7.rész Születésnap,és az álom

* 1 héttel később Haru születésnapja* 

Már egy hete itt vagyunk. Nagyon jól érezzük itt magunkat. A forgatást befejeztük, és - dobpergés - eltűnt a fejemről a púp, és az óta nem találkoztam egyetlen egy madárral sem. Így az elkövetkező egy hetet szórakozással töltjük. Legalábbis azt hittem. Viszont ismét hoztam a formámat és bajba kerültem.

Reggel a lányok próbáltak kelteni:

- Haruuuuu! Kelj már fel! Lekéssük a reggelit! - ugrált a hátamon Hee Min.

Tőlem viszont semmi válasz, még mindig hang, és mozgás nélkül feküdtem az ágyban.

- Lányok gyertek reggelizni! - hallottam meg J-Hope hangját. - Haru te még nem keltél fel? Azonnal kelj fel, mert ha nem akkor megverlek! - jött oda az ágyhoz, és erősen meglökött.

- A reggelihez jár vaníliás turmix, úgy tűnik, a Napkirálynő nem kér belőle. - most meg JungKook hangját hallottam az ajtóból.

- Vaníliás turmix? - ültem fel nagyon gyorsan az ágyban.

- Ühüm! - bólintott egyet.

- TURMIIIX! - ugrottam ki rögtön az ágyból, és a fürdőbe mentem. Megmostam az arcomat,megfésülködtem,majd a szekrényhez mentem. Elővettem a bikinimet, mellé egy fehér topot, egy farmer rövidnadrágot, és egy szandált.. Visszamentem a fürdőbe gyorsan felvettem ezeket,és utána kimentem.

- Kész vagyok mehetünk! - néztem rá a többiekre mint egy jó kislány. 5 perc alatt elkészültem.

- Gyere Haru! - biccentett a fejével JungKook.

Boldogon oda ugrándoztam hozzá. Belé karoltam,majd elkezdtem húzni az étkező felé.

- Ennyire azért nem kell sietni! Elfogsz esni,ha nem nézel a lábad elé,és csak mész,mint egy buldózer. - próbált visszafogni JungKook,de nem tudott.

- Nem érdekel! A turmix vár rám! - álltam meg egy pillanatra,felé fordulva. Aztán újra gőzerővel elindultam.

Amitől JungKook félt az megtörtént. Nem néztem a lábam elé,és legurultam a lépcsőn. JungKook-al együtt. Amikor megérkeztünk a földszintre, JungKook-on landoltam. Felfogta a rossz érkezést.

- Juj! Jól vagy Kookie? - fürkésztem szemeit,amik csukva voltak.

- Mondtam,hogy ez lesz! Olyan értetlen vagy,hogy az már nekem fáj. - emelte a fejéhez a kezét.

- Bocsánat! - szálltam le róla,és a földre ültem.

- Hoztad a formádat! - kuncogott.

- Ugye nem eset bajod? Fáj valamid? - néztem végig rajta.

- A fejem fáj. Tőled! - nézett rám bosszúsan.

- Tényleg nem akartam sajnálom! - hajtottam le a fejem

- Babo! Gyere ide! - húzott magához,hogy megölelhessen. Azonnal visszaöleltem,majd egy pár másodperc múlva a fülébe súgtam: - Mehetünk turmixot inni? - erre ő hangosan felnevetett. Elengedett,és segített felkelni a földről. Aztán a kezemet megfogva,indult el az ebédlő felé.

Reggeli után, (csak turmixot ittam,de abból kb 7 darabot. Jól is laktam vele.) az egész banda a játékterembe ment. Mindenki a billiárd asztalnál volt,csak én nem. Duzzogtam,mert senki sem volt hajlandó velem túrázni. Amikor odamentem,akkor meg elküldtek onnan,hogy még túl kicsi vagyok a billiárdhoz,ezért csináljak valami mást.

Már vagy ötször odamentem,amikor betelt a pohár.

- Tudjátok mit? Ha ennyire zavarlak benneteket,akkor elmegyek egyedül túrázni. A következő túracsoporttal megyek el! Majd jövök! Sziasztok! - indultam el trapolva.

Még volt 15 percem elkészülni. Ezért átvettem egy sportcipőt,meg fogtam egy hátizsákot amibe tettem inni valót. Majd lementem a halba ahol,már kezdet gyülekezni a túracsoport.

Az indulás előtt JungKook odajött hozzám.

- Biztos nem akarsz itt maradni velünk? Megyünk le a partra. - mutatott a többiekre akik fürdőruhában vártak JungKook-ra.

- Biztos! Én most túrázni akarok! Menjetek csak. Érezzétek jól magatokat! Én is jól fogom magam érezni túrázás közben. - fordítottam JungKook-nak hátat,és el is indultam a csoporttal.

