11.fejezet A testvériség

11. fejezet A testvériség

- Nos akkor nagyon megleplek vele, ha azt mondom, hogy Lee Min Ho-shi a te testvéred?- szólt az igazgató hozzám, én meg teljesen lefagyva Lee Min Ho-shit bámultam, és megszólalni sem tudtam.

- Tudom, hogy nem most kellett volna veled közölni, a debütt előtt 2 nappal, de evvel még jobban indulsz. Lee Min Ho kishúgaként még jobban imádni fog téged a világ. Nagy sokként érhet a dolog,de Min Ho itt van és elmesél neked mindent. És azt javaslom mindent pótoljatok be amit ebben a 17 évben el szalasztottatok. – mondta az igazgató, de én nem nagyon tudtam felfogni, hogy mit mondott. Még mindig sokk alatt voltam. És Min Ho-t bámultam.

- Tessék? Mit mondott igazgatóúr? – eszméltem fel végre,és ránéztem.

- Mindegy Min Ho kérlek vidd el Haru-t valahová, hogy rendezzétek a dolgokat. – utasította az igazgató Min Ho-t.

- Nagyon köszönöm a közreműködését igazgató úr. – hajolt meg udvariasan MinHo, és elém lépett. – Gyere Haru, menjünk el valahová! – fogta meg a kezemet, és kivezetett az irodából.

- El kell mennem átöltözni, egy pillanat és jövök! – engedtem el MinHo kezét, és elrohantam. Egyenesek az öltözőkhöz mentem, ahol  a lányok kényelmesen ücsörögtek.

- Haru! Mit akart tőled az igazgató úr? – ugrott fel rögtön a helyéről HeeMin ahogy beléptem.

- Bonyolult a dolog! Csak annyit mondok, hogy a családommal kapcsolatos, ezért most elkell mennem. De majd jövök vissza, és elmondok mindent részletesen. Rendben? – néztem rájuk egy pillanatra a nagy öltözködésem közepette.

- Rendben, de a fiúknak mit mondjunk, hogy hová tűntél? Pár perc múlva megyünk ebédelni-nézett MiRa az órájára.

- Mondjátok nekik, azt, hogy elkellet mennem elintézni valamit, majd jövök. Csak nem említsétek nekik a család dolgot. – húztam fel a bélelt bakancsom.

- Rendben! Remélem, minden megoldódik végre az életben! – mosolygott SeNa.

- Én is remélem! – mosolyogtam vissza rá. Majd a sálamat, és a sapkámat felkapva kirohantam az öltözőből, elköszönve a lányoktól. És rohantam vissza Lee Min Ho-hoz.

- Akkor mehetünk? – mosolygott rám.

- Igen! – vettem egy nagy levegőt.

     Az épület hátsó ajtaján mentünk ki ahol, Lee Min Ho kocsi parkolt a parkolóban.  Udvarisan kinyitotta nekem az ajtót, és be is csukta, amikor beültem. Egy úriember!

     - Hová megyünk? – fordultam felé, amikor beült a volán mögé.

- A kedvenc kávézómba. Nyugis hely, ezért nyugodtan megtudunk beszélni mindent. – indította el a kocsit. De még nem indult el, hanem rám pillantott. Majd áthajolt, és bekapcsolta a biztonsági övet. – Fő a biztonság. – somolygott, mikor visszaült rendesen az ülésbe.  Én csak elpirulva lehajtottam a fejmet.

    A kávézóba érve, Lee Min Ho-t félve követem. Egy nagyon eldugott asztalhoz ültünk le. Majd a pincér lány odajött hozzánk.

- Jó napot! Mit hozhatok? – kérdezte aranyosan

- Nekem a szokásos hosszú kávé lesz. – mondta Lee Min Ho –Neked Haru? – nézett rám.

- Én egy cseresznyés shaket kérek. – pislogtam nagyokat a pincérnőre. Nagyon zavarban voltam. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt.

- Rendben hamarosan hozom őket! – mosolygott ránk a pincérnő, majd elment.

- Nagyon meglepet a dolog igaz? – vágott bele a közepébe Lee Min Ho.

- Igen, nagyon meglepet, de tényleg igaz? Bizonyítékot akarok, és azt is tudni, akarom, hogy mi történt pontosan. Mivel akkor ez azt jelenti, hogy az egész eddigi életemet hazugságban éltem. Egy nagyon rossz, és fájdalmas hazugságban. – néztem rá tök komolyan.

- A bizonyíték. – vette elő mobilját. Keresni kezdett rajta valamit. – Az anyakönyvi kivonatod másolta, és mostani DNS tesztetek eredménye. – fordította felém a telefont, és kezembe adta.

Először a DNS tesztet eredményeit néztem meg. Lee Min Ho szülei neve, és az én nevem szerepelt rajta. A teszt eredménye pozitív. Azaz ők a biológiai szüleim. A második az anyakönyvi kivonat. Ott is benne volt Lee Min Ho szüleinek a neve. Tényleg meg voltak a bizonyítékok,de akkor miért nem ők neveltek fel.

