzak felvettem a farmerom alá egy bélelt cicanadrágot. Egy hosszú ujjú pólót,egy meleg bélelt pulcsival,egy fekete pufi kabáttal. A hajamat megfésültem,és szokás szerint kiengedve hagytam,és felvettem a kedvenc pandás sapkámat,mellé egy jó nagy sálat,és elindultam kifelé. Oda kint leellenőrizték,hogy tényleg melegen vagyok felöltözve,majd meg mondták,hogy a bélelt bakancsomat vegyem fel. És evvel utamra engedtek.
JungKook a liftnél várt rám. A liftben nem beszéltünk. De amikor kiértünk az épületből,és megcsapott minket a hideg JungKook duzzogni kezdett:
-Aish! De hideg van! Tényleg nem normálisak,hogy ilyen hidegben elküldenek minket sétálni. Most legszívesebben bemennék,egy cukrászdába,és ott lennék veled nem a hidegben. De nincsen nyitva ma semmi. Normálatlanok! - indult el duzzogva.
Nevetve mentem utána,és próbáltam megállítani. A kabátjába kapaszkodva sikerült is.
- Figyelj fog fel úgy,hogy most ketten vagyunk,és nem idegesítenek,kérdezősködnek. Meg szerintem ha rendesen felöltöztél volna akkor,most nem fáznál. Még a kabátodat sem húztad össze! - nyúltam a cipzárért,hogy felhúzzam neki a kabátját. Majd a nyakamban lévő hosszú sálat levettem a nyakamról,és rácsavartam az Ő nyakára is. Összekötöttem magunkat. Aztán az egyik kabát zsebemből kivettem egypár kesztyűt. Férfi kesztyű,és az övé. Kifele jövet tettem be a zsebembe. Előre gondolkodtam. A kesztyűket felhúztam a kezeire,és elakartam indulni,de Ő nem jött ezért a sál visszarántott.
- Nem jössz? - kérdeztem tőle,de ő ledermedve bámult maga elé. A sálam miatt csak a szemei látszottak ki. Szinte a szemeivel mosolygott.
- Kookie! - integettem a szeme előtt,de se lát se hal - Na jó erre nem érünk rá! Menjünk! - karoltam belé,és elkezdtem húzni magam után.
- A sálnak olyan az illata,mint a tiéd. - húzta lejeb a sálat,és így már látható volt a cuki orra,és ajkai is.
- Mert az enyém. - kuncogtam
- Köszönöm a sálat,és a kesztyűt is.
- Gondoltam rá,hogy felelőtlen leszel. Sálra nem gondoltam,azt gondoltam,hogy azt hozol. Ezért ez volt a leglogikusabb megoldás. - rántottam meg a vállamat.
- Köszönöm! - mondta,majd adott egy puszit az arcomra.
Nagyon meglepődtem,ezért megálltam. Ő is megállt velem együtt. Felkuncogott,majd a bal kezemet megfogva,biccentett egyet fejével,hogy menjünk.
Órákon keresztül sétáltunk,szorosan egymás mellett. Sokat beszélgetünk.
Azt nem tudtuk,hogy merre megyünk,csak mentünk amerre a lábunk vitt. Egyszer csak abba a parkba értünk ahol találkoztunk. Nagyon megörültem neki,hogy itt vagyunk,és hirtelen felgyorsítottam,de nem néztem a lábam elé,és elcsúsztam a jégen, JungKook-ot is húzva magammal.
És nem tudom,hogy hogy de Ő került alulra.
- Bocsi Kookie! Jól vagy? - néztem bele a szemébe.
- Jól vagyok. - kuncogott - Tudtam,hogy egyszer elfogsz esni ma. - kuncogott tovább
- Nagyon vicces. -nyújtottam ki a nyelvem,majd megpróbáltam felkelni,de a sál visszatartott. Mert JungKook még mindig a hideg földön feküdt,és most már nevetett. És ha megpróbáltam volna felállni,akkor egyben meg is írtam volna a halálos ítéletemet,mert a sál megfojtott volna.
- YA! Nem veszed észre,hogy felszeretnék kelni. És egyedül nem megy. - vertem rá egyett mellkasára.
Innentől elkezdődött a röhögőgörcs maraton,és az új év első bakik felvételének forgatása. Ha lett volna ott rajtunk kívül valaki,akkor biztos felvette volna a bénázásunkat,és feltette volna a youtube-ra.
A végén már fel is adtuk,mert már nem bírtuk. A megfagyott havas,keskeny úton feküdtünk egymás mellett,és röhögtünk.
- Hehehehehe....na...jó...hehehe...próbáljuk...meg...hehehehe...még egyszer...hehehehe! - próbáltam beszélni,de még ez is nehezen ment.
- Oké! 3-ra. 1. 2. 3! - JungKook megragadott,és egy gyors mozdulattal felrántott engem is,de én elveszettem az egyen súlyom,és ismét elestem. JungKook viszont megtudta tartani magát. A sál meg már az én nyakamban volt csak.