Órák óta túráztunk. Nagyon élveztem. Tök szép helyeket láttam.

Viszont folyamatosan duzzogtam. Senki sem jött el velem. Pedig megígérték,hogy a mai nap csak azt csináljuk,amit én akarok. Mivel ma van a születésnapom. Viszont ezt senki sem tartotta be. Még Kookie sem. Annyira jó lett volna,ha ő is itt van,és kézen fogva sétálunk. De nem! Ő is inkább a többiekkel tartót. Jó megértem,hogy nem hanyagolhatja a barátait,mert itt vagyok neki én,de akkor is! Alig vagyunk együtt. És amikor vissza megyünk Szöulba akkor én költözök. Onnantól biztos,hogy még ennyi időt sem lehetünk együtt,mint most.

- Az egésznek semmi értelme sincsen így! - álltam meg karba tett kézzel,és mérgesen néztem magam elé. - Várjunk csak! Hol a fenébe vagyok? Hol van a csoport? - néztem körbe,de egyetlen egy embert sem láttam magamon kívül. - AIGO! Eltévedtem! Mit tegyek? Nem vagyok jó a tájékozódásban. Gratulálok Haru! Ezt megint jól megcsináltad! - mondtam ki hangosan a gondolataimat.

Órákon keresztül próbáltam kijutni az erdőből, sikertelenül. Már be is sötétedett. Térerő nem volt ezért,

, nem tudtam senkit sem értesíteni, hogy elvesztem! Viszont világítani tudtam a telefonommal.

Plusz volt egy fejlámpa a táskámban azt is felvettem, és bekapcsoltam. Félek a sötétben egyedül. Bár ki nem félne sötétben az erdőben?

Még mindig a kiutat kerestem az erdőből amikor hallottam,hogy mögöttem jön valami. Hátra kaptam a fejemet,de semmit sem láttam. Kicsit szaporábbra vettem a lépéseimet. Ismét hallottam. Menet közben hátra kaptam a fejem. A lámpa fényében szemei csillogni kezdtek. Csak a szemét láttam távolról. Majd kiugrott a fák mögül egy fekete párduc. Ijedtemben azonnal futni kezdtem, arra amerre a lábam vitt. Nagyon megijedtem. Senki sem volt ott, hogy segítsen. A párdúc pedig a nyomomban volt.

Tűnj már el innen! Ne üldöz kérlek! – kiabáltam hangosan. Tudom,hogy nem érte,de az akkor is egy kis megnyugvást adott.

Hirtelen megbotlottam valamiben,és elesetem.

-         Gyerünk Haru! Ne add fel,mindjárt kint leszel! – hallottam meg egy kellemes férfi hangot a fejemben. Ekkor a szemem előtt Cseresznyevirág szirmok jelentek meg, és mutatták a helyes utat. Rögtön felpattantam a földről,és futni kezdtem tovább a szirmok után.

Annyira belemerültem abba,hogy kijussak innen,és hogy ne legyek egy macska vacsorája,hogy észre sem vettem azt,hogy merre futtok. A szirmok is eltűntek,de én akkor is futottam. Sikeresen belefutottam valakibe. Akit,így a földre tepertem.

-Haru! Hála az égnek,hogy meg vagy! – ölelt magához az alattam fekvő TaeHyung.

-Végre kint vagyok! – öleltem én is szorosan magamhoz.

-Napfény! Nem esett bajod? – futott oda JungKook. Azonnal kikapott V kezei közül,és szorosan magához húzott.

Elindultak engem megkeresni. Mindenki ott volt,és aggódva néztek engem.

     - Hogy lehettél ennyire önfejű? Egyedül túrázni, jönni? Borzasztó navigációs készséggel? Haru, mikor tanulsz meg végre gondolkodni? – tolt el magától JungKook, és mosolyogva nézett rám

- Nem volt szándékos, csak rosszul esett, hogy nem foglakoztatok velem. És… nem azt csináljuk, amit én akarok, pedig a mai nap csak az én napom, a születésnapom miatt. De senki sem köszöntött fel, és… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert JungKook ajkait az enyémekre helyezte, egy hosszú puszi erejéig.

    

 -Haru! A mai nap egy kicsikét távol akartunk lenni tőled, hogy megszervezhessük a meglepetés bulidat. Ezért utasítottunk el minden féle közeledést, programot, amit ajánlottál. Sikerült ismét emlékezetesé tenned ezt a napot. Gratulálok tündérke. - jött oda mellénk Suga.

-Sajnálom! Ígérem, nem fordul többet elő. Nem akarok soha többet egyedül lenni az erdőben. Annyira félelmetes volt. Azt hittem meghalok. Az a párduc… - a könnyeim lassan folyni kezdtek.

-PÁRDUC? – kérdezték mind a 10-en egyszerre. 

-Egy párduc elől menekültem. Még soha sem volt ilyen élményem. Jó érzés volt. – válaszoltam nekik őszintén. Nagyon lenézően néztek rám.

-Na, jó Haru! Visszamegyünk és viszünk a szálloda orvoshoz, mert elment a józan eszed. 

-Nem ment el az eszem! Ez az igazság. De jól van, vigyetek csak. De vihetek felőlem a diliházba is. Mivel cseresznyevirág szirmok mutatták nekem idáig az utat. Nézhettek hülyének, de láttam, amit láttam. Nem hazudok. Nem lehetne inkább csak elfelejteni az egészet, é visszamenni a hotelba? Fáradt vagyok aludni, akarok. 

-Tudjuk, hogy nem vagy bolond! Hiszünk neked. De akkor kell látnia egy orvosnak. Meg ma van születésnapod. Meg kell ünnepelni! – jött mellém MiRa.

-Nem kell nekem orvos! És az ünneplés sem kell. Mindig is utáltam a születésnapokat! Csak menjünk vissza! Aludni akarok! – indultam meg, de már az első lépésnél megbotlottam. Nem is törődtem vele csak mentem tovább. A többiek jöttek utánam magukban motyogva, vagy engem kibeszélve.

A hotelba visszaérve, szó nélkül a szobánkba mentem, és egy jó kiadósat zuhanyoztam. Majd befeküdtem az ágyamba. 

-Haru! Biztos minden rendben? Nagyon furcsa vagy! – ült le az ágyamra Hee Min. 

-Biztos! Csak kérlek, most hagyjatok békén. Tényleg nagyon fáradt vagyok hosszú volt a napom, és van egypár dolog, ami nem világos. Szóval aludni akarok egyet rá. Jó éjszakát! – fordultam el a másik irányba. Ahogy becsuktam a szememet már álomba is szenderültem.

Egy tavaszi erdő közepén voltam. A fák virágba borultak a madarak csicseregtek. Szép volt jó volt, de rossz előéretem volt. Futni mentem az erdőbe. Így hát futottam. Egyszer csak egy nagy cseresznyefához értem, ami virágzott. Megálltam előtte. Egy pillanatra körbe néztem, csak ez az egy cseresznyefa volt az erdőben.

Amikor tovább akartam futni valami megszólított.

- Haru! Végre! Elérkezett ez az idő is! – össze-visszafordultam, de sehol sem láttam senkit.

-Ki beszél?- szóltam halkan.

-Nézz fel Haru! – válaszolta a hang. Felnéztem, és elképedve bámultam a cseresznyefán ücsörgő fiút.

-Miről beszélsz? Ki vagy te egyáltalán?

-Ja, igen igaz! Nem is emlékszel semmire igaz? Árvaházban nőttél fel. Nem is értem, hogy miért nem tették meg már a születésedkor. Hiszen már akkor kiszemeltek maguknak. Miért vártak addig, amíg 17 éves lettél? Meg van! Azt akarták, hogy én tegyem meg. Kíváncsiak, hogy melyikünk lesz majd az erősebb. Értem én! Készen állsz rá?- ugrott le a fáról, és elkezdett felém lépkedni.

-Mire kellene készen állnom? – lepődtem meg

-Olyan gyönyörű vagy Haru! Szép nőstény választottak ismét a szüleim. De még akkor sem értem, miért most? Ha gyerekkorunk óta együtt lehettünk volna, akkor, most én lennék melletted, és nem az a kis töpszli táncoló JungKook. De az átváltozás utána az enyém leszel! Még dögösebb leszel, mint most és a tested tökéletes lesz. Csak egy harapás, és minden gondod megoldódóik. – odaért elém. Megfogta a kezemet és az ajkaihoz emelte.

-Várj! Megteheted, de előtte mond, meg a nevedet kérlek! – szóltam hozzá

-Woo Tae Jun! – mosolyodott el, Majd beleharapott a kézfejembe. A fájdalomtól felsikítottam, és felébredtem.

-Haru! Minden rendben? – futott be a szobába JungKook

-Igen, csak rosszat álmodtam. – pillantottam rá a kezemre. Nem volt semmi baja. Ezek szerint tényleg álom volt.

-Nagyon rosszat álmodhattál, ha sikítva ébredsz fel belőle. El akarod mondani, mit álmodtál?- kérdezte meg SeNa

-

Megkímélek benneteket tőle.

Valami legbelül nekem is azt súgta, hogy jobb, ha magamat is megkímélem. És elfejtem ezt az álmot.