- A bizonyíték meg van. Oké elhiszem, de akkor,miért kellett árvaként élnem, ha vannak az igazi szüleim élnek? – nyújtottam vissza neki a telefont.

- Ez az amit nehezebb lesz felfognod, és bonyolultabb mint hinnéd. – sóhajtott fel.

- Szerintem képes vagyok felfogni!

          Fél órán keresztül,csak ő beszélt. Elmesélt mindent részletesen, hogy mi is történt pontosan a születésemkor, és azután egészen eddig a napig.

      Az egész ott kezdődött, hogy megszülettem. Szép egészséges kisbaba voltam, és már akkor is gyönyörű. (Ezt Lee Min Ho mondta) Viszont ekkor kezdődött a baj. Aki együtt volt egy szobában az anyámmal, megirigyelte a szépségemet. Az ő gyermeke fogyatékosan született, ezért szinte teljesen aránytalan volt. A nő (a nevét nem említette Min Ho) ezért bűncselekményt követett el. Előbb hagyhatta el a kórházat, mint anya. A nővérek, és az orvosok sem vették észre, hogy kicserélt engem a saját gyermekével, és engem vitt el. A nő busani volt ezért velem együtt visszautazott Busanba.

  2-3 hónapos lehetem akkor, amikor a nő bűntudatában feladta magát a rendőrségen, és én így az árvaházba kerültem. Mivel még kisbaba voltam gyorsan örökökbe fogatok. Az a kedves házaspár akikre emlékszem, akik az autóbalesetben meghaltak. Ezért ismét visszakerültem az árvaházba. Utána az igazi családom azaz a Lee család visszaakart szerezni engem, de az állam nem engedte… Hogy miért nem engedte az a mai napig titok maradt. Még ők sem tudják most sem. 

Állandó kapcsolatot tartottak az árvaházzal, és mindenben segítettek. Az iskoláztatásomat is ők fizették. Amikor az árvaházat bezárták, akkor egy félreértés miatt későn értesültek róla, hogy most az összes gyereket örökbe lehet fogadni, ezért lecsúsztak ismét róla, és mondták nekik, hogy most már felnőttem, és a magam útját járom. Ezek után nyomozásokba kezdtek, és próbáltak megtalálni. De ez nem volt olyan egyszerű, hiszen állandó lakcímem sem volt, és még sorolhatnám az okokat… Aztán hallottak rólam a hírekben, hogy debütálni fogok. Felvették a kapcsolatot a Big Hit Ent-tel és most itt tartunk.

Ez lenne a családom, és az én történetem. Nem tudtam rájuk haragudni, ahogy senkire sem haragudtam. Csak arra a nőre, aki kicsikét elvitt a kórházból, és elszakított a családomtól. Nagyon fájt, és valahogy Lee Min Ho-n keresztül éreztem, hogy az egész családnak is fájt. Most pedig, hogy végre megtaláltak, szeretnének végre visszakapni. Ahogy én is.

Végig Lee Min Ho-t néztem, és elöntöttek az érzelmek, ezért sírni kezdtem.

- S-sajnálom! Csak…tényleg nehéz felfogni. - szipogtam

- Elhiszem Haru! – ejtett Min Ho egy  pár könny cseppet. – Most már melletted állunk 

ígérem! – szorította meg az asztalon lévő kezemet. Visszaszorítottam. Most már tényleg kezd minden megoldódni az életemben.

  Hirtelen felindulásból felpattantam a helyemről. Átmentem az asztal túloldalára Lee Min Ho-hoz, és megöleltem. Ő egy picikét meglepődött,de utána szorosan visszaölelt.

- Ígérd meg kérlek nekem, hogy ezek után nem engeditek, hogy valami elválasszon minket. –szipogtam, még mindig.

- Megígérem Haru, az egész család nevében! – ölelt még szorosabban magához.

Olyan jó érzés volt a karjai között lenni. Ismerős volt az érintése, a szívverése. Biztos, amikor kisbaba voltam akkor tartott a kórházban a karjaiban. De azóta már eltelt 17 év. Sok mindent kell bepótolni, de azt hiszem, hogy sikerülni fog. Hiszen, ha mostanáig nem adták, fel a keresésemet, akkor nagyon fontos lehetek a számukra.

Miután sikerült kellőképen lenyugodnom,  Lee Min Ho-val a telefonszámomat cseréltünk, hogy majd beszélni tudjunk egymással. Majd visszavitt az ügynökséghez.

    Az edző terembe beérve a lányok nagyban táncoltak a koreográfusunk, meg figyelemmel követő őket. Amint meglátott, hogy megjöttem biccentett, hogy azonnal csatlakozzak. Vettem egy óriási levegőt, és beálltam a helyemre.

   Este 9 felé végeztünk. Lezuhanyoztunk, majd melegen felöltöztünk, és kimentünk az esti hidegbe. Ahol a fiúkra vártunk.

- Mi történt? – állt velem szembe HeeMin.

- Majd ha otthon leszünk elmesélem. Ma este nem akarok átmenni a fiúkhoz. Sok mindent kell összeraknom a fejemben, és fel kell dolgoznom a dolgokat. Holnap el kell mondanom nekik, mindenkép, nehogy meglepetés érje őket. Mivel az igazgató…- de itt abbahagytam.

- Az igazgató? – pislogott HeeMin.

- HeeMin, majd ha elmeséli otthon akkor, megtudod, most ne kíváncsiskodj. Mondta is, hogy most ne! – teremtette le MiRa HeeMin-t.

- Jól van na! Értettem, Unnie! – öltötte ki HeeMin a nyelvét. Mire én felnevettem.

- Viszont egy valamit most elmondok nektek. Attól függetlenül, hogy megtaláltam az igazi családomat, ti és a fiúk is a családom vagytok. És nagyon szeretlek benneteket! – mosolyogtam rájuk.

- Jaj, Haru! – jött oda MiRa megölelni, majd HeeMin és SeNa is csatlakozott.

- Mi ez a nagy ölelkezés? – hallottunk meg egy ismerős férfihangot, mire elengedtük egymást.

Mind a heten ott voltak. Pár másodperccel később begurult elénk a kisbusz. 

Felszálltunk rá a szokásos módon. Az ülésrend is meg van. Ki ki mellett ül. HeeMin V mellett. Végig szokták ökörködni az utat. MiRa Jin mellett ült. A videóklipünk forgatása óta nagyon szoros a kapcsolatuk. SeNa J-Hope mellett szokott ülni, nagyon jól elvannak ők is együtt. Rap Monster, JiMin, és Suga a leghátsó négyesben van a törzs helyük. JungKook természetesen, meg mellettem ül.

- Mit kellett elintézned, ebédszünetben? – fordult felém JungKook ahogy elindult a busz.

- Majd holnap elmondom, de ma már csak piheni akarok. Nagyon fárasztó volt a mai nap, mind fizikailag, mind lelkileg. De nyugi, minden rendben. – fogtam meg a kezét, és rá mosolyogtam. JungKook vissza mosolygott rám, de láttam az arcán, hogy nem hisz nekem. Tudja, hogy valami nincsen rendben, és valami tényleg megviselt lelkileg. Akármi is lesz nála jobban senki sem ismer. Még a családom sem.

A vállára hajtottam a fejemet, és úgy utaztunk tovább.

    Amikor dromhoz értünk a fiúk egy kicsikét letörtek voltak, hogy ma nem megyünk le hozzájuk, de megértették.

        A nappaliban leülve a lányoknak mindent elmeséltem. Nagyon érdekes, és meglepetett arcokat vágtak, néhány könnycseppet is ejtettek,de csendben végig hallgatták az egészet. Azt mondták, ők is így reagáltak volna a helyemben. Remélik, hogy megoldódik most már minden az életemben. És HeeMin közölte velem, hogy Lee Min Ho- nak be kell majd mutatnom. Mind a négy rajongói vagyunk Lee Min Ho-nak, vagyis most már az én bátyámnak. Még kimondani is érdekes.

Ezek után elbúcsúztam a lányoktól, és lefeküdtem aludni. De előtte beszéltem, egy kicsikét JungKook-al SMS-ben, majd utána hajtottam csak álomra a fejemet.

   Másnap, nem úgy indult, mint a többi reggel. Egy SMS ébresztet fel. Ez állt benne

,, Jó reggelt Haru! Remélem jól aludtál. Holnap találkozunk a színfalak, mögött, és a színpadon is mivel én leszek az egyik műsorvezető! Egyél rendesen, és vigyáz magadra! „      Min Ho OppaJ

Az üzenetet látva elmosolyodtam. Nagyon jól eset. Már alig várom, hogy újra találkozzak vele. Visszaírtam neki.

,,Köszönöm Oppa!J

Majd elmentem készülődni. egész reggel azon gondolkoztam, hogy hogyan mondjam el a fiúknak. Bár nem tudom mit gondolkoztam rajta, mert elmondom, és kész. Vagy felfogják, vagy nem. Szerintem a második inkább, de én legalább megpróbáltam. Evvel az elvvel mondtam el nekik az ebédszünetben,de még sem úgy sült el ahogy akartam. Mivel felfogták, de túlkombinálták, és még egyszer elkellett magyaráznom nekik. Akkor már felfogták.

   Holnap lesz a debütálásunk. El sem hiszem! Végre! A debütálásnak köszönhetően megtaláltam a családomat, ami nem is akár milyen család! De ez nem sikerülhetett volna akkor, ha nem lenne JungKook! Hiszen tudjátok! Ha Ő nem lenne én sem lennék! Nincs mese, ez a valóság! JungKook-al élem le az életemet, az én legnagyobb kincsem!

A Cseresznyevirágommal!