JungKook-ból kitört ismét a nevetés. Én meg ahogy tudtam segítettem magamon,és mindenhogy megpróbáltam felkeni. Sikertelenül.
-Abbahagynád csak egy pillanatra a röhögősét,és segítenél? - vertem bele lábába.
- Aú! Ya,ez fájt! - szórt szikrákat a szemével - Add ide a sálad egyik végét. Te meg kapaszkodj bele a másik végébe. - nyújtotta felém óvatosan a kezét. A sálam egyik végét a kezébe véve elkezdett lassan hátrálni,és amikor bele lépet a bokáig érő hóba húzni kezdett,a sál segítségével.
-Te normális vagy? - sikítottam
- Ne nyávogj már. Így mindjárt felállhatsz. - húzott tovább. Amikor a fejem odaért a lábához,elengedte a sálat,és a kezemet megfogva húzott tovább bele a hóba,addig amíg a lábam is benne volt.
- Most már nem fogsz elcsúszni. - guggolt le a fejem mellé,és hatalmas mosollyal nézett rám.
Válasz képen kiöltöttem rá a nyelvemet,majd felültem.
- Köszönöm,hogy megmenteted az életemet,de akkor sem ilyen módon kellett volna. - néztem rá szúrós pillantással. Ő meg még mindig csak mosolygott.
- Olyan imádni való vagy,amikor mérges vagy rám!
Ettől a kijelentésétől elpirultam,majd felálltam,és elfordultam,hogy lenyugodjon a kalapáló szívem.Ami JungKook mosolya,bókja hibája. Mikor elfogadhatóan dobogott,akkor visszafordultam,és a sálat ismét a nyakunk köré tekertem.
-Szerintem most már menjünk haza! -mutattam az irányba amerről jöttünk.
- Ne! Én még nem akarok,maradjunk még! Egy dolgot szeretnék megcsinálni ez alatt a fa alatt,mert ez az ami alatt ültél. - mutatott fel a magasba a fa ágaira.
- És mit akarsz csinálni? -egyeztem bele.
- Nézz meg jobban a fát. Ott van egy bimbó! - állt mögém,és a kezemet megemelve megmutatta,hogy hol van. Tényleg ott volt egy bimbó. Ez csoda. Ilyenkor nem virágzik a cseresznye.
- Wáó! Ez csodálatos! - csodálkoztam el.
- Szerintem neked virágzik. Vagyis inkább nekünk. - karolta át a derekamat,és a fejét a vállamra tette - Végül is itt találkoztunk,és én vagyok a te Cseresznyevirágod! - hangjában egy kis kacérságot fedeztem fel.
- Honnan tudod,hogy te vagy a cseresznyevirágom? - néztem rá szemem sarkából.
- Te mondtad,amikor találkoztunk,amikor megbotlottál,és én megfogtalak. A cseresznyevirág jelentését,meg a születésnapomon mondtad el. Ez is egy cuki dolog tőled. - szorított kicsikét jobban magához.
- Ennyire emlékszel rá?
- Minden egyes közös pillanatunkra emlékszem,az első pillant óta,mióta megláttalak.
A szívem ismét dobbant egy nagyot,és onnantól kezdve egyre nagyobbakat,majdnem kiugrott a helyéről.
- Lenyűgöző vagy! .- döntöttem a fejemet az övének - És bolond is! De így vagy tökéletes! -simítottam meg az arcát.
- Nem akarom,hogy vége legyen ennek a pillanatnak. -bújt bele a nyakamba,és éreztem,hogy egy mélyet szippant.
Egy furcsa érzés arra vezérelt,hogy megforduljak,és én is szorosan magamhoz öleljem. Így is tettem. Fejemet a mellkasába fúrtam,és jó szorosan öleltem át derekát.
Hallottam heves szívverését,ami megmosolyogtatott. Nem csak nekem akkor kiugrani a szívem,hanem az övé is.
Hazaérve a többiek elkezdtek kérdezgetni,hogy mit csináltunk ilyen sokáig? Hogy éreztük magunkat? Lesz-e következő randi? De mi erre semmit sem válaszoltunk,csak őket idegesítettük avval,hogy vigyorogva néha egymásra nézünk. Az esti közös TV-zés re szerencsére meguntuk a kérdezőködét. Egy olyan kijelentéssel hogy: - Ha akarnak beszélni róla,akkor majd beszélnek! Ezt Jin mondta,és a többiek teljesen egyet értettek vele,ahogy mi ketten is.
Nos ennyi lenne ez a rész! Innentől kezdve csak hétvégente tudom hozni a részeket,mert elkezdődik a suli. :( De igyekszem velük! ^^ :)
Hello~~
VálaszTörlésEz nagyon aranyos rész lett és én... meghaltam. Olyan aranyosak. Remélem sietsz a következővel, mert már holnap szombat. xD Na mindegy. A lényeg az, hogy nagyon várom.
További szép napot!!!